Bár 2022 végéig még egy hónap van hátra, és a közelmúlt mindennél ékesebben igazolta, hogy a legváratlanabb eseményekkel sem árt kalkulálnunk, egyvalamit megkockáztathatunk. Az, hogy Henry Cavill otthagyja a Vaják sorozatot, és a negyedik évadtól Liam Hemsworth fog Ríviai Geraltként a bestiák nyomában loholni, az év egyik legmeglepőbb híre a szórakoztatóiparban.
Ugyanakkor a rajongók már megszokhatták a semmiből lecsapó, abszurd fejleményeket. Cikkünkben ezúttal ezekből a felkavaró fordulatokból mazsoláztunk.
A főhős lecserélése érthető okokból viszonylag ritkán bevetett megoldás. Elsősorban akkor élnek vele az alkotók, ha kisül, hogy a rivaldafényben tündöklő karakter messze nem olyan érdekes, mint egy, a közönség szimpátiáját elnyerő mellékalak. De a parkolópályára parancsolt figura jellemzően ekkor sem tűnik el nyomtalanul, hanem ha szerényebb mértékben is, ám befolyásolja a cselekményt.
Így a nálunk kevésbé ismert, 2000-tól 2006-ig futó brit sitcom, az egy földi nőt feleségül vevő, és az emberi viselkedést elsajátítani próbáló My Hero valódi kuriózum. A hajtásba belefáradt főszereplő, Ardal O'Hanlon távozása után az ötletgazdák bíztak benne, hogy stabil bázisú művüknek ez meg se kottyan, és a rá felszínesen se hasonlító James Dreyfus-szal pótolták. A váltást annak rendje és módja szerint bele is illesztették a vígjáték sztorijába - eszerint a balszerencsés lapjárású fickó egy peches póker-parti során vesztette el a testét. De, ahogy azt józan paraszti ésszel is ki lehet találni, a nézők gyomra nem vette be a suta indoklást, és a megkavart leosztás a lőtéri kutyát sem hozta lázba.
David Chase formabontó magnum opusánál, a Maffiózóknál a rendszeresség problematikája zavarta meg az idillt. A pazar színészekkel teli, a modern társadalmi elvárások, illetve a realitások közötti szakadékok bemutatásával megfűszerezett dráma tarolt. Sőt, egyesek a megjelenése pillanatától kezdve a popkultúra egyik egyedi zamatú etalonját tisztelték benne, és a 2002-ben levetített negyedik évadig senkinek eszébe sem jutott volna panaszkodni. Ám ezután a legkülönfélébb nyűgök és nyavalyák merültek fel: váratlan térdműtéttől kezdve a fű alatt suttogott, szerződésszegő pletykálkodásig megannyi tényező hátráltatta a diadalmenetet. A Tony Soprano és csapata kalandjaira éhezők ezért előbb 2004-ig kellett, hogy türelemmel várjanak, majd egy 2006-ig tartó hiátus szomorította el őket.
A Hősök is ígéretesen indult: az átlagembert messze meghaladó képességű kiválasztottak akkor még friss tematikája hétről-hétre tömegeket szegezett a tévéképernyők elé. A lendület a folytatásnál is kitartott, de ekkora gyarapodott a fanyalgók kórusa, és egyre többen jegyezték meg, hogy kedvencük tempója lassabb az ildomosnál. A harmadik, komor évadtól kezdve pedig elszabadult a pokol: a bevett formulától való eltérés megbosszulta magát, és az új részek gyalázatos számokat hoztak, megpecsételve ezzel a széria sorsát.
Egy hosszú esztendőkön át futó produkció legnagyobb rizikófaktora a minőség váratlan esése. Elég egy háttérember vagy egy író lecserélése, esetleg két önérzetes csillag kakaskodó párviadala, és kész is a baj. Ahogy akkor is borítékolható a bukás, ha egy adaptációnál a kreatívok nem tartják magukat az ihletforrásként szolgáló eredeti mű hangulatához és megoldásaihoz. A Trónok harca hamisítatlan HBO-sikertörténetként indult: ennek apró, ám beszédes fokmérője, hogy a nyilvánosan elérhető adatok alapján az USA területén gyermekek tízezrei viselik a Vastrónért zajló küzdelem főbb machinátorainak nevét. A publikum könnyű szívvel bocsátotta meg a kisebb-nagyobb döccenőket - viszont a várva-várt finálé a hurráoptimista fanatikusoknál is kiverte a biztosítékot. Hovatovább, a trehány-pocsék lezárás lényegében megsemmisítette a show kínnal-keservvel felépített reputációját. Közel egyedülálló jelenségként haragvó milliók döntöttek úgy, hogy egyszerűen letagadják, hogy nemrég a műsor kötötte le kevéske szabadidejüket, vagy a jövőben felé se szagolnak (aztán jött a Sárkányok háza című előzménysorozat, ami sok rajongó hitét adta vissza).
Egy ilyen cikkből nem maradhat ki a Firefly kálváriája sem. Az, hogy pontosan mi is tervezett a Fox Joss Whedon űrwesternjével, gyaníthatóan sosem fogjuk megtudni, mivel ezzel maguk az érintettek sem igazán voltak tisztában. Az azonban tény, hogy a szebbre-jobbra hívatott próbálkozás az ágazatban szokatlanul zord fogadtatásában részesült a megrendelők oldaláról. Ide-oda pakolt kezdési dátumok, a kronológiai sorrend nagystílű ignorálása, vagy éppen egyes felvonások kihagyása: akkurátusan áttekintve sosem érnénk a kifejezetten üdítő koncepció elleni merényletek listájának végére. A sajátos atmoszférájú sci-finek ebből adódóan csekély esélye nyílt arra, hogy áttörje az érdektelenség acélfalát. Malcolm Reynolds és legénysége tizennégy epizód után már csupán pár képregényben, valamint egy túl későn érkező nagyjátékfilmben tűnt fel.
Ha ti is ismertek ehhez hasonló példákat, akkor osszátok meg velünk, hogy mely sorozatokban csalódtatok a kommentekszekcióban, vagy a Facebook-oldalunkon!