Reisz Gábor sok mindenen átesett második filmje, a Rossz versek megjelenése óta eltelt öt évben. Több tervét elkaszálták, most mégis annak örülhetünk, hogy elkészült harmadik, egyben legfontosabb és legérettebb műve, a Magyarázat mindenre.
Az alkotást talán megelőzte a híre, hála a Velencei Filmfesztiválon elért sikerének, s így talán több emberhez eljut a mozikban október 5-től látható dráma. Erről és sok másról beszélgettünk az író, rendezővel.
Korábban volt egy filmterved, a Jakab Julival közösen írt Dob-Klauzál sarok, amit időközben elkaszáltak. A Magyarázat mindenre ötlete ez alatt, vagy után született meg?
Már alatta megvolt az ötlet, még azon is gondolkoztam, hogy ha elhúzódnak a Dob-Klauzál sarok munkálatai, akkor is meg kéne csinálni gyorsan, de sajnos az alkotási folyamat nem ilyen egyszerű. A Magyarázat mindenre esetében sok dolognak kellett klappolnia, többek közt a Proton Cinema és Berkes Juli producer teljes odaadására és koncentrációjára volt szükség, akik nélkül nem születhetett volna meg a film.
Amikor forgattatok, mennyire tudatosult benned, hogy ez egy fontos film lesz?
Valamilyen szinten minden korábbi filmnél tényező volt a társadalmi felelőségvállalás, de kérdés nélkül most volt a legfontosabb. Nevezzük közbeszédnek, vagy a politika által átitatott lehetetlen kommunikációnak, megbélyegzésnek. Talán abban is volt más ez a filmforgatás, hogy ez sokkal tudatosabban élt bennünk.
Létezik a filmnek egy több mint három órás változata, míg a mozikba került verzió két és fél órás. Mennyire hiányoznak a kivágott jelenetek?
Mindig akadnak fájó pontok, amiket ki kell vágni, jelen esetben nagyjából háromnegyed óráról van szó, így konkrét jelenetek, szereplők maradtak ki és a cselekmény szempontjából is egyszerűsíteni kellett a dolgokon. Van például Rusznák Andrisnak és Sodró Elizának egy közös jelenete, aminek nagyon fájt a hiánya, ugyanakkor nem kellett sokáig győzködni a vágásnál, hogy nincs jó helyen, és átrakni sem lehet máshová. Amikor dramaturgiailag gyorsítani kell a tempón, akkor muszáj ilyen kompromisszumokat kötni.
Mesélj kicsit a velencei élményeidről!
Maga a velencei részvétel is felfoghatatlan, sokat segített, hogy ott volt a stáb és velük együtt lehetett megélni. Nekik biztos sikerült, Berkes Julinak és nekem kevésbé. Rengeteg interjúra kellett menni, sajtótájékoztatón részt venni, nehezen tudtunk feloldódni. Mérhetetlenül feszült pár nap volt, ami ugyanakkor egy szárnyalással ért fel. Aztán úgy éreztem magam, mintha bekerültem volna az Elveszett jelentésbe. Elvittek Bolognába, ahol az olasz forgalmazó levetítette a filmet, én meg cipeltem magammal ezt az oroszlánt, fotózkodtam vele, de fogalmam sem volt róla, mi történik. Amikor hazajöttem és a stábbal, barátokkal ünnepeltünk, akkor kezdett kicsit leülepedni ez az egész.
Találkoztál kint olyan filmessel, akivel régóta szerettél volna?
