Az északi népeknek sok olyan "őrült dolguk" van, amitől a világ többi lakója értetlenül forgatja a szemét. Ilyen a 90 kilométeres Vasa-futás (Vasaloppet) sífutóverseny is, amelyet Stockholmtól nem messze, a Dalarna tartománybeli Sälen és Mora között rendeznek meg minden március első vasárnapján, és amely közel 15 ezer résztvevőt vonz évről évre a rajtszalag mögé. A versenyt nehezíti, hogy időre kell megtenni a brutális távot, így ha valaki nem éri el a pálya kijelölt szakaszát egy bizonyos időpontig, kihúznak egy kötelet a havas út felett, és aki mögé kerül, annak fel kell adnia a küzdelmet, függetlenül attól, hogy késve ugyan, de célba tudna érni.
Van, aki 4 (!) óra alatt teljesíti a távot, a nagy tömeg azonban 8-12 óra kemény munkával képes csak célba érni, többnyire a végkimerülés szélére sodródva, hiszen nem elég a hatalmas fizikai terhelés, az időjárás általában zord, csontba mar a hideg szél és a hófúvás, ami ellen a nyílt terepen nincs menekvés.
A Netflix új svéd vígjátéka ezt a témát dolgozza fel, egy testvérpár szemszögéből nézve. A főhős Lisa (Katia Winter) egy elvált anyuka, aki szingliként él. Állása, pasija nincs, kislányát emiatt nehezen tudja ellátni, de lelkileg is mélyponton van, így keményen iszik, bulizik és ebből fakadóan sokszor kínos helyzetekben találja magát. Nincs pénze gyerekbútorra, elkésik a lánya iskolájából, a mosógépéből kiömlő víz elárasztja a lakását, és a gyámhivatal is szorongatja - olybá tűnik, mintha a világ ellene esküdött volna. Exférje és annak új neje lenézik, gyermekelhelyezési cirkusszal fenyegetik, ha nem változtat az életmódján, kislánya pedig csalódottan nézi anyja vesszőfutását. Lisa egyetlen támasza a bátyja, Daniel (Fredrik Hallgren), aki elszántan készül a Vasa-futásra, noha felesége, a meddő Klara (Rakel Warmlander) szerint csak a gyerekvállalásra kellene koncentrálniuk. Nem látja, hogy a férje frusztrált már a sok spermavizsgálattól, a peteérés-figyeléstől, a folyamatos stressztől, hogy miért nem jön már végre össze négy év után a gyerek.
A testvérpár sorsa azonban egy véletlen folytán összefonódik, és egy irányba tart eztán: a Vasa-futás felé. Daniel ugyanis meggyőzi húgát arról, hogy a sport, a mozgás, a sífutás kigyógyítaná őt az önpusztító életmódjából és az alkoholizmusból. Jobb anya, jobb ember lenne a sok edzéstől, hiszen a sport tartást adna neki, a kitartó munka pedig mind testileg, mind lelkileg megerősítené őt. Lisa vonakodva hallgatja, hisz' esze ágában sincs napi több órán át edzeni, és nem is hiszi el, hogy képes lenne 90 kilométert síelni úgy, hogy évek óta nem volt léc a lábán. Daniel azonban nem hagyja visszakozni, így végül együtt kezdenek el edzeni a nagy megmérettetésre a férfi barátaival.
A felkészülés kőkemény, Lisa sokszor megbánja, hogy belevágott, de napról napra érzi, hogy erősebbé válik nem csak fizikálisan, de mentálisan is. A nagy nap közeleg, Lisában mégsem hisz senki, talán ő maga sem. De már nincs visszaút, mindannyian felsorakoznak a rajtszalag mögött, Lisa pedig rájön, hogy ebben a versenyben voltaképp önmagát kell legyőznie. A rajtpisztoly elsül, a tömeg meglódul... mi pedig csuriba fűzött ujjakkal várhatjuk, mi vár hőseinkre, ki ér célba és ki hullik ki útközben.
