Az első interaktív filmnek hagyományosan az 1967-es montreali világkiállításon debütált, csehszlovák Kinoautomatot szokás tartani - holott Radúz Činčera remeke valójában egy hamisítatlanul posztmodern, rendszerkritikus geg volt. Az egy balszerencsés körülmények közepette porig égő ház tulajdonosának kálváriáját bemutató, éjfekete humorú szatírában ugyanis lényegében semmit sem befolyásolt a publikum.
A "fontos csomópontoknak" titulált fordulat-imitációknál megtartott, teátrális voksolás csupán jelentéktelen apróságokat érintett, és a sztori főbb elemein sehogy sem változtathattak az átvert palimadarak. A kommunisták kutyakomédiájába belefáradt direktor így kívánt hangot adni a kiüresedett áldemokrácia iránt érzett, csillapíthatatlan undorának.
Büntetése persze nem maradt el: a prágai tavasz vérbe fojtásával lehetőségeit alaposan megnyirbálták a lázadás legkisebb jelét is kegyetlenül megtorló funkcionáriusok, de a szellem már kiszabadult a palackból. Írásunkban ezért a magát egy rafinált és csípős tréfából kinövő zsáner legélvezetesebb képviselőiből válogattunk össze párat.
Az 1983-ban debütált Dragon's Lair elsőre egy, a Disney hőskorszakát idéző, bájos-ártatlan animációs bohóságnak tűnhet, ám ezen meglehetősen csalóka benyomásunk gyaníthatóan pillanatokon belül tovaszáll. Hovatovább, ha nem rendelkezünk Forma 1-es pilótákat pirulásra késztető reflexekkel, akkor a Digital Leisure Inc. elsőnek a játéktermekben hódító, aztán kismillió platformra is átportolt alkotása garantáltan megemeli a vérnyomásunkat. Mivel a Daphne hercegnő megmentésére induló Dirk lovagot irányítva gyakorlatilag garantált, hogy inkább előbb, mintsem utóbb belefutunk egy aljas csapdába, és végignézhetjük a derék vitéz alkalmasint horrorisztikus agóniáját.
A döntően ezzel a területtel foglalkozó Quantic Dreamet okkal-joggal tekintik a téma megkerülhetetlen sarokkövének, mert a David Cage vezette csapat különféle kísérletei gyakran a megjelenésük pillanatában ünnepelt-ajnározott példákká nemesedtek. Fáradozásaik két gyümölcse azonban magasan kiemelkedik a mezőnyből. A 2005-ös Fahrenheit főleg a természetfeletti témákra fogékonyakat igyekszik megcélozni. Az önkontrollját elvesztve egy vadidegen életét kioltó Lucas Kane az őt üldöző rendőrökhöz hasonlóan kénytelen ráébredni, hogy nem pillanatnyi téboly, hanem egy elvetemült entitás machinációinak folyományaként ragadott kést. Ráadásul a tét nagyobb, mint azt kezdetben bárki is sejti, mivel ha a világ sorsát meghatározó indigó-gyermek a sötétség halhatatlanságra ácsingózó pribékjeinek fogságába esik, a tragikus következmények nem maradnak el.
Ezzel szemben a Heavy Rainben négy, más-más motivációjú karaktert irányítva fedhetjük fel a beteges Origami Gyilkos kilétét. De kutakodásunk során nem árt tudatosítanunk, hogy egy vérre menő hajsza krónikája tárul fel előttünk, vagyis hőseink feje felett Damoklész kardjaként lebeg a rút halál. Ebből adódóan könnyedén megeshet, hogy Norman Jayden, a drogproblémákkal küszködő FBI-ügynök, Ethan Marsh, a keménykötésű detektív, Madison Paige, az inszomniás fotóriporter és az elrabolt fiát kereső Ethan Marsh egytől-egyig fűbe harapnak a nyomasztó hajsza során.
Zárásként egy magyar példát is érdemes felhoznunk. Ahogy azt a címe alapján nem nagy kunszt kitalálni, a point and click elmetornákhoz tartozó Jumurdzsák gyűrűjét Gárdonyi Géza Egri csillagokja ihlette. Itt Jonathan Hunt, az időutazás rejtélye után nyomozó újságíró bőrébe bújhatunk bele, és az igazság kiderítése mellett holdkóros fantasztának bélyegzett apánk nevének tisztára mosása is a célunk. De ez távolról sem ígérkezik fáklyásmenetnek, hiszen a misztikus talányokkal átszőtt eset felgöngyölítése közben óhatatlanul is belefutunk olyanokba, akik jobb szeretnék, ha sosem derülne fény egyik-másik titkukra.
Cikkünk második részben felettébb vidám vizekre evezünk, mert ebben főleg bűnös élvezetet nyújtó, B-listás daraboké és paródiának durva, komolyan pedig gyaníthatóan nem gondolt audiovizuális terrormerényleteké lesz a főszerep!