Pilot: Krízisben/Nagypályások

Az HBO most elstartoló két új sorozatát vesszük górcső alá, amik minőségével a csatorna nívóját ismerve ezúttal sem lesz probléma, viszont kettősük célközönsége nem feltétlenül fedi egymást. Ezzel pedig az égvilágon semmi baj, pláne ha olyan magas színvonalon teszik, ahogy a pilotjuk alapján, amelyeknek összekötő elemük a humor. Csak míg egyiknek a műfaji lételeme, addig a másik a feszültség finom enyhítéséül szolgál. https://www.youtube.com/watch?v=QwsEKGMzTZM Krízisben (The Brink) A politikai szatíra ritka, mint a fehér Batman, a jó pedig különösen az. A műfajából adódóan viszont kényes is, elsősorban az aktuálpolitikai  vonatkozások tekintetében, aminek a Krízisben sincs híján. Pakisztánban ugyanis egy tábornok áteszi a hatalmat és fenyegetően üzen az Egyesült Államok felé, akiknek jól meg kell gondolniuk a válaszlépést, attól ugyanis a III. világháború kitörése függhet. Rettentő aktuális, egyszerre fenyegető és ilyesztő téma... lenne, ha szereplői nem az inkompetencia jeleit mutatnák egytől egyig. A konfliktus megoldására ugyanis három oldalról közelít a sorozat: egy az Iszlámábádban tevékenykedő, a gyengébbik nemre a nyálát csorgató amerikai hivatalnok, Alex Talbot (Jack Black), egy az éppen a krízis felé tartó pilóte, Zeke Tilson (Paulo Schreiber - Drót), aki a serkentő tablettákkal olyan könnyedén shaftel, mintha azok PEZ cukorkák lennének, valamint maga a szex és alkoholfüggő amerikai külügyminiszter, Walter Larson (Tim Robbins) az, akik alkalmatlanságukkal az állami apparátusban jelenlévő káoszt hivatottak reprezentálni és ami a vetítés előtt felszólaló szakértő szerint közel sem áll olyan messze a valóságtól.

A három főszereplő mindegyike valamilyen függőségben szenved, ahogy érzelmi fejlettségük is egy 10 évesével vetekszik, csak hát egy 10 éves nem atombombák és fegyveres konfliktusok sorsáról dönt. Eme dilettantizmus jól tetten érhető a – showt egyébként simán ellopó Robbins által játszott – külügyminiszternél, aki gyerekes civódásba keveredik kollégájával az elnök orra előtt, de a sorozat jellegéről talán pontosabb képet festenek az olyan jelenetek, amikor egy egész anyahajó legénységét gyorsítókkal ellátó pilóta éppen egyezkedik a dílerével, aki mellesleg az exneje, vagy a pakisztáni íróval, aki folyamatosan a könyve megfilmesítési jogain parolázik, nem is beszélve az alkohol becsempészéséről a válságstáb értekezletére. A Krízisben olyan, mintha Kubrick klasszikusának, a Dr. Strangelove keringőzne egyet Charlie Wilsonnal, és az első két részt jegyző Jay Roach (Austin Powers-trilógia, Apádra/Vejedre ütök) és Tim Robbins remek érzékkel adagolják az abszurdabbnál abszurdabb helyzeteket. Az első két rész alapján biztos, hogy a hátralévő nyolcra is maradunk. https://www.youtube.com/watch?v=EpkxL9hb1Pw Nagypályások (Ballers) Amit nem tudnék ekkora bizonyossággal kijelenteni Dwayne ”The Rock” Johnson első sorozatvállalásáról. Nem azért mert ne lenne nívós, vagy ne zsonglőrködne érdekes témákkal, csupán az amerikai foci és annak háttere azon témák közé tartozik, amelyek a legkevésbé érdekelnek. Viszont az is igaz, hogy a betekintés a színfalak mögé rendkívül érdekfeszítő és drámai egyszerre. Mert a legtöbb sporthoz hasonlóan, az NFL-ben is igazi tragédiák zajlanak le és egyetlen pillanat alatt legendák hullhatnak a porba. A sorozat szemmel láthatóan a siker, pontosabban annak megélésére koncentrál. Hogy ezek a fiatalok az egyik pillanatban még a helyi focicsapatban rúgják a bőrt, míg a másikban milliókért szerződtetik, viszont a hirtelenjött népszerűséget és vagyont képtelenek kezelni. Ahogy ennek a fordítottja is igaz: mihez kezd az magával, aki lesérül, vagy egy átmulatott éjszaka fényében olyan viselkedést tanúsít, amire a szponzorok összerántják a szemöldöküket? A vagyon és a hírnév ugrik, de aki hozzászokott az állandó csillogáshoz, az nehezen vált vissza szerényebb életkörülményekre.

A Johnson alakította Spencer Strasmore is egykori profi játékos, aki azon kevesek közé tartozik, akiknek sikerült a felszínen maradniuk. A Sziklának láthatóan idegen terep a sorozatok világa, de ez jól passzol a szintén ismeretlen pályán, ismeretlen játékszabályokkal és az ifjú titánok habitusával szembenéző Strasmore karakteréhez. A pilotot levezénylő és egy kisebb szerepben is feltűnő Peter Berg (A királyság, Csatahajó, A túlélő) remek arányérzékkel visz minket el ennek a nálunk is egyre népszerűbb sportnak a színfalai mögé, ahová alkalomadtán a humor is beszivárog, ezzel nem elvéve a dolgok súlyát, inkább rávilágítva a hírnév megélésének a nehézségeire. Ha az imént hasonlattal éltem, akkor jelen esetben a Nagypályások olyan, mintha a szereplők mottójának beillő Olver Stone klasszikus, a Minden héten háború játszódna egy csapatban a Törtetőkkel. Utóbbi jellegzetes karakterei viszont egyelőre hiányoznak, ahogy az NFL játékosainak valódi történeteinek, tragédiáinak a sorozatba emelése sem jár akkora ”hűha faktorral”, mint Ariék esetében, de ez nyilván nem is volt cél. Az viszont bizonyos, hogy a Strasmore által istápolt fiatalok hétről hétre vívott csatája a szó szerinti életbenmaradásért nem csak a sport iránt érdeklődőknek érhet fel egy izgalmas mérkőzéssel.