Vannak szerelmes vígjátékok, amik felmelegítik az ember lelkét még akkor is, ha tudjuk, nem reális a történetük, mégis a színészek, a poénok, a meseszép helyszínek megadják azt a fajta könnyed vattacukor hangulatot, ami jóleső film-élményt okoz egy esős őszi délutánon. A Netflix új romantikus vígjátéka vélhetően ilyen húrokat kívánt megpendíteni a saját gyártású produkciójával, amelynek főszerepére a Vámpírnaplók ikonikus boszi-főszereplőjét, a Bonnie-t alakító Kat Grahamet kérték fel.
Az alaptörténet kicsit sablonos: a szerény, ámde nagyon csinos tanárnő álmai városába, Veronába utazik, ahol kiderül, ugyanazt a villa-lakást másvalaki is lefoglalta, méghozzá ugyanarra a pár napra. A másik bérlő egy mogorva, arrogáns, ámde "Thor-küllemű" brit, aki szintén egyedül - üzleti ügyben - utazott a szerelem városába. Az enteriőr és a környezet mesés, a villa ablaka ugyanis épp Rómeó és Júlia teraszára néz. A környező utcák varázslatosak, romantikus sikátorok, hangulatos tavernák, ropogós pizzák és bortól nehéz poharak hívogatják az utcákon hömpölygő turistákat. Nem lehet nem beleszeretni ebbe a miliőbe, mesések a fények, a filmet aláfestő zenék, az esti panoráma, így tulajdonképpen megvan az alap, ahonnan a cselekmény kibontakozhat. Mert azt, hogy ez a két össze nem illő ember vélhetően egymásba habarodik majd, tudni lehet már a trailerből is.
Mark Steven Johnson romantikus vígjátéka nem lenne rossz, ha az író-rendező egy kicsit igényesebb forgatókönyvet tett volna a történet mögé. Julie igazán szerethető karakter, Kat pedig tökéletesen hozza a kissé analitikus gondolkodású, ám annál romantikusabb Minneapolisban dolgozó általános iskolai tanárnőt, akinek minden vágya az, hogy barátjával, Brandonnal (Raymond Ablack) elutazhasson álmai városába: Veronába.
Brandon azonban, látva Julie percről-percre megtervezett útitervét, besokkol a rettenetes sok turistalátványosságtól, amit a barátnője vele kíván megnézni, és inkább szakít a lánnyal, mintsem vele utazzon Olaszországba. Julie-t derült égből villámcsapásként éri a szakítás, ám meleg barátja, Roberto (Sean Amsing) tanácsára nem marad otthon keseregni, ehelyett repülőre ül és elindul a szerelem városába.
A film vígjáték-elemei rendben vannak: Julie viszontagságos útja, a villába érkezése, az olasz kultúrával való találkozása igazán mulatságos, és helyes az is, ahogy a másik bérlővel, Charlie-val (Tom Hopper) egymásba botlanak. A páros egymással való macska-egér harca is vidám, vannak benne jó poénok, de sok az erőltetett jelenet is, és nagyon kiszámítható, mi után mi következik. A páros egymást szívatja, mégsem tudunk annyira röhögni, mint egy Ben Stiller-vígjátékon, mert ahhoz gyengék a szituációk és laposak a párbeszédek. Pedig a potenciál - a valószerűtlen történet ellenére - meglenne a filmben, ráadásul Kat és Tom nagyon jó színészek, akiken látszik, élvezték ezt a forgatást, szerették ezt a filmet.
Kevés filmben ennyire szembetűnő, de a világítás minden jelenetben gyönyörű. José David Montero, az operatőr profi munkájával sokat emel az érzelmes jelenetek és a bimbózó románc melodramatikus felhangjain. Nagyon szépek a város fényei, a melegséget árasztó naplementék, a gyertyafényes vacsorák, de szépen vannak felvéve a szereplők is, a képi világ hibátlan, és tulajdonképpen a rendezés is. Csak az a fránya forgatókönyv ne lenne ennyire egyszerű.
Kat Graham bájos jelenség, ráadásul a haj-botránya után a nézők azt hiszem, már csak azért is megnézik a filmjeit, hogy támogassák az emberi méltóságában oly csúnyán megalázott színésznőt. Aki nem tudná: a Vámpírnaplók című sorozat egyik producere (Julie Plec) éveken át terrorizálta Katet, akinek nem hagyta, hogy paróka nélkül, a saját "néger" hajával megjelenjen a forgatásokon. Ki is akarta íratni az őt irritáló fiatal színésznőt a show-ból, de nem tudta, mivel a többi színész egyként állt ki a megalázott kolléga mellett.
Ebben a filmben Kat ismételten tökéletesen hozza karaktere édes, gyermekien lelkesedő természetét, és bebizonyítja, nemcsak hogy nagyon jó színésznő, de ígéretes komika is. Reméljük, legközelebb egy sokkal jobban összerakott produkcióra mond majd igent, és szól a jelmeztervezőknek, hogy adjanak rá csinosabb ruhákat, hisz úgyis minden jól áll neki.
Hopper legalább ilyen jó, ő sem tehet a bárgyú jelenetekről, és hogy a film végén a karaktere személyiségéhez egyáltalán nem illő monológot mondattak el vele - ez szemmel láthatóan nem esett jól neki. Ő azonban kellőképpen sármos, helyes és szerethető ahhoz, hogy legközelebb is megnézzük őt - egy ennél sokkal jobb filmben.
Hogy kinek ajánlom ezt a vígjátékot? Tiniknek, és Vámpírnapló-rajongóknak, mert nekik Bonnie miatt tetszeni fog. No és a romantikus filmek szerelmeseinek, akiknek a veronai helyszínek, valamint a Rómeó és Júlia vonal miatt fog tetszeni ez a történet. Másoknak nemigen, mivel gyengécske a sztori, egyszerű a forgatókönyv, de ha nem várunk el tőle semmit, egynek elmegy, egy őszi, borongós délutánon - egy pohár Chianti mellett.