Most kerül mozikba J.K. Rowling Harry Potter előzmény, avagy spin-off sorozatának, a Legendás állatok-szériának a második fejezete, a Grindelwald bűntettei. Eddigi ismereteink szerint a magizoológus, Göthe Salmandert 5 kaland során kísérhetjük el az elkövetkezendő esztendőkben, aminek viszont sokan nem örülnek - akár a rajongók, akár a szakma részéről nézzük - mivel nem találták elég érdekesnek, avagy markánsnak figuráját, esetleg éppen ellenkezőleg: túlontúl csodabogárnak, Eddie Redmayne játékát pedig ripacsnak vélték. Az elkövetkezendőkben igyekszem bebizonyítani, hogy J.K. Rowling miért is alkotott Salmander képében egy nagyon is markáns, ugyanakkor a varázslatos világába, annak filozófiájába nagyon is passzoló figurát és általa próbál meg tanítani minket egy s másra továbbra is. (Figyelem! A cikk masszív SPOILEREKET tartalmaz a Legendás állatok mindkét részére vonatkozóan!)
Nem egy hős figura
Rögtön itt egy ellentmondás! Göthius Artemis Fido Salmander a legkevésbé sem hős alkat. Rowling ugyan Harry Potterrel is annyiban szembement az általános hősképpel, hogy egy szemüveges kissrácot tett meg főhősének, mégis megfeleltethető volt a klasszikus "A hős útja" kritériumainak. Göthe (avagy eredetiben Newt) viszont mindenképpen a sokadik hatványon megy szembe mindezzel. A magizoológus még a saját világán belül is különcnek számít, vagy ahogy ő mondja, általában még az embereket is idegesíti. Harryvel szemben, aki már a születése pillanatában híressé vált és a hírneve rendre el is kísérte a kalandjai során jó és rossz értelemben egyaránt, Göthe igazi kisember, aki viszont minden különcsége ellenére pont egy olyan figura, akit Harry (feltéve ha egy idősíkon mozognának) büszkén a barátai között tudna Neville Longbottom, Luna Lovegood, vagy éppenséggel a veszélyes állatokért szintén rajongó Rubeus Hagrid mellett.
Ezzel együtt kerüli a nyílt konfliktust (az eddigi két filmben ha harcra került is a sor - mint az első rész fináléjában Gravesszel szemben - rendre védekezett), hiszen még a szemkontaktus is nehezére esik, ami éppúgy eredeztethető antiszociális jelleméből, mint az állatokkal való foglalkozásából, ahol a szemkontaktus az agresszió jele. Az első filmben az occamy-t, vagy a másodikban a zouwut is úgy sikerül közel engednie magához, avagy elnyernie a bizalmukat, hogy nem néz a szemükbe.
Harry=szeretet, Göthe=empátia
Harry Potter képében mindenképpen egy olyan figurát alkotott Rowling, akivel könnyű azonosulni, akin keresztül könnyű általános értékekről, mint a szeretet és a barátság, azok fontosságáról beszélni, mindezt pedig tette egy ismerős közegben (iskola), Göthe viszont már sokkalta inkább a felnőttkort és annak a bonyolultságát, átláthatatlanságát szimbolizálja. Ahogy Dumbledore is mondja Harrynek, őt az teszi különlegessé Voldemorttal szemben, hogy képes szeretni, hovatovább Harry sorsa az anyai szeretettel fonódik össze szorosan. Göthét viszont már minden értelemben kész felnőttként ismerjük meg, vagyis már az azonosulás is nehezebb vele. Ami azonban a befogadását megnehezíti, hogy Göthe egy erősen introvertált, zárkózott, képletesen és szó szerint is a saját világában élő figura, magas értelmi és érzelmi intelligenciával, de rettentően alacsony szociális készségekkel.
