Hirdetés

Nem csak a húszéveseké a világ - Későn érő sztárok

|

Narkós-piás senkiházi, elvált ápolónő és burkolóanyag-nepper: történeteik egytől-egyig igazolják, hogy megéri kitartani az álmaink mellett.

Hirdetés

A média előszeretettel fókuszál a csodagyerekeknek kikiáltott ifjoncok váratlan felemelkedésére - holott az, hogy az ágazat egyik-másik meghatározó alakja relatíve élemedett korában futott be, legalább ennyire érdekes téma.

Cikkünkben ebből adódóan ezúttal a későn érő kiválóságok előtt tisztelgünk.

Hirdetés

Másokhoz hasonlóan Bryan Carston is megtanulta, hogy a türelem rózsát terem, hiszen csupán 2000-ben, negyvennégy évesen kapta meg első érdemi szerepét, a Már megint Malcolm Hal-ját. Addig jobb híján minden ajánlatra rábólintó kényszerbohémként tengett-lengett. Ha arra volt szükség, az USA liberális szabályait kihasználva egy papjaival szemben semmiféle követelményt nem támasztó kisegyház papjaként házasodni kívánókat adott össze, filléres reklámokban bohóckodott, és bagóért animéket szinkronizált. Feltéve, ha akadt felkérés, mert az is sűrűn megesett, hogy politikatudományi diplomája dacára szakképesítést nem igénylő, kékgalléros munkákból tartotta fenn magát. Semmi furcsa sincs abban tehát, hogy az összes lehetőségre lecsapott. 1997-ben például egy kutyákról szóló, roppant frappánsan Dogs-nak keresztelt sorozat pilotjában szerencsétlenkedett, és egy nyolcadik alabárdos kaliberű figurát alakított a 3.6 ponton álló Időcsapdában című sci-fiben. Karriere csúcsának sokáig az számított, hogy a nevetni akarók 1994-től 1997-ig alatt ötször láthatták fogorvosként a Seinfeldben, ám a nálunk is vetített sitcom ezt megváltoztatta. Cserébe a beskatulyázással kellett megküzdenie, mivel a közönség hebehurgya családapaként szerette meg, és több válogatáson is megmondták neki, hogy ne is ábrándozzon arról, hogy valaha is komolyan fogják venni. A csattanót ismerjük: 2008-ban Carston a Breaking Bad Walter White-jaként fricskázta meg a kritikusok orrát, és mutatta meg szkeptikusoknak, hogy repertoárja nagyságrendekkel színesebb annál, hogy felszínes komédiásnak könyveljék el.

A szintén 1956-ban született Christoph Waltz sem a semmiből bukkant elő: az osztrák művész első ízben huszonegy esztendősen tűnt fel a tévében, és Thália szentélyeiben is gyakran megfordult. Ám tagadhatatlan tény, hogy finoman fogalmazva sem az örökkévalóságnak szóló produkciókhoz adta a nevét, és tízből hétszer mellékfigurákat osztottak rá. Azaz, bár éhhalál nem fenyegette, ha Quentin Tarantino nem kéri fel arra, hogy formálja meg a 2009-es Becstelen briganty-k Hans Landáját, sanszosan alig ismernék.

Persze, más is hálatelt szívvel gondol az excentrikus direktorra. A napvilágot 1948. december 21-én meglátó Samuel L. Jacksont anno a tengerbiológia és építészet vonzotta, ám végül a színjátszásnál kötött ki. Viszont eleinte alig keresték, és, hogy megnyugtassa háborgó lelkét, a legkülönfélébb szerekhez nyúlt. Az alkohol, a többször túladagolt heroin, illetve az anyagi tartalékait felemésztő kokain rabjává züllött, és ahogy az lenni szokott, nem ismerte el, hogy egy egyedül legyűrhetetlen probléma súlya alatt nyög. Ráadásul függősége folyományaként nem szívesen dolgoztak vele, és ahhoz, hogy ezt elviselje, még több káros szert szívott fel, ivott meg vagy lőtt magába. Hosszú, felettébb idegölő vesszőfutás után 1990-ben tört ki az ördögi körből, és Fortuna is rámosolygott, mert Spike Lee hitt benne, hogy gazdag tapasztalatainak hála, tökéletesen hozna egy kisstílű drogfüggő tolvajt. Az 1991-es Dzsungellázban így Gator bőrébe bújva felhívta magára a figyelmet, és megesküdött, hogy tanul múltbeli hibáiból - ezt sem ő, sem a nézők nem bánták meg. 1993-ban a Tiszta románcban brillírozott, és 1994-ben Jules Winnfieldként lett a popkultúra megkerülhetetlen sarokköve - vagyis az ágazat legtöbb pénzt hajtó ikonja a negyvenhármat taposva ugrott az élvonalba.

