A Netflix legújabb vígjátékát megelőzte a film promóciós fotóinak híre, amelyek kvázi "poénként" járták be a nagyvilágot. Ezen a film főszereplői, Reese Witherspoon és Ashton Kutcher a film premierjén, a vörös szőnyegen pózoltak, de egymástól olyan távol és "idegenül", hogy a sajtóhírek szerint a színész helyszínen tartózkodó felesége, Mila Kunis szólt rá a színészpárra, hogy így nem lehet. Álljanak közelebb egymáshoz és tegyenek úgy legalább a fotók kedvéért, mintha lenne közöttük bármiféle kémia. Ez tulajdonképpen helyes sztori - vagy egy ijesztő előrejelzés?
A romantikus történet teljes mértékben kiszámítható, vélhetően már az első percekben tudjuk, mire számíthatunk. Nem baj, ez ebbe a műfajba tulajdonképpen belefér. A forgatókönyvírói és a rendezői székbe egyúttal ugyanaz a személy, méghozzá Aline Brosh McKenna ült (Az ördög Pradát visel), akinek ez volt a rendezői debütálása, de a rossznyelvek szerint nem ezzel a filmmel kellett volna kezdenie a "másodkarrierjét".
A történet az egykori szerelmesek, Debbie (Reese Witherspoon) és Peter (Ashton Kutcher) életét követi nyomon, akik még anno, a 2000-es évek elején jöttek össze. Furcsa, sötét képsorok ezek, erőltetett, viccesnek szánt "matricákkal", amik azonban sem a korszakot nem adják vissza, sem az ő szerelmüket. A kémia ugyanis már ezekben a jelenetekben sem működik közöttük, pedig külön-külön a két színész játéka nagyon szerethető. Mindez azért furcsa, mert mindketten játszottak már hasonló kaliberű romantikus vígjátékokban, méghozzá kifogástalanul. De ezen a ponton még azt gondoljuk, később majd jobb lesz ez...
Aztán nagyot (20 évet) ugrunk az időben, és már a jelent látjuk: ők ketten legjobb (?) barátok, akik videochaten beszélik meg az épp aktuális dolgaikat egymással, mivel az egyikük Los Angelesben, a másikuk pedig Brooklynban él. Ez a rész annyiból sántít, hogy ők ketten úgy vannak beállítva, mint akik mindent tudnak a másikról, és mivel facetime-oznak, egymás környezetét is nonstop látják, mégis később mindketten meghökkennek, milyen a másik otthona.
Debbie a jelenben már elvált édesanya, aki a 13 éves fiával, Jackkel (Wesley Kimmel) él együtt, Peter pedig afféle idősödő aranyifjú, aki irtó menő és gazdag, de nincs családja, se normális kapcsolata, mivel marketing-tanácsadóként a munkájának él és nem képes a mély érzelmekre. Hogy boldogok-e? A maguk módján tulajdonképpen azok, egészen addig, amíg a felszínt kapargatjuk. Debbie az a fajta anyuka, aki belegebed a munkába, miközben folyton pörög és igyekszik még jobb és még felelőségteljesebb anya lenni, Peter pedig az a gazdag szingli pasi, aki egyedül rágja a kekszet a szülinapján, miközben olyan életet él(hetne), amiről más talán álmodozni sem mer, mégis boldogtalan.
Reese Witherspoon nem tud rossz lenni, ő az az egyik olyan színésznő, akit látva tudjuk, nem fog csalódást okozni, legfeljebb az általa alakított karakter, de itt nincs ilyenről szó. Debbie ugyanis okos, szorgalmas, odaadó szülő, aki lehet, hogy kicsit túlaggódik mindent és túl naiv, mégis nagyon kedves, az ember a szívébe zárja őt. (Witherspoon ráadásul nem öregszik, ugyanolyan csinos és bájos, mint amilyen húszévesen volt.) Ashton Kutcher játéka is nagyon szerethető, főként "pótapaként", de ez tőle sem meglepő, az mégis megdöbbentő, hogy két ilyen jó színész között miért nincs az égvilágon semmi kémia még ezekben a jelenetekben sem?
A történet "nagy csavara" szerint a páros lakást cserél, mivel Debbie beiratkozik egy tanfolyamra, ami pont Peter lakása mellett van, míg a férfi Debbie-hez költözik, hogy ez idő alatt "bébiszittelje" annak tinédzser fiát. Megvan az ellentét, a csóró nő a férfi rideg luxus lakásában kontra gazdag férfi a nő szerény, de annál érzelmesebben berendezett otthonában egy olyan kissráccal, aki nem boldogul az iskolában. Bár a forgatókönyv rém sablonos, azok a részek, ahol Peter a gyerekhez próbál közel kerülni, megmosolyogtatóak és határozottan jópofák.
Ezalatt Debbie megismerkedik Minkával (Zoe Chao), Peter egyik szeretőjével, akivel nagyon nagy "barinők" lesznek, ami rém abszurd és erőltetett, de ez nem a színésznők hibája, inkább a blőd amerikai cukormázas forgatókönyvé, amiben olyan karakterek lesznek egycsapásra elválaszthatatlanok, akik az életben két mondatot sem beszélnének egymással. Ehhez képest a szerető és a baráttá vált ex-szerető együtt vihognak, megbeszélik az érzéseiket (???), együtt vacsoráznak és piálnak. Minka karaktere túlzó, nyafogó, affektáló és ahhoz képest, hogy gazdag, diplomás nőként van beállítva, úgy viselkedik és úgy beszél, mint egy hülye.
Aztán feltűnik egy újabb mellékszereplő, Theo (Jesse Williams), az irodalmi ügynök, aki a legmenőbb kiadónál dolgozik. Mivel Debbie igazi könyvmoly, pontosan tudjuk, mi fog történni, így ez a vonal sem tartogat túl sok izgalmat, de a színész jól hozza a karakterét. Izgalmas látni egy könyvekből élő ügynököt, akinek a szaván életek és sorsok dőlnek el. Ha igent mond, akárcsak a római cézárok, az arénában küzdő írók közül valaki naggyá válhat, azonban ha lefelé fordítja az ujját, az írónak annyi (legalábbis annál a kiadónál), és keresgélhet tovább. Igaziból, ha nem "amerikai receptre" írták volna ezt a forgatókönyvet, és a vége épp ellentétesen alakul, sokkal izgalmasabb és életszerűbb lett volna, de a "romkomoknál" kötelező a happy end, így ez van, ezzel az elvárással kell leülni a film elé.
Hogy kinek ajánlanám ezt a filmet? A könnyed limonádé-filmek kedvelőinek, a romantikus lelkületűeknek és azoknak, akik mindenáron szomjazzák a boldog véget. Akik nem akarnak keresgélni a sok nézhetetlen vígjáték között, mivel ebben legalább helyes poénok és szerethető színészek vannak.