Az Apple TV+ új sorozata Bonnie Garmus magyarul is megjelent regényén alapul. A könyvről szóló több kritika kiemeli, hogy a mű keletkezéstörténete több ponton is reflektál annak történetére: a szerző 60 felett, családja és civil munkája mellett írta meg a könyvet, ami a kritikusok és a nézők körében is nagy sikert aratott.
Talán már ez alapján is sejthető, hogy a Minden kémia igazi feminista történet: főszereplője egy nő, akit a rendszer mindenféle módon el akar nyomni, ő azonban nem hagyja magát. Csak kár, hogy ez túlságosan is hollywoodi köntösben jelenik meg a szemünk előtt.
Elizabeth Zott (Brie Larson) tehetséges kémikus, aki képességei alapján bármilyen posztot betölthetne. Ám az 1950-es években a nők számára nem volt egyszerű a munkavállalás. Zott azonban megismerkedik egy férfivel, Calvin Evans-szel, aki végre a kolllégát látja benne. A jövőben pedig már azt is látjuk, hogy Zott egy tévéműsorban számolhat majd be a receptjeiről, amik nem is annyira az ételek elkészítésére, hanem a teljesebb életre tanítják a nőket.
A Minden kémiának van egy ötletes mellékszála, a főszereplő a tökéletes lasagnét akarja kikísérletezni. Feljegyzéseket vezet az összetevők hőmérsékletéről, azok kölcsönhatásáról, végül azonban mégis azt kell megállapítania, hogy az életben nem minden valósítható meg szigorú recept alapján, van, hogy a formula nem válik be. Ez több szempontból is segíti értékelésünket: maga a történet is foglalkozik ezzel a kérdéssel, hiszen egy mindent racionálisan megközelítő párosra végül rátalál a szerelem, másrészt a szériát is nézhetjük ezen a szemüvegen keresztül. Működhet-e sokadszorra a klasszikus hollywoodi sikernarratíva, ahol ugyan értintőlegesen megjelenik a kudarc, de biztosak lehetünk abban, hogy csak azért, hogy még édesebb legyen a siker?
A sorozat legnagyobb kérdése épp ez lesz. Amit eddig láttunk, az minden szakértelem ellenére középszerű. Hozza azt a minőséget, amit a sorozatboom óta elvárhatunk egy nagy streamingszolgáltató produkciójától, de annál mélyebbre egyáltalán nem megy.
A fő kérdés persze az, hogy a választott témát hogyan dolgozza fel a széria, és az összkép ebből a szempontból is vegyes. Vannak kifejezetten ötletes jelenetek (például amikor a jelentkezési lapra külön kell ráírni, hogy nőről van szó, hiszen a bizottság nem is számolt velük), és kifejezetten tragikus annak ábrázolása is, hogy Elizabeth miért nem szereti a csukott ajtókat, ugyanakkor más jelenetekben túlzottan direktek ezek a jelzések, kínosan egyértelmű, hogy épp a társadalmi mondanivalót sulykolják az alkotók.
A korszak ábrázolása viszont remek: ezen a téren a készítők érezhetően inspirálódtak olyan sikersorozatokból, mint például A csodálatos Mrs. Maisel vagy a Mad Men. Az '50-es évek színei, szagai, textúrái végig érezhetőek ebben a sorozatban, ráadásul ahhoz is közelebb kerülhetünk, hogy miért állíthatjuk, hogy az 1950-es évek sorozatai a nukleáris család és a klasszikus nemi sztereotípiák szentségét hirdették.
Ahhoz viszont kétség sem férhet, hogy Brie Larsonnak remekül áll a szerep. Az egykoron az egyik legizgalmasabb függetlenfilmes művésznek tartott Larsont egy ideje kevéssé találták meg a drámai szerepek, így jó őt újra egy igazi főszerepben látni. Mellette Lewis Pullman is remek a legfontosabb férfi karakterként, és egyébként a szerelmi szál is az átlagnál jobban sikerült.
A Minden kémia lehet még kiemelkedő sorozat, ahhoz azonban markánsabban kell megközelítenie a témát. Persze az is igaz, hogy az ehhez hasonló hollywoodi sikersztoriknak is van közönsége.