A nagy Star Wars-rajongásunk közepette csak ritkán (kit akarok átverni: valószínűleg egyáltalán nem) gondolunk bele abba, hogy milyen lenne az életünk, illetve a mozgókép élete akkor, ha mindez egyszerűen nem lenne. Olyannyira készpénznek vesszük eme űrkaland-franchise létét és létjogosultságát, olyannyira szerves része az életünknek, mint az, hogy lélegzünk, hogy reggelizünk, ebédelünk, vacsorázunk. Nem csak a hithű rajongókra kell gondolni most, hanem akár a laikusokra is, akiknek valószínűleg több mint nyolcvan százaléka hallotta már Darth Vader, Han Solo, vagy Luke Skywalker nevét. Nem is kell ahhoz látni magát a filmet, hiszen a populáris kultúra vérkeringésében ott van mindez, visszavonhatatlanul. A rajongók szemében pedig annál is inkább, nekik mindez lételem. Lételem, hogy megvitassák, vajon Han Solo lőtt-e először, vagy Greedo, illetve, hogy George Lucas-nak jogában állt-e az, hogy utólag korrigálja magát és meghamisítsa a történelmet. Viták özöne, elméletek garmadája, esszék, eszmefuttatások verbális és non-verbális, írott verzióban láttak napvilágot és még fognak is mindezek után…Kis hiperbolával élve: míg világ a világ.
De gondoljunk csak bele…Dőljünk hátra a kényelmes székünkben, és csak egy pár percre gondoljunk bele abba, hogy mi lenne, ha…? Mi lenne, ha nem lenne szerves része a popkultúrának? Sokkoló gondolat, tudom. Sőt, elképzelhetetlennek tetszik. Menjünk vissza kicsit az időben, pontosan az Úr 1977. évébe, amikor egy George Lucas nevű pasas vért izzadva bár, de dobozba zárja legújabb filmjét, a Star Wars címűt. Egy primitív történettel bíró science-fictiont, mely rímel a direktor gyerekkorának fekete-fehér kalandfilmjeire, melyeket ő olyan nagy élvezettel nézett. Benne mindennel, mely egy klasszikus mese sajátja, vegyítve egy kis Kurosawával, minimalista kardpárbajokkal, a jó és a rossz örök küzdelmével. Fekete és fehér szembenállásával. Oldalán ismeretlen színészekkel (Harrison Ford, Carrie Fisher, Mark Hamill) és egy nagy névvel, aki csak nagy duzzogva vállalta el a szerepet (Alec Guinness). A kimenetellel tisztában vagyunk - zengő tapsvihar és éljenzés mind a szakma, mind pedig a közönség részéről, ám nagyon jól ismerünk olyan filmeket, amik hiába készültek olyan összetevőből, melyek jelenléte szinte garancia a sikerre, végül csúfos bukás véreztette el őket a mozipénztáraknál. Majd a feledés homályába merültek olyan gyorsan, ahogy Hanék száguldoznak az Ezeréves Sólyommal.
Ha annak idején a Star Wars a csillagok szerencsétlenebb állása alatt jut el a filmszínházakba, akkor bizony ez a jelenlegi alternatív valóság igen érdekes színezetet öltene. Természetesen hiányát nem észlelnénk, de ha belenézünk a kis varázsgömbünkbe, akkor nem látnánk a játékboltokban mindenféle Star Wars-kötődésű játékot. Nincs sípoló R2-D2 bábú és nincsenek a moziban elejtett könnycseppek annak hallatán, hogy Han Solo azt mondja: "Chewie, hazaértünk." Mert nincs Erő, mely ébredhetne. Nincs édes nosztalgiázás és egy maréknyi időtálló beszólással szegényebbek lennénk. Vader nem lenne Luke apja (hiszen a legelső Star Wars-ból még semmi nem utal arra, hogy kettejük között rokoni kapcsolat áll fenn), Han nem tudná, hogy Leia szereti őt és Yoda sem motyogna össze-vissza a kis mocsárbolygóján. Nem volnának a trekkereknek kikkel rivalizálni.
Abban az esetben, ha megbukott volna a film és nem születtek volna meg a folytatások, George Lucas nagy valószínűséggel megragadt volna az alacsonyabb költségvetésű filmek piacán, amelyek ha nem is repítették volna olyan magaslatokba, mint amilyenben most leledzik, nem nyilatkozta volna róla egykori cimborája, Francis Ford Coppola azt, hogy a Star Wars-szal elszaladt vele a ló.
Lehet, hogy Harrison Ford karriere is teljesen más irányt vesz, Mark Hamill pedig egészen biztos nem okozott volna nézők ezreinek örömet azzal, hogy A Birodalom visszavág-ra reflektál a The Flash vonatkozó epizódjában.
Ha nem lett volna folytatás, talán egyes nézők azon vitáznának, hogy ki illik jobban Leiához: a pimasz Solo, vagy a gerinces parasztfiú, Luke.
Nem láttuk volna, hogy pontosan hogyan is zajlott az a bizonyos adatmegszerzés és nem kellett volna digitálisan visszahozni az élők sorába Peter Cushing Tarkinját. Ha már itt tartunk, ezt azért páran nem bántuk volna, ha nem készül el. De elkészült. És sokak még örömüket is lelték benne - pluszban pedig gazdagabbak lettünk egy újabb talpraesett női hőssel.
Nem szabad azonban elfelejteni azt, hogy az apró, elfeledett filmek is előbb vagy utóbb megkapják (jobb esetben) az őket illető minimális tiszteletet és rajongási kört, így mára feltételezhetően a Star Wars is azon filmek kompániájába tartozna, amelyet egy szűk réteg elismer, és hébe-hóba világgá kürtölik zsenialitását. Értékelnék azt a puritánságot, amellyel Lucas filmre vitte ezt a történetet - azt a fekete-fehér látásmódot és azt a bájos naivitást, amivel a jó és a rossz szembenállását kezelte. Értékelnék azt az univerzumkreálást, amely egyszerre részletes és minden hivalkodástól mentes. Nem lennének fan-fictionök, vagy legalábbis nem valószínű, de elvétve, egy-két halloween-partin beöltözne valaki Vader-nek és elvétve, egy-két ember fű alatt összekacsintana az illetővel, hogy "Tudom ám öreg, hogy honnét van a jelmezed." Szép lenne. Szép lenne, mert anélkül beszélhetnénk a science-fiction/fantasy filmek egyik sarokkövéről, hogy beárnyékolja az amúgy frenetikus A Birodalom visszavág. Egyedül lenne a placcon, mint fényesen csillogó, csiszolatlan gyémánt a sok ormótlan kavics és homokszemcse között. Persze talán mindannyiunk gyermekkora is hiányban szenvedne, ahogy az elkövetkező generációé is...Függetlenül attól, milyen tesze-toszára sikeredtek az előzményfilmek, és hogy Az ébredő Erő minimálisan csalódást okozott némelyikünknek, azért se bánjuk, miért is tennénk.
Dobjuk el hát gyorsan varázsgömbünket és lélegezzünk fel egy mélyet: olyan világban élünk, ahol nem csak, hogy már 40 éve, hogy bemutatták az első részt, de az világraszóló siker lett, melyet több folytatás, sorozat, előzményfilm és ilyen-olyan mozgóképes kreálmány követett. Lehet kiáltani, hogy "Tököm tele van!", de a fene vinné el, azért mégiscsak jó dolog geek-nek lenni és ilyeneket szeretni. És tök jó, hogy végül aztán kígyózó sorok álltak a premier napján.