Mårten Klingberg, a rendező nem fél viccet csinálni a film drámai eseményeiből, így például simán "kiröhögi" (nyilván a mellékszereplői által) a pálya nehezebb szakaszán elzuhanó kimerült versenyzőket (akik valóban kabarészerűen bucskáznak le a dombokon), vagy a sípálya mögött a mesterséges megtermékenyítés érdekében rejszoló leendő apukát. Abszurd helyzetek ezek, amik nagyon jól feldobják azokat a történetet, ami enélkül meglehet, túlságosan komor és izzadtságszagú lenne. A forgatókönyv más, mint az amerikai vagy európai filmekben megszokott könyvek. Maria Karlsson, a forgatókönyvíró kifejezetten szűkszavú olyan helyzetekben, ahol meglehet, több "lelkizést" várnánk, a poénok pedig sokszor otrombák, de kétségtelenül szórakoztatóak és tökéletesen illeszkednek az "őrült svéd imidzsbe".
A színészek nagyon szerethetők. Egyikük sem topmodell, a férfiak nincsenek kigyúrva, sőt, a legtöbbjük kopasz, véletlenül sem szőke hibátlan fogsorú északi karakter, de nagyon jó a játékuk, megkapó a saját kis családi drámájuk, amiből mégis egy pillanat alatt tudnak viccet csinálni. A mellékszereplők is figyelemreméltóak, így például kimagaslóan jó a sífutáson résztvevő rendőr (Ulf Stenberg), aki meglátja Lisában a szépséget a depresszió és az alkoholizmus árnyai mögött is, vagy Naomi, a szupersztár sífutó, aki azt tanácsolja az indulóknak, hogy a verseny alatt pisiljenek és kakáljanak az overáljukba... A film közben látni fogjuk, hogy ki, miként értelmezi ezt a tanácsot. Morbid poénok ezek, de abszolút beleférnek a történetbe.
A vígjáték elemei között mindeközben megbújik egy-egy szomorkás pillanat is, ami egy kicsit élét veszi a viccelődésnek: ilyen például, amikor Lisa meglát egy gyermekrajzot a szálláshelyükön, vagy amikor az exe közli vele, hogy újra apa lesz. Ilyen az is, amikor a kislánya szemén látjuk, mennyire fontos neki a lecsúszott édesanyja is, vagy hogy mennyire kétségbeesik Daniel, amikor eltéved a versenyen, a sötét, jéglepte erdőben, ahol esélye sincs arra, hogy bárki is észrevegye, ó pláne a segítségére siessen.
A verseny mindemellett lélegzetelállító: látni, hogy a veteránok már több mint harmincszor megtették ezt a távot, egészen elképesztő, pláne, ha tudjuk, hogy ezek többsége már nyugdíjas, de itt a kor csak egy szám. A rajtnál egy csomó idős férfi és nő sorakozik fel csillogó arccal, és fel sem merül bennük, hogy talán nem kéne nekivágniuk már a 90 kilométeres gyilkos sífutásnak, ami egy erős fiatal szervezetnek is iszonyú megterhelést jelent. De a svédek nem ismernek lehetetlent, ha hóról és sífutásról van szó, így menet közben láthatjuk is, hogy nem az "öregek", hanem a fiatalok azok sokszor, akik menet közben "bedobják a törölközőt".
Azon töprengtem, milyen hasonló filmet láttam, ami erre emlékeztetett és tetszett, aztán beugrott. A De Hel Van (A 63-as pokol) című film (a Netflixen) a 200 kilométeres Elfstedentochtet, vagyis a hollandiai korcsolyaverseny 1963-as eseményeit dolgozta fel, melyen 10 000 résztvevőből mindössze 69-en tudták befejezni a versenyt a rendkívül alacsony, -18 °C-os hőmérséklet, a porhó és a kemény keleti szél miatt. Hasonlóan lebilincselő, és legalább ennyire vicces film az is, érdemes megnézni.
Hogy kinek ajánlanám ezt a filmet? Mindazoknak, akik szeretik az őrült kihívásokat, az elképesztő emberi teljesítményekről szóló történeteket, a svéd poénokat, a mesés havas tájakat és a semmihez sem fogható északi hangulatot.