1904. január 18-án, vagyis kereken 120 évvel ezelőtt született Archibald Alec Leach, azaz Cary Grant, ahogyan az egész világ ismeri őt. Brit munkásgyermekből vált Hollywood aranykorának egyik legcsillogóbb sztárjává, aki 34 éves pályafutása alatt több mint hetven filmmel betonozta be nevét a halhatatlanok közé.
A legenda szerint Ian Fleming róla mintázta James Bond karakterét, Grant viszont ekkorra már öregnek érezte magát ahhoz, hogy a vásznon is életre keltse a 007-es ügynököt. Karrierje korai szakaszában pionír módon vált szabadúszó színésszé a stúdiók kötött sztáristállóival szemben, majd hasonlóan bátor lépésnek számított, amikor 1966-ban - egyetlen gyermeke, Jennifer Grant születése apropóján - végérvényesen visszavonult a filmezéstől, hogy élete hátralevő húsz évét a családjával töltse.
Cary Grant nem akármilyen sztár volt, nem akármilyen filmográfiával - cikkünkben öt kihagyhatatlan filmjével emlékezünk meg az egyszeri és megismételhetetlen színészóriásról.
Párducbébi (1938)
Karrierje első felében Cary Grant neve valósággal összeforrt a korban nagy kritikai- és közönségsikernek örvendő screwball comedy-kkel, a filmtörténet egyik leghíresebb ilyen vígjátékát, a Párducbébit tehát el sem lehetne képzelni nélküle. A harmincas-negyvenes évek népszerű szubzsánerének kultikus darabját a zseniális Howard Hawks rendezte, a főszerepekben pedig a vaudeville-komédiás múlttal rendelkező Grant mellett az addig csupán drámai karaktereket megformáló Katharine Hepburn sziporkázik.
Cary Grant ebben a filmben egy fiatal, nagy reményű paleontológust alakít, aki éppen komoly szakmai és magánéleti siker küszöbén áll. Két nappal az esküvője előtt azonban dr. David Huxley összeakad a bolondos úrilánnyal, Sarah Vance-szel (Katharine Hepburn), aki minden eszközt bevet, hogy megkedveltesse magát (és a házi leopárdját) a tudóssal, illetve távol tartsa a férfit a menyasszonyától. A Párducbébi az említett vígjátéki alműfaj, a screwball comedy etalonja: a dialógusok pörgősek és ütősek, ezenfelül a film telis-tele van térdcsapkodósan vicces gegekkel, valamint képtelenebbnél képtelenebb burleszkelemekkel, ráadásul a két hollywoodi sztár felszabadult játékát már önmagában is rendkívüli élvezet nézni. Kiváltképp Cary Grant karakterének halálosan komoly reakciói emlékezetesek, amelyek a cselekmény előrehaladtával egyre őrületesebbe hajló szituációkban sem lépnek ki a racionális, hűvös kimértségből.
Philadelphiai történet (1940)
Egy másik kihagyhatatlan screwball comedy, ezúttal viszont a magyar származású George Cukortól. A Philadelphiai történet volt Cary Grant és Katharine Hepburn negyedik, egyben utolsó közös filmje, amelyet nem mellékesen két Oscar-díjjal jutalmazott az Akadémia. Igaz, ebből csak az egyik volt színészi díj, és azt is a közkedvelt párost amolyan harmadik kerékként kiegészítő James Stewart kapta vitathatatlanul kiemelkedő alakításáért. A legtöbb screwball comedy-hez képest Cukor filmje abban is eltért, hogy abban nem egy, hanem rögtön három férfi csapja a szelet a női főszereplőnek - közülük Grant a volt férj, C. K. Dexter Haven karakterét formálta meg. Érdekesség egyébként, hogy az alkotókat felettébb meglepte Cary Grant szerepválasztása, hiszen az MGM eredetileg mindkét férfi főszerepet felajánlotta a sztárnak, de ő mégis a kevésbé szimpatikus exférj figurája mellett tette le a voksát. Nekünk, nézőknek mindenesetre így sem lehet okunk panaszra, Grant ugyanis a rá jellemző sikkes lazasággal lubickol a szerepben, amit szinte érthetetlen, hogy még csak jelöléssel sem honorált az Oscar-bizottság.
Észak-északnyugat (1959)
A legendás Alfred Hitchcock összesen négy filmet készített Cary Grant főszereplésével, a közös munkából pedig minden alkalommal remekmű született. Kifejezetten nehéz tehát egyetlen címet kiemelni a páros együttműködései közül, mivel mindegyik alkotás más-más okból kifolyólag vált filmtörténeti jelentőségűvé. Az 1941-es Gyanakvó szerelemben Grant először mutatta meg színészi eszköztárának sötétebb tónusait a feleségmérgezés gyanújába keveredő Johnnie Aysgarth szerepében, az öt évvel később bemutatott Forgószélben aztán rekordhosszúságú csókot váltott Ingrid Bergmannal, a jóval könnyedebb hangvételű Fogjunk tolvajt! című romantikus thriller pedig egy második virágkort eredményezett az 1955-ben korai visszavonulását pedzegető sztár karrierjében. A legnépszerűbbnek és a legsikeresebbnek mégis az utolsóként mozikba került Észak-északnyugat bizonyult, amelyet a mai napig Cary Grant pályafutásának abszolút csúcspontjaként tartanak számon. A paródia határát súroló kémfilmben a Grant alakította New York-i reklámszakember, Roger Thornhill élete egy csapásra a feje tetejére fordul, miután összetévesztik egy George Kaplan nevű férfival, akiből titkos és értékes információkat akarnak kierőszakolni az őt üldöző, mindenre elszánt gazemberek.