Ez az empatikusság, érzékenység az állatokhoz való viszonyán ütközik ki a leginkább: érdeklődve figyeli, ahogy Picket, a bólintér egy gombot kerget a Mágiaügyi Minisztérium padlóján, majd a játékba maga is beszáll, és megkönnyezi, amikor a "gyermekétől" az első részben kis híján meg kell válnia (nem hiába hivatkozik sokszor magára anyaként az állatok előtt). De még a sok kalamajka ellenére is megnevetteti a furkász és pont az empatikus készsége az, ami miatt közel engedi magához Credence, mikor az dühében fél New Yorkot lerombolja, vagy Jacob Kowalskit a barátjának tudhatja. Mert miközben a külvilág törvénybe foglalja a muglik/magnixek kapcsolatának a tiltását - ami Grindelwald felemelkedéséhez is hozzájárul - addig Göthe azt nézi, mi az, ami összeköti őket Jacobbal. Amikor Tina az amerikai varázslóközösségről kérdezi, kezdetben vonakodik válaszolni, végül - önmagához mérten - mégis kifakad, hogy mennyire igazságtalannak tartja mindezt.
Rowling pedig Salmander figurájával az emberek empátiáját is teszteli, hogy ezzel a szótlan különccel - aki nem magyarázza el a tetteit, érzéseit, és ezzel a figura döntéseit sem rágja a néző szájába - mennyire vagyunk képesek szimpatizálni és ezzel együtt megérteni őt. Elvégre tudjuk, hogy az empátia az egy olyan tulajdonság, amit mindenki magának vall, de csak kevesen tudnak igazán maguknak. Persze kétségtelen, hogy Göthe figurájának elfogadását az őt alakító Eddie Redmayne is megnehezíti. Szögezzük le! Eddie Redmayne egy rettentő maníros színész (ami nem egyenlő a rosszal, vagy tehetségtelennel), de ezeket a manírokat képesek a rendezők jól (A mindenség elmélete) és rosszul (Jupiter felemelkedése) is használni. David Yates rendező mindenképpen az előbbiek táborába tartozik, és Redmayne-nek rettentő jól áll ez a szerep és hogy Göthe Salmander ennyire jól működik a kacsázó járásával és a hajlott hátával, az pont Eddie Redmayne színészi kvalitásainak köszönhető.
Értelmiségi, cselekvő figura
Noha Harry Potter egy ikonikus karakter, ezzel együtt tipikus hősfigura, akinél rengeteg érdekesebb figura volt a történetben. Ezzel maga Rowling is tisztában volt, ugyanis rendre megemlíti, hogy hősét mindig a vakszerencse és a nálánál tehetségesebb társai (Hermione), vagy a felnőttek (Dumbledore) mentették ki a szorult helyzetéből. Harry is csak a végjátékban, amikor már elkerülhetetlen a szembenézés Voldemorttal válik aktív, cselekvő figurává.
Göthét ezzel szemben hol a hatalmas tudása, szakértelme - melyeknek hála összerakja magában a képet, hogy kicsoda is Percival Graves valójában - hol pedig állatai segítik, akik pont a fent emlegetett empátiája, törődése, érzékenysége miatt hűségesek hozzá. Erre kiváló példa az első részben Pickett, amikor a Halálveremben kiszabadítja, vagy az újban a már lényegesen együttműködőbb furkász, aki megszerzi Grindelwaldtól azt az ereklyét, amely segíthet feloldani közte és a Dumbledore között egykor kötött vérszerződést.
Kifejlett erkölcsi iránytű
Ha pedig már Dumbledore szóba került: a Roxfort jelenlegi Sötét Varázslatok Kivédése tanára szerint Göthe egyik legfőbb értékét pont az adja, hogy nem érdekli őt a hatalom, csupán az, hogy szerinte mi a helyes. Ezért mondja azt Göthe az őt féltve óvó bátyjának, Theseusnak, hogy ő nem áll oldalakra. Ez a kijelentés sokakban megütközést keltett, hiszen egy hősnek szerintük kutya kötelessége lenne szembeszállni egy olyan zsarnokkal, mint Grindelwald. Csakhogy Göthe ahogy fent írtam nem egy hős típus, hanem egy kisember, aki addig nem tesz semmit, amíg az őt személyesen nem érinti, mindemellett introvertált személyiségével totálisan szembemenne az efféle extrovertált attitűd. Ha fantasy példával kellene élnem, akkor ebből a szempontból Göthe olyan, mint az entek és Szilszakáll a Gyűrűk Urában, csupán ő a vezéralakja (nem is főhőse) ennek a történetfolyamnak, ami viszont nem járna együtt jellemvonásainak a megváltoztatásával és ezzel Rowling nagyon is tisztában volt. Göthe A tudatában van annak, hogy Grindelwald egy kegyetlen zsarnok, de annak ellenére, hogy ő fogta el, nem fűződik személyes érdeke ahhoz, hogy ellene vonuljon. Viszont a Mágiaügyi Minisztérium csak akkor adná meg neki a kiutazási kérelmet, ha megkeresné Párizsban Credence-t és megölné.
