A Netflix új romantikus vígjátéka egy merőben más perspektívából mutatja be a fiatalok gondtalannak tűnő életét. Lupé alá helyez ugyanis egyetlen életeseményt, amelyet eztán két egymástól merőben más világban követ - az eredmény pedig elképesztő. Ezzel a csatorna számomra visszaszerezte a becsületét a több kilónyi trash vígjáték után, amit az elmúlt években készített, de azt hiszem mások is így vélekednek majd az "end" feliratot követően. No, de nézzük csak, miről is szól ez a történet!
A film főhőse Natalie (Lili Reinhart), a fiatal és roppant tehetséges illusztrátor, aki olyannyira rajong az animációs filmekért, hogy sokszor úgy véli, az élet legszebb pillanatait nem is lehet másként visszaadni a világnak, csak rajzfilmeken keresztül. Legnagyobb álma az, hogy a diplomaosztó után Los Angelesbe költözzön Carával (Aisha Dee), a legjobb barátnőjével, majd az egyik legnagyobb stúdiónál, pontosabban a példaképe, Lucy Galloway (Nia Long) mellett dolgozva nevet szerezzen magának. Natalie határozott kis nő, aki pontosan tudja, hová akar eljutni 5 év múlva, és ennek megfelelően irányítja az életét. Egy dologgal azonban nem számol: a véletlen erejével.
Natalie legjobb barátja Gabe (Danny Ramirez), akivel sülve-főve együtt vannak, ám a főiskolán töltött utolsó éjszakán úgy döntenek, hogy valami őrültséget tesznek, hogy ezzel pecsételjék meg a sikeres diákéveiket. Az egyéjszakás kalandot követően a lányra rosszullétek törnek, ezért a barátnője a kezébe nyom néhány terhességi tesztet. Míg az eredményre várunk, a film gyakorlatilag (a forgatókönyv zseniális húzásának köszönhetően) kettéválik. Az egyik eseményszál L.A.-be vezet, a másik pedig Austinban folytatódik.
Talán mindannyian elgondolkodtunk életünk bizonyos pontjain azon, vajon hogyan alakult volna az életünk, ha az a valami nem történik meg - vagy épp ellenkezőleg. Nos, ez a film ezt a kérdést dolgozza fel, méghozzá imádnivalóan! Mindkét eseményszálnak megvannak a maga mélységei és magasságai, amelyek olykor fej-fej mellett haladnak, de ettől csak még inkább elgondolkodtatóak. Vajon hányszor volt már ilyen a mi életünkben is? Vajon minden párhuzamos életben ott vannak ugyanazok az ismerős helyek, emberek és helyzetek, csak másképp éljük mindet meg? A nézőben ezer meg ezer kérdés vetődik fel, miközben kíváncsian várja Natalie sorsának alakulását.
Egy váratlan terhesség minden nő életét merőben megváltoztatná - ahogy az is, ha nem jön össze a baba. Ha Natalie terhes, akkor oda az álomkarrier, ha viszont mégsem az, indulhat a nagybetűs élet. De melyik vezet az igazi boldogsághoz?
Lili Reinhart (aki már a Riverdale-ben is nagyszerű alakítást nyújtott) fantasztikus Natalie szerepében. Hiteles minden mozdulata, a pillantásában olykor benne van az el nem mondott monológja minden fájdalma vagy épp öröme. Karaktere kettős életét a puszta játékával is képes megmutatni, ami különösen hasznos ebben a felállásban. Danny Ramirez szintén nagyon jól alakítja a lányért sóvárgó, de a barátsággal is megelégedő Gabe-t, szinte végig sajog érte a szívünk azért, ahogy látszólag érez, és amiért az ő álmai is kettétörnek. Ugyanilyen szerethető David Corenswet, aki Natalie "másik életét" jelenti, egy másik dimenzióban. A kettejük közt zajló párbeszédek szellemesek, nézetik magukat, megvan a kémia is - ami, hogy bonyolódjon a helyzet, Gabe-bel is működik.
A mellékszereplők kellőképpen helyesek és viccesek. Andrea Savage és Luke Wilson baromi szellemesen mutatják meg, hogy bizony a gyerekek kirepülése után hátramaradt szülőknek is lehet(ne) saját életük, ha nem repülne aztán vissza az a bizonyos fióka - pláne a születendő gyerekével. Jópofák ezek a részek, kellőképpen kifigurázzák mind a mai fiatalokat, mind a szüleiket, miközben mégis megkapjuk az egyes helyzetekben szükséges érzelmi mélységet.
Az 1998-as Gwyneth Paltrow főszereplésével készült film, A nő kétszer hasonló módon mutatta meg, mire képes a sors - vagy a párhuzamos dimenziók. Ott néhány másodpercen múlt a főhős másképpen alakuló élete - az eredmény hátborzongató volt. Ehhez képest a "Nézz mindkét irányba!" sokkal kedvesebb hangulatú, ám ugyanolyan izgalmasan felépített film, amelyben az egyre bonyodalmasabbá váló események valósággal beszippantják a nézőt. A készítők még arra is ügyeltek, hogy néhány pillanatban az idősíkok szinte "összeérjenek": ezekben a jelenetekben ugyanúgy szakad az eső, ugyanoda megy be a főhős, vagy épp ugyanaz a zene szól. Nagyon ütősek ezek az áthallások, jó látni egymás mellett az események alakulását. Bár ez az első nagyjátékfilmje a forgatókönyvíró April Prossernek, azt hiszem, érdemes megjegyezni az ő nevét, mert ettől kezdve biztosak lehetünk benne, hogy amihez ő nyúl, az valószínűleg szerethető és izgalmas lesz.
A készítők nagyon ügyesen elkülönítik egymástól a két idősíkot: L.A. Folyton napsütötte és ragyogó, míg Texas amolyan vidéki hangulatú, kék egű, könnyen felismerhető. Natalie külleme is más mindkét életében, ahogy az öltözködési stílusa és a hangulata is. A készítők oda-vissza "ugrálnak" a két világ között, mégis "mankó" nélkül is mindig pontosan tudni lehet, hogy most épp melyik életben járunk. Ez Wanuri Kahiu, a rendező tehetségét dicséri, aki nagyszerű munkát végzett.
A film legfőbb üzenete talán az, hogy az életünk a maga útját járja, függetlenül attól, hogy bizonyos helyzetekben miként döntünk. Az utunk mindenképp eljut A-ból B-be, csak az a kérdés, merre, milyen kitérőkkel, állomásokkal és emberekkel, milyen örömökkel és bánatokkal lesz tele. De bárhogy is döntünk, egy irányba tartunk. Meglehet, vannak állomások, amelyeken végig kell haladnunk, és vannak dolgok, amiket meg kell élnünk. Az is lehet, hogy a párhuzamos életeink időnként keresztezik egymást, talán ezekből a pontokból fakadnak a dejavu érzések, vagy azok az álmok, amikről úgy érezzük, talán egyszer meg is történt mindaz, amit láttunk.
Hogy kinek ajánlom ezt a filmet? Mindenkinek, aki hisz a párhuzamos dimenziókban és abban, hogy szabad akarattal formálható a végzet. A romantikus filmek kedvelőinek, a Riverdale-eseknek és azoknak, akik szeretnének egy elragadó vígjátékot végignézni egy esős szombat éjszakán.