Az Észak-északnyugatot még az is ismeri, aki soha nem látta Alfred Hitchcock mesterművét. Az a jelenet, amelyben Cary Grant egy permetező repülőgép támadása elől menekül egy kietlen kukoricás kellős közepén, minden bizonnyal az egyetemes filmtörténet egyik, ha nem a leghíresebb üldözéses szekvenciája. Grant továbbá rendkívül szórakoztató módon eleveníti fel a thrillerben legendás komikusi vénáját, s hasonlóan mesterien csempészi bele Roger Thornhill karakterébe a saját imidzsét is, minek köszönhetően a vásznon való jelenléte kézzelfogható bizonyítéka stílusikon mivoltának. Az Észak-északnyugat tehát egyszerre Hitchcock rendezői munkásságának messze legélvezetesebb darabja és Cary Grant talán legjobb filmje - egy örök klasszikus, ami ma sem okoz csalódást.
Amerikai fogócska (1963)
Egy Cary Granthez fogható, szívdöglesztő férfi sztár számára elkerülhetetlen volt, hogy előbb-utóbb a másik, még jelentősebb hírnévre szert tevő Hepburnnel, Audrey-val is egy filmben játsszon. Az Ének az esőben világhírű rendezője, Stanley Donen volt az, aki végül kamera elé állította a kor imádott szupersztárjait, bár az 1963-ban bemutatott Amerikai fogócskára sokan viccesen ma is úgy hivatkoznak, mint "a legjobb Hitchcock-film, amit nem Hitchcock készített". Ennyiből már könnyedén kitalálható a film műfaja: az Amerikai fogócska a Fogjunk tolvajt!-hoz és az Észak-északnyugathoz hasonlóan egy romantikus thriller. Cary Grant itt egy Peter Joshua nevű úriembert formál meg, aki az Audrey Hepburn által játszott Regina Lampert segítségére siet, hogy közösen megtalálják azt a negyedmillió dollárt, amit a megözvegyült nő néhai férje tulajdonított el a második világháborúban a francia ellenállásnak szánt ellátmányból, egységének négy másik tagjával együtt. A kormány emberei és a még életben lévő bűntársak egyszerre veszik üldözőbe a pénzről mit sem tudó Reggie-t, s bár kezdetben úgy tűnik, a titokzatos Peter lehet az egyetlen mentsvár a bajban, hamarosan azonban róla is kiderül, hogy nem az, akinek a fülig szerelmes nő gondolja őt.
Az Amerikai fogócska valóban sok elemében idézi Alfred Hitchcock említett klasszikusait, ugyanakkor Donen szerzői kézjegye is vastagon érezhető ezen a mulattató thrilleren. A nagy korkülönbség ellenére hatvan év távlatából is magával ragadó a Grant-Hepburn páros közti kémia, és ezt jó eséllyel maguk a színészek is érzékelték. A forgatás befejeztével Cary Grant azt nyilatkozta, csak egy dolgot kér karácsonyra, hogy még egy filmben együtt játszhasson Audrey Hepburnnel. Kívánsága majdnem teljesült: Grantnek felajánlották Higgins szerepét az 1964-es My Fair Lady-ben, a Lúd atyában pedig eredetileg Hepburn alakította volna a női főszerepet Leslie Caron helyett. A második közös film végül soha nem valósult meg, az Amerikai fogócska tehát éppen ezért foglal el olyan előkelő helyet Cary Grant életművében.
Lúd atya (1964)
Jóllehet a Ralph Nelson (Nézzétek a mező liliomait!) rendezte Lúd atya nem tartozik Grant legjobb és legismertebb filmjei közé, az életmű viszonylatában ellenben mindenképpen tanulságos az 1964-ben készült alkotás. Cary Grant utolsó filmje hivatalosan a két évvel későbbi Lassan a testtel! című romantikus vígjáték volt, ám az önkéntes nyugdíjba vonulása szempontjából a sztár maga sokkal meghatározóbbnak tartotta a Lúd atyát, méghozzá nem is akármiért. A mindig sziporkázó, szmokingos sármőröket megformáló színész ugyanis ebben a világháborús komédiában érezte a leginkább úgy, hogy végre igazán önmagát alakítja. Meglepő vallomás ez egy olyan, eleganciájáról hírhedt hollywoodi ikontól, mint Cary Grant, hiszen a Lúd atya főszereplője, Walter egy zsörtölődő, a Csendes-óceáni hadszíntéren lébecoló, majd egy lányiskola diákjait és tanárnőjét elszállásoló, borostás (!) "mackó". Ha tehát tudni szeretnénk, milyennek látta valójában Cary Grantet maga Cary Grant, akkor a Lúd atyát érdemes elővenni a filmográfiából.
Toplistát összeállítani mindig komoly kihívás, pláne ha egy olyan gazdag és páratlan életműről van szó, mint amilyen a legendás Cary Granté volt. Ti mikkel bővítenétek még a listát?