Ez viszont teljesen szembemenne Göthe karakterével és értékrendjével, pláne annak fényében, hogy tisztában van vele, hogy Credence csupán egy zavart fiatal, akit az állítólagos jók, a MACUSA emberei a legutóbb megakartak ölni és kis híján sikerrel is jártak, most pedig a Mágiaügyi Minisztérium kéri tőle ugyanezt. Vagyis az egyik oldalon hiába van ott a kegyetlen Grindelwald, a másik oldal eszméivel, módszereivel sem tud azonosulni értelemszerűen, amely attitűd mellesleg pont Grindelwald malmára hajtja a vizet. (Rowling félelmetesen jól eltalálta, hogy mi minden játszik közre a zsarnokok felemelkedésében.) Viszont Dumbledore kérésének is - mely szerint menjen Párizsba és még Grindelwald előtt találja meg Credence-t, óvja meg - vonakodik eleget tenni, hiszen akkor a leendő kutatásait veszélyeztetné, ha a Minisztériumot is magára haragítaná. A végső lökést a kockázatvállaláshoz végül szerelme, Tina adja meg, aki szintén Credence után kutat.
A hős különös útja
Hogy végül mégis Grindelwald ellen vonul és Dumbledore oldalán száll harcba az elkövetkezendőkben, annak a végül bekövetkező személyes érintettség, Leta Lestrange-nek, egykori szerelmének, barátjának az elvesztése jelenti. Gyakorlatilag Rowling a második film végére juttatta el oda Göthét, ahol az olyan, általában tettre kész hősök, mint Luke Skywalker, Peter Parker, vagy maga Harry Potter a filmek 30-40-ik percében megérkeznek. Peter Parker vagy Luke végső elköteleződését a gonosz ellen, tetteik mozgatórugóját szintén a személyes tragédia jelenti, akárcsak Harry esetében, amikor megtudja, hogyan is haltak meg a szülei, és Göthe a fináléban lett végérvényesen érintett, Leta önfeláldozásával. Éppúgy, mint ahogy azt láthatta, hogy Grindelwald a közeli barátainak (Queenie és Jacob) is fájdalmat okoz, mindennek tetejébe még Credence-t is sikerült az oldalára állítania, akit pont meg kellett volna óvnia a sötét varázslótól.
Több rejlik benne, mint amennyit mutat
Hogy ez mennyire így van, azt maga Göthe kultikus bőröndje szimbolizálja. Az első részben ezért is kulcsfontosságú és bír többlet jelentéssel, hogy bevezeti Jacobot a táska rejtelmeibe. Noha sokan a Doctor Who 11-esével vonhatnának párhuzamot, ez nyurga, professzoros küllemén és a "belül sokkal nagyobb" jeligén kívül nem áll meg, hiszen míg a Doktor egyfajta felvágásból cselekszik így, addig Göthe a zárkózottságából kezd el kifelé, a világ felé nyitni. Ezt pont azzal éri el, hogy a kis zárt világába beengedi Jacobot, vagy a Goldstein nővéreket és ezzel a maga esetlen módján képes lesz elengedni Leta emlékét (örvendetes, hogy Rowling megkímélt minket egy kínos szerelmi sokszögtől), valamint nyitni Tina felé és olyan barátot szerezni, mint Jacob. És amilyen szeretetre méltó, varázslatos lényeket rejt az a táska, Göthe Salmander is legalább annyi csodát rejt magában. Feltéve, ha hajlandóak vagyunk ezeket megismerni.