Steve Carell is ebbe a korba lépve aratta le fáradozásai mézédes gyümölcsét. A szkeccsműsorok megbízható mókamestere csendes rezignáltsággal tűrte, hogy barátai és kollégái sorra elhúznak mellette. Nem meglepő hát, hogy mikor 2005-ben kipróbálhatta magát az Office amerikai remake-jének Michael Scottjaként, elképesztő tettvággyal vetette bele magát a feladatba. Ám hiába igyekezett, az első évad adatait irtóztató kozmetikázással sem bélyegezhette pazarnak - a sajátos, kínos szituációkkal operáló humort nehezen vette be az USA lakóinak gyomra. A sorozatot egyedül az mentette meg, hogy a 40 éves szűz tarolt, és a frenetikus fogadtatású szexvígjáték miatt rengetegen határozták el, hogy adnak egy esélyt a bizarr kuriózumnak.

Az 1921-ben született Rodney Dangerfield sziporkája, miszerint nem kap tiszteletet, nem holmi póz volt: a frappáns egysorosaival hódító komikus okkal-joggal szenvedett depressziótól. Zsenge ifjúként koldusszegény anyja őt hibáztatta azért, hogy hűtlen férje elhagyta, és ezt sosem rejtette véka alá. A fiatal fiút ezen túlmenően szexuálisan zaklatták, antiszemita tanárai kihasználták a hatalmi pozíciójuk nyújtotta előnyeiket, és a gazdagabb diákok sem titkolták, hogy mélyen megvetik a délutánt jellemzően munkával töltő társukat. A zavarodott kamasz a viccírásba menekült a kegyetlen realitások elől, és mikor ráébredt, hogy mások megnevettetése jó pénzt hozhat a konyhára, a showbiznisz területén mozgolódott. Pályája első, 1936-tól 1955-ig tartó szakasza azonban kész tragédiának bizonyult: hiába hajtott igáslóként, nem tudta kivívnia maga helyét választott szakmájában. Csődjét remekül mutatja, hogy más opció híján burkolóanyagokkal kereskedve tartotta el a családját, de hiába tökélte el, hogy sosem tér vissza a füstös klubokba, hiányzott neki a rivaldafény. Ismét házalni kezdett a számaival, ám a várt siker helyett húszezer dollárnyi adósság szakadt a nyakába.

A férfi ekkor rádöbbent, hogy fő baja az, hogy bátortalan, és nem alakít ki egy határozott-karakán alteregót. Ekkor kitalálta, hogy a groteszkül felnagyított mellőzöttségre fog koncentrálni, és ez felért egy lottóötössel. Pláne, mivel 1968 márciusában a sors is a segítségére sietett, és az Ed Sullivan show az utolsó percben értesített beugrójaként egyetlen este alatt kárpótlást kapott a kudarcokért. De újabb tizenkét esztendőnek kellett eltelnie, hogy a Golfőrültekkel egyszer és mindenkorra megalapozza státuszát - ergo, bőven a hatodik X-ben járt, mikor filmsztárként is jegyezték.

Záróakkordként, cikkünk aligha lenne teljes Kathryn Joosten tündérmesébe illő története nélkül - a milliók kedvencévé avanzsáló nő élete ugyanis bővelkedett a megalázó és a szomorú között ingadozó fordulatokban. Egy pszichiátriai osztály nővéreként tűrőképessége határáig hajszolta magát, és helyzetét súlyosbítandó, házassága is zátonyra futott. Hogy fájdalmát enyhítse, és némi megnyugvásra leljen, hobbiból színészkedett - aztán ráébredt, hogy akár karriert is válthatna. Ám negyvenpluszos zöldfülűként legalulról indult: beszédes, hogy Disney World egyik utcai előadójaként a minimálbért is alig kereste meg. Ezért 1995-ben, az ötvenhathoz közeledve Hollywood-ba ment, hogy mindent egy lapra feltéve a szakma csillagai közé emelkedhessen - viszont útja rögösebb nem is lehetett volna. Csupán 1999-ben pártolt hozzá a szerencse. Előbb az Az elnök emberei Mrs. Landingham-jeként varázsolta el a publikumot, majd 2005-től egészen 2012-ben bekövetkezett haláláig a Született feleségek Karen McCluskey-jaként kamatoztatta kétségbevonhatatlan tehetségét, és fürdött a díjesőben.

Ezzel felsorolásunk végéhez érkeztünk. Ha úgy érzitek, hogy kedvencetek alkalmasint filmvászonra kívánkozó története méltatlan módon kimaradt, ne legyetek restek, osszátok meg velünk a kommentszekcióban vagy a Facebookon!

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.