Kevés olyan színész van, aki ilyen széles skálán mozog és ennyire szélsőséges érzelmeket képes kiváltani a nézőiből. Nicolas Cage, a híres filmrendező Francis Ford Coppola unokaöccse úgy dolgozik, mintha nem lenne holnap, bevállalva a legnagyobb hülyeségtől kezdve a legközépszerűbb semmiségeken át egészen a legkülöncebb remekművekig.
Jelenléte ritkán unalmas, még ha a film maga nem is a legjobb, most pedig, hatvanadik születésnapja apropójából arra vetemedtem, hogy kiválasszak öt olyan alkotást tőle, amit mindenképp látni kell.
Veszett a világ (1990)
Nicolas Cage önmagában egy rendkívül extrém jelenség tud lenni filmen - ezt több ízben megtapasztalhattuk. Amikor pedig egy másik, picit másként extrém filmessel kezd el együtt dolgozni, akkor olyan eredményt kapunk, mint amilyen a Veszett a világ lett. Lynch filmje egyszerre veszettül romantikus road movie, Óz, a csodák csodája parafrázis és vérgőzös lázálom. Cage maximumra tekeri a vadságot: karaktere nem veti meg az erőszakot, kígyóbőr zakóját nagy becsben tartja, spontán, hirtelen kitörő mozdulatokban fejezi ki önmagát, egyes esetekben viszont annyira cool, mintha csak ő lenne maga a két lábon járó definíciója a szónak. Ha pedig ez nem volna elég, akkor egy metálzenekart is simán leint, hogy hagyják abba a zenét - csak azért, hogy megleckéztesse a srácot, aki tiszteletlen módon közeledett a szerelméhez. A jelenet vége pedig nem lehet más, mint hogy teljes átszellemültséggel Elvis-dalt énekel a Laura Dern által alakított Lunának. Ez a film nem evilági, egy ultraerőszakos tündérmese, de pont ezért annyira maradandó és zseniális.
Las Vegas, végállomás (1995)
Mike Figgis 1995-ös filmjében Cage egy alkoholista forgatókönyvírót alakít. Miután állását elveszíti, utolsó állomásként Vegasba utazik, hogy ott halálra igya magát. Mindeközben megismerkedik egy prostituálttal, akivel kölcsönösen egyfajta nyugvópontot találnak meg egymásban. Nincsenek merész ígéretek, hogy abbahagyja az ivást, nincs szándék a megváltásra - csak két lelkileg sebzett lélek, akik törődésre vágynak. Kellemetlen és szomorú film, mert egy percig sem próbálja meg romantizálni az ivást és a prostitúciót. Két életformát mutat be, amelyet az ember választ ugyan, de kvázi kényszerűségből benne ragad. Néhány eleme a filmnek ugyan furcsán veszi ki magát, néha nehéz elhinni, hogy valaki tényleg ennyire elfogadja a másikat ennyire szétcsúszottnak, ennyire önpusztítónak, de az összképet tekintve mégis bocsánatot dolognak éreztem ezt a forgatókönyvírói döntést. Cage játéka túlfokozott, messziről kerüli a pátoszt, minden mozdulatával árasztja az alkoholbűzt. Tragikus és őszinte. Elisabeth Shue pedig ügyesen lavírozik az "aranyszínű kurva" és az annál komplexebb karaktertípus között. Szó, mi szó, mindkettejük pályafutásának az egyik ékkövét jelenti ez a film. Előbbi erőfeszítését egy Oscar-díjjal is honorálták, abszolút jogosan.
Ál/Arc (1997)
John Woo 1997-es filmje a hongkongi akciórendező amerikai pályafutásának leginkább olyan alkotása, amely jól felismerhetőn magán hordozza azokat a jegyeket, melyeket addig magáénak tudott. Melodramatikus hangvétel, parádés és már-már költői pisztolyharcok lassításokkal és fehér galambokkal tarkítva, valamint egy egymáshoz több szálon, sajátosan kapcsolódó jó és rossz felállás. A koncepció teljesen elvadult, már-már sci-fibe illő, de nem számít, ez is a bája az egésznek: Cage és John Travolta az érem két oldalát játsszák felváltva, mindkettejüknek lehetőséget adva arra, hogy az aranypisztolyos, a pusztítás és rombolás élvezeti értékét maximálisan kiélvező karaktert, valamint az érzelmes, sírni sem szégyellő, rettenthetetlen főhőst is ugyanúgy magukévá tudják tenni. Cage-nek pedig remekül áll az is, amikor épp húsos barackokról álmodik, ahogyan az is, amikor ellensége habitusát, őrülettől torzult arcát igyekszik kétségbeesetten magára erőltetni - elkerülve a lebukás veszélyét.
Adaptáció (2002)
Az a jó ebben a filmben, hogy a színésztől nem csak egy, hanem két zseniális és kihagyhatatlan játékot láthatunk, így a lista igazából hat alakításból tevődik össze. Spike Jonze filmje egy fura szerzet, de ha megnézzük, hogy az a Charlie Kaufman írta, aki a John Malkovich-menetet is, akkor ezen nem érdemes túlságosan meglepődni. Az Adaptáció a forgatókönyvírásról szól. A történetmesélésről. Az ösztönös, az eredetiséget hajszoló történetmesélés és a rutinos, tanult, konvencionális írás ellentéteiről. Cage formálja meg a két típus egy-egy képviselőjét, remekül hozva mind a szorongó, alkotási válságban nyomorgó figurát, mind pedig a magabiztos, ötletekkel zsonglőrködő ikertestvért. Vicces, szomorkás alkotás, ami úgy adaptálja Susan Orlean Orchideatolvaj című könyvét, hogy közben gyönyörűen reflektál az adaptációkészítés nehézségére. Cage mellett olyan ragyogó színészeket is láthatunk a filmben, mint Meryl Streep, Chris Cooper, valamint egy igazán emlékezetes jelenet erejéig Brian Cox is feltűnik, kirohanása pedig a film egyik csúcspontja (aki a forgatókönyvírók egyik guruját, Brian McKee-t formálja meg).
Mocskos zsaru - New Orleans utcáin (2009)
Abel Ferrara Harvey Keitellel a főszerepben készített alapművét igazán nem volt szükséges remake-elni. De ha egy ilyen feladatot nem más vállal magára, mint Werner Herzog, akkor arra viszont igazán érdemes odafigyelni és bőven megadhatjuk neki a bizalmat. Így történt ez a Mocskos zsaruval is, ami az eredeti filmnek csupán az alapkoncepcióját vette át, minden mást egy teljesen más stílusban, más hangvételben mesélt. A filmre egyfajta szándékolt fésületlenség jellemző, amihez Cage kócos, bárdolatlan és kiszámíthatatlan stílusa tökéletesen idomul. Itt, ebben a filmben éreztem azt, hogy igazán kulminálódott az az őrült és bevállalósabb színészi attitűd, amely dominánsabbá kezdett válni a színész karrierjének későbbi szakaszában. Több emlékezetes beszólás, valamint képsor kapcsolódik hozzá, beszéljünk akár a finálé leguános víziójáról, a "Shoot him again! His soul is still dancing!" felkiáltásáról, vagy éppen a Val Kilmerrel való közös jeleneteikről. Csiszolatlan gyémánt ez a film, ami picit eltűnt a feledés homályában, ezért mindenképp rá akartam tenni a listára, hogy némi reflektorfényt irányítsak rá.
Ti mikkel bővítenétek még a listát?