Hirdetés

Kibeszélő: Visszhangok - ikres titkok

|

Fondorlatos egypetéjű ikrek, akik időről-időre életet cserélnek egymással, mígnem az egyikük eltűnik. Vajon mihez kezd a másik az így megörökölt második életével?

Hirdetés

A Netflix új minisorozata egy egypetéjű ikerpár perverz játékát tárja a nézők elé: Lena és Gina évről évre életet cserél egymással. Az alapötlet eredetinek tűnhetne, ha Erich Kästner 1949-ben A két Lotti című regényében nem írta volna meg ugyanezt a ziccert. Persze, ott mindez jóval árnyaltabban történik meg, hiszen a könyv főszereplői kislányok, akik jó szándékból teszik mindezt, minekután az egyiküket az anyjuk, a másikukat az apjuk neveli. A Visszhangok ikerpárja azonban férjet és gyermeket is cserél, méghozzá mindig egy évre. Aki maga is édesanya/édesapa, már ezen a ponton elgondolkodik, milyen szülő mondana le a gyerekéről egy teljes évre pusztán egy ilyen játékért? De legyünk nagyvonalúak, és nézzük tovább, mit nyújt (és mit nem) ez a történet!

Hirdetés

Gina McCleary (Michelle Monaghan), a Los Angelesben élő bestseller írónő extrém erős kapcsolatban áll egypetéjű ikertestvérével, Leni-vel (szintén Monaghan), aki férjével és kislányával egy mesés farmon él Virginiában. Míg Gina jómódú és egy Teslában ülve irányítja az életét, Leni kockás ingben, farmerben és saras csizmában jár, lótenyésztéssel foglalkozik, és úgy tűnik, az ő boldogsága a vidéki családi életben rejlik. A két testvér egy online naplóban kommunikál egymással, életük minden mozzanatát megosztják a másikkal. Egy nap azonban Leni férje, Jack Beck (Matt Bomer) kétségbeesetten telefonál Ginának. Azt állítja, Leni eltűnt. Előző éjjel betörtek a farmra, elkötöttek egy csomó lovat, a rendőrség pedig azt feltételezi, Lenit is elrabolták, vagy baleset érte őt a rablók üldözése közben, a testét pedig elnyelték a környező erdők. Gina gondolkodás nélkül a reptérre siet, hogy a szülővárosába repüljön, és mielőbb segítsen a testvére nyomára bukkanni.

Bár a testvérek küllemre teljesen ugyanolyanok (pedig ugye felnőttként öltözhetnének másként, viselhetnének más hajat, tetoválást, lehetnének más súlyúak, stb.), a személyiségük merőben eltér egymástól. Gina arrogáns, hideg, rámenős, míg Leni szelíd, kedves, magának való. A kettejük között lévő kötelékben van valami eszelősség, ami áthatja a sorozat egészét, de nem tudni, hová fut ki. 

Michelle Monaghan nagyon jó mindkét szerepében, de ebben tulajdonképpen semmi újdonság nincs, hiszen a 46 éves színésznő mögött olyan filmsikerek sorakoznak, mint a Misson: Impossible-filmek, a 2011-es Forráskód, vagy a Netflix 2020-as Messiás sorozata. A készítők biztosra mentek, és olyan színészt választottak, akiről tudni lehetett, hogy tökéletesen hozza az egymástól eltérő habitusú testvérpár mindkét tagját - olyannyira, hogy vannak jelenetek, ahol meg kell állnunk és elgondolkoznunk, most akkor ez melyikük valójában?

Gina múltjában vannak homályos (eltitkolt?) momentumok, erre a helyi seriff többször is célozgat, de a sorozat közepéig nem sokat tudunk meg minderről - utána azonban felgyorsulnak az események. A lány saját apjával Victor (Michael O'Neill) és a húgával, Claudiával (Ali Stoker) való kapcsolata is nagyon rideg, ám erre sem kapunk nagyon sokáig magyarázatot, utána azonban egymás után jönnek a gyomrosok... Egyre több kérdés vetődik fel a nézőben, ahogy mélyebben beleásunk az ikerpár ködös, nem mindennapi kapcsolatába, és érezzük, valami nagyon nincs rendben velük. A baljós hangulatot növelik a történetbe beleépített visszaemlékezések, amelyeken keresztül megismerhetjük a testvérek gyermekkorát, édesanyjukkal való kapcsolatát és a titkokat, akárcsak a rejtélyes üzeneteket, amelyeket csak ők ketten értenek. Ami különös: a lányokat alakító gyerekek és tinik egy kicsit sem hasonlítanak felnőttkori énjükre (erre ügyelhettek volna a készítők).

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Letépett fejű és karú porcelánbabák, felvillanó templomtüzek és zárt ajtók mögött zajló drámák, megcsalás, féltékenység, hazugság, irigység bukkan fel a történetben, a néző pedig kapkodja a fejét, mert már semmi nem az, aminek látszik. Az ausztrál gyártású sorozatot az észak-karolinai Wilmingtonban forgatták, ahol álomszép környezetben nézhetjük végig az egyre kaotikusabbá váló történetet. Az operatőri munka sokat ad a történethez, a helyszínek, a rendezés, a színészi munka kifogástalan. Egyedül a forgatókönyv az, amin sokkal többet kellett volna feszesíteni.

Bár a külföldi kritikusok az akcentusa és az alakítása miatt nagyon lehúzzák, Bomer tökéletesen hozza az aggódó férjet, aki felesége erősen kifogásolható viselkedése miatt gyakorlatilag egyedül neveli a kislányát. Kaphatott volna erősebb jeleneteket és jobb párbeszédeket, de ez nem a színész, sokkal inkább a forgatókönyv hibája. Gina férje, Charlie (Daniel Sunjata) Bomerhez hasonlóan jó játékkal örvendeztet meg minket, de ő is kevés teret kap ahhoz, hogy kellőképpen megmutassa a saját karaktere drámáját, ami nem kicsi, hisz az egész élete egy hazugságra épül, miközben a neje folyton "szívemnek" szólítja, és elmondja neki, mennyire szereti. De milyen szerelem az, ahol valaki a házastársát egy-egy komplett évre másnak adja, és folyamatosan a szemébe hazudik?

A nyomozást végző és zavarba ejtően leereszkedő helyi seriff, Louise Floss (Karen Robinson) viszont fura jelenség. A karaktere erősen hajaz Columbóra: mindig a távozása előtti utolsó pillanatban fordul meg és teszi fel a "tuti" kérdést, de nem olyan helyesen, mint nagy elődje, inkább idegesítően. Más jelenetekben pedig mosolyog (?) a gyilkossági helyszínen és nyájasan beszél, mint egy angol teadélutánon egy hibiszkuszokkal teli nappaliban, a kekszét majszolva. Olyan, mintha nem tudná, milyen arckifejezést vagy viselkedést követel meg egy-egy jelenet dramaturgiája - ez azonban lehet, hogy a forgatókönyv illetve a karakter, és nem a színész hibája.

Vanessa Gazy, az ausztrál író-rendező által készített minisorozat alapvetően nézeti magát, noha vannak pillanatok, amikor az ember torkig lesz már a sok hazugsággal, de ezen a ponton már tudni akarjuk, hová fut ki a történet, fény derül-e a sok-sok titokra, meglakol-e, akinek meg kell lakolnia? Hogy érdemes-e megnézni? A színészi játék és a végső csavarok miatt igen, még akkor is, ha a második-harmadik epizód magasságában azt mondanánk, hogy inkább ezt hagyjuk. Nem kapunk fergeteges sorozat-élményt, de egynek elmegy egy esős hétvégén.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.