Az 1960-as években erőre kapott emancipatorikus kritikák egyik fő állítása, pontosabban befogadó felé irányzott kérése az volt, hogy tekintsünk át azokat a berögződéseket és adottnak vett állapotakat, amelyek meghatározzák, hogyan gondolkodunk művészetről, társadalomról, történelemről.
Utóbbi lesz az igazán fontos a Fellow Travellers szempontjából, hiszen a sorozat - ugyan fikciós alapokon, Thomas Mallon azonos című regénye alapján, de - azt akarja megmutatni, hogy egy sok szempontból összetett homoszexuális viszony hogyan élte túl a 20. századi amerikai történelem legviharosabb időszakait. Rá kell döbbennünk ugyanis, hogy a történelmet sem csak azok az emberek alakították, akikről a középiskolai tankönyvekben tanultunk.
A sorozat felvetése igen egyszerű: két férfi, Hawkins Fuller (Matt Bomer) és Timothy Laughlin (Jonathan Bailey) az 1950-es években, a mccarthyzmus fullasztó légkörében ismerkednek meg. Mivel a széria egy flashforwarddal kezdődik, tudjuk, hogy bár a viszony évtizedekig tartott, előbbi férfi végül a polgári élet mellett döntött, hagyományos családot alapított és politikai pályát futott be. Egykori párjának betegsége azonban arra kényszeríti, hogy felidézze az egykori emlékeket. Erre az utazásra pedig a néző is elkíséri.
A Fellow Travelers minden ízében igényes munka. Remek a korrajz, a legkisebb mellékszerepkben is jó alakításokat láthatunk, a rendezés és az operatőri munka is a legmagasabb tévés színvonalat képviseli. Világosan látszik, hogy Thomas Mallon műve klasszikus amerikai nagyregény. Egy személyes sorson keresztül végigvezet minket a 20. századi történelem legfontosabb fordulópontjain, így a melodrámai fordulatok mindig valamilyen tágabb társadalmi kontextusba ágyazódnak bele.
A Ron Nyswaner által felügyelt sorozat az első epizód alapján azért igazán remek, mert nagyon szépen egységesíti ezeket a különböző műfaji és nézői elvárásokat. A történelmi folyamatok jól érthetőek, átérezhető az LMBTQ-közösség szenvedése, ám szerencsére a készítők nem elégszenek meg ezzel. A két főszereplő személyes viszonya nagyon szépen épül, és bőven túlmutat a kliséken. Az első epizód alapján egy igencsak egyenlőtlen viszony látunk majd, amelyben az egyik karakter kihasználja a másikat, végül azonban, még ha évtizedekkel később is, de rá kell döbbennie tettei következményeire.
Ez egy nagyon érdekes viszony, amelyben a lélektani következmények legalább annyira izgalmasak, mint a két karakter eltérő társadalmi helyzetből való különbségek. A sorozat témaválasztása ilyen szempontból is bátornak és teljesnek számító reprezentáció: épp olyannak mutatja be a meleg kapcsolatokat, mint bármilyen más viszonyt, annak nehézségeivel, konfliktusaival és persze szépségével.
Itt kell kitérnünk arra is, hogy a sorozat mennyire bátran használja a testiségét a történet építéséhez. Az elmúlt években talán a Normális emberek című széria bizonyította be legfényesebben, hogy a szexjelenetek lehetnek a dramaturgia részei, azok képi világa, koreográfiája sokat elárulhat a karakterekről. A Fellow Travelers egyértelműen ezt az iskolát követi, sőt, amit az előbb elmondtam a két karakter viszonyáról, az szinte csak ezekben a jelenetekben derül ki.
És akkor még nem is beszéltünk a rész elején látható bravúros párhuzamos montázsról, amely egymás mellé teszi Matt Bomer karakterének választott életét, és azt, ahogyan ő valójában élni szeretne. Ha már szóba kerültek a színészek, feltétlenül ki kell emelni, hogy a két főszereplő alakítása egészen remek (talán Jonathan Bailey egy kicsit manírosabb egyes jelenetekben, de még bőven a tűréshatáron belül).
A Fellow Travelers az elmúlt hónapok egyik legkellemesebb meglepetése. Friss, izgalmas, igazi presztizsdrámának ígérkezik az első epizód alapján.