Az autóversenyzés nagyjából azóta létezik (nem hivatalos formában), amióta egynél több négykerekű jármű rója az utakat. A filmesek mégsem nyúlnak túl gyakran a témához, főleg ha a klasszikus értelemben vett versenyekre gondolunk. Tény, hogy rengeteg olyan mozi akad, amelyben a hús-vér szereplők elől ellopják a show-t a járművek, gondoljunk csak az első pár Halálos iramban filmre, a Tolvajtempóra, vagy akár a Mad Max franchise-ra, de ez az összeállítás nem róluk fog szólni.
A Gran Turismo kapcsán most a technikai sport aszfaltbetyárjait szedtük csokorba.
A nagy verseny (1966)
A legendás John Frankenheimer korát megelőzve, már a '60-as években megmutatta, miként kell ezt csinálni, ebben a majd' három órás, három Oscar-díjat nyert eposzban. Akkoriban még bevett szokás volt, hogy felgyorsított felvételekkel érzékeltessék a sebességet, itt azonban erről szó nincs. 30 profi autóversenyzőt szerződtettek, hogy még hitelesebbek legyenek ezek a szekvenciák, noha a főszereplő James Garner maga vezette a kocsiját, méghozzá igen jól. Monaco, Spa és Monza ikonikus pályáira is eljutunk, mely a fanatikusoknak garantáltan megdobogtatja a szívét. A technikai bravúrok mellett önálló filmként is remek az A nagy verseny, melyben a látványos száguldás mellett előkerül a sport üzleti része, a személyes drámák, kapcsolatok, pálfordulások, tragédiák, a végső cél azonban sosem változik, mely mi más lehetne, mint a győzelem.
Le Mans (1971)
Egy másik kevéssé ismert klasszikus, ezúttal Steve McQueen főszereplésével. A le mans-i 24 órás verseny mindig is az autósport legnagyobb megmérettetése volt és ezt hivatott megidézni a film. Az eredeti rendező John Sturges egy emberközpontúbb drámát szeretett volna, míg McQueen az autókat kívánta főszereplőnek, dokumentarista stílusban, az eseményre koncentrálva. A direktor elhagyta a fedélzetet, a színész álomprojektje valóra vált. Olyannyira, hogy a dialógusok helyett a legtöbbször a motorhang beszél, sőt, az első szűk 40 percben szinte nincs érdemi párbeszéd. Persze később sem hagy sokkal alább a tempó, amit pedig itt technikailag tető alá hoztak, az egészen parádés. Az operatőri munka, a kaszkadőrök odaadása (egyikük lábát sajnos amputálni kellett egy ütközés után), a hangok, mind hibátlanok és természetesek. Ennek a sportnak a szerelmeseinek igazi Kánaán, a valaha élt egyik legmenőbb színésszel a volán mögött.
Taplógáz (2006)
Egyértelműen az összeállítás leginkább vitatható résztvevője, de annyira szép görbe tükröt állít ennek a szcénának, hogy muszáj megemlíteni. Az Adam McKay-Will Ferrell vígjátékok humora persze nem mindenkinek fekszik, ugyanis azon ritka anomáliákról van szó, amikor intelligensen nyomják fullba a kretént. Igazi "white trash" suttyók főhőseink, mely a Nascar célközönséget is frappánsan betalálja, de Ferrell, John C. Reilly és Sacha Baron Cohen triója már önmagában pusztítóan idióta, mégis (vagy pont ezért) iszonyú vicces. Önmagából kifordult sportszatíra, ahogy azt csak McKay tudja.
Hajsza a győzelemért (2013)
Szokás a Forma-1-et az autósportok királyának titulálni, már csak a népszerűsége miatt is. Filmes berkekben ha létezik definitív autóversenyzős mozi, akkor az Ron Howard műve. Tény, hogy hálás témát választott James Hunt (Chris Hemsworth) és Niki Lauda (Daniel Brühl) rivalizálásával, de a Hajsza a győzelemért rengeteg helyen elcsúszhatott volna, ehelyett szinte minden akadályt hibátlanul leküzdött. A karakterek, ideológiák közti különbségek kiaknázása, a versenyek intenzitása, a cselekmény dinamikussága egyaránt kifogástalanul működnek és egyszerre képes szórakoztató lenni egy laikusnak és a Forma-1 rajongóinak.
Az aszfalt királyai (2019)
Talán kevésbé kiforrott, mint a Hajsza a győzelemért, és a 24 órás verseny hangulatát sem ragadja meg úgy, mint a Le Mans, de James Mangold egy olyan moziélményt alkotott, mely magával ragadja az embert. A Ford és a Ferrari rivalizálása helyett az emberre fókuszál, azon belül is Ken Miles-ra (Christian Bale) és Carroll Shelby-re (Matt Damon), ahogy felveszik a harcot az olasz nagyágyúval, miközben házon belül is meg kell felelni az elvárásoknak. Mondhatjuk, hogy biztonsági játékot űz, de nem lehet rá haragudni, annyira profin összerakott életrajzi és sportfilm. Az utolsó harmad parádés, izgalmakkal teli látványos száguldó cirkusz, mely a végére még az érzelmeinkkel is ügyesen játszik. Így kell a nagyközönség igényeire szabott, ám a minőségből nem engedő zsánermozit készíteni.