Inkább láttam őket. Matteo Garrone a mellettem lévő sorban ült, de nem vagyok olyan, aki odamenne a nagy sztárokhoz. Viszont nem Velencében, hanem a miskolci CineFesten ezt mégis megléptem, amikor ott volt Jean-Marc Barr. Ő A nagy kékség főszereplője, ami az egyik első nagy kedvencem volt és megerősített abban, hogy ezzel akarok foglalkozni. Mint kiderült, megnézte a filmemet és gratulált utána, ami nagyon jólesett. Ilyen jellegű találkozásban nem volt részem kint, de azért utolsó napra jutott még egy vicces sztori. A stáb épp ünnepelt a helyi bárban, én kimentem egy cigire, leültem a kijáratnál a fesztiválközpont hatalmas épületével szemben és próbáltam felfogni, hogy itt vagyok, ez most tényleg megtörténik. Nagyokat sóhajtottam, de nem történt semmilyen nagy reveláció, aztán egyszer csak elsétált közvetlenül mellettem Claudia Cardinale. Olyan volt, mint egy jelenés.
Velence után a Chicago-i Filmfesztiválra is meghívtak. Mik a tervek még ezen a fronton?
Folyamatosan kapjuk a meghívásokat, de Velence után erre valahol számtani lehetett. Ráadásul Amerikába csak én megyek, úgyhogy megint elő fog kerülni az "egyedül a városban" érzése, mégpedig egy erőteljes jetlag kíséretében, de majd megnézek valami szép múzeumot. Az ottani mezőny egyébként pokolian kemény, cannes-i, berlini díjazottak is szerepelnek benne, így külön öröm, hogy bekerült a Magyarázat mindenre.
A következő filmednél megpróbáltok támogatáshoz jutni az NFI-től, vagy ezt úgy ahogy van, elengedtétek?
Nem hinném, hogy mostanában változna a helyzet az NFI-nél. A rendszer átláthatatlansága miatt én nem látom értelmét annak, hogy pályázzunk. Még ha minden elutasított forgathatna is, több sebből vérzik ez az egész és komoly reformokra lenne szükség ahhoz, hogy mindez korrekt, tiszta, értelmezhető és szakmai legyen. Az Inkubátor program fokozatos szétesése a legjobb példa erre. Érezhetően fojtogató a helyzet, emiatt óvatosságra kényszerülő pályázók sorakoznak az NFI-nél, akik igyekeznek a rendszernek megfelelni, szoronganak, hogy nehogy valami olyat írjanak, ami kicsit is kritikus.
Követem a Letterboxd profilod és mindig remekül szórakozom a helyenként szélsőséges osztályzataidon. Mi alapján pontozol?
Van egy Costa Rica-i rendező barátom és az ő pontszámozásai miatt álltam át erre a stílusra. Ha egy film jó, az a felénél, vagyis két és fél csillagnál kezdődik. Ha oké, az a kettes, ha pedig csak elkészült, mégsincs szinte semmi funkciója, az fél vagy egy. Tudom, más a szokás, de nem célom leszólni ezeket a műveket sem. Az egész teljesen szubjektív a magasabb pontoknál is. A négy csillag nálam egy nagyon jó filmet jelent, afölött pedig valami személyes kötődés fűz az adott kedvenchez.
Melyik filmet láttad utoljára?
Tegnap néztük meg a tavalyi Beavis és Buttheadet, eléggé elfáradtak ezek a figurák. Komolyabb témában egy régebbi román produkciót láttam, Radu Jude egyik első rendezését, Mindenki a mennybe megy címmel. Szeretem a román új-hullámot, de sajnos nem láttam annyit belőlük, mint szerettem volna.
Vársz valami filmet idén?
Velencében semmit nem tudtam megnézni, de ott sok film érdekelt. A Szegény párákat nagyon várom, de az Egy zuhanás anatómiáját, a The Killert és a Dogmant is mindenképp meg akarom nézni. Plusz az új Woody Allen-film, a Coup de chance is a listámon van, egyrészt mert elvileg ez az utolsó rendezése, másrészről elég jókat mondanak róla. Magyar filmek közül leginkább az Elfogy a levegőt várom és persze azt, hogy Szimler Bálint barátom befejezze a filmjét, de az csak jövőre lesz kész.
Fotók: Vajda Réka, Luigi de Pompeis