Kevés olyan megosztó, vita generáló téma létezik, mint a vallás, ebből kifolyólag még kevesebb a vállalkozó, hogy közvetlen ebben a kontextusban készítsenek filmet vagy éppenséggel sorozatot. Ezért volt meglepő, amikor a Hulu előrukkolt legújabb The Path című, saját gyártású sorozatával, amely pontosan erre a területre fókuszál, méghozzá egy fiktív - mozgalom - szekta és annak követőinek történetén keresztül. Jessica Goldberg forgatókönyvíró első sorozatával rendkívül éretten állt a témához és egy kellemes meglepetést okozó dupla epizódos nyitánnyal megmutatta, hogy egy ilyen témához is lehet megfelelően közelíteni.
Habár egyáltalán nem volt könnyű dolga. A Friday Night Lights - Tiszta szívvel foci producerével Jason Katims-szel társulva elmerültek a különféle szekták és mozgalmak világában és egy új vallást alakítottak ki, a folyamatot egyszerre rendkívül szórakoztató és félelmetes élményként írtak le egy interjú során. Az új szekta, a Meyerizmus néhány jegye néhol azonosságot mutat a Szcientológiával, de mégsem nevezhetjük a fiktív másolatának, mert gondoskodtak róla, hogy épp annyira legyen különböző, amennyi pont elegendő ahhoz, hogy a Hulunak ne kelljen háborút folytatnia a Szcientológia hadseregre elegendő ügyvédje ellen, mint ahogyan az HBO tette a Szcientológia, avagy a hit börtöne című dokumentumfilmjük megjelenése után.
Nagyon fontos, hogy egyensúlyban mutatkozzon meg a Meyerizmus mindkét oldala. A The Path középpontjában nem a szekta - a követők mozgalomnak tekintik -, hanem az azt követő, és az azzal kapcsolatba kerülő emberéletmódja áll, ebből is kifejezetten a Lane család. Ennek ellenére első két epizód kifejezetten a Meyerizmus bemutatására fókuszál, habár mégsem érezzük úgy, hogy kifejezett ez lett volna a cél, ugyanis minden jelenetben egy újabb apró információt megismerünk magáról a szektáról, de ezek nem ugranak ki érezhetően, hanem organikusan illeszkednek a cselekményhez, amely jó néhány érdekes történetszálnak épít alapot. Eleinte mindent szépnek látunk, a Meyerizmus csak szimplán az emberekkel való jót cselekedő mozgalomnak tűnik, aztán ahogy előre mozdul a cselekmény, és ahogyan a tornádó pusztítása után kimentett emberek, a néző is egyre jobban elmerül a Meyerizmusban, fokozatosan elkezd lehullani a lepel. Mind a forgatókönyv és a rendezésnek köszönhetően is remekül, apró fokozatokban bontakozik a Meyerizmus pusztító oldala.
A Meyerizmus sötét oldala javarészt Eddie Lane (Aaron Paul) nyomozásán keresztül bontakozik ki. Persze ez nem csak a forgatókönyv és a rendező érdeme, ugyanis a történetet három nagyszerű színész tartja a vállán. Aaron Paul, aki már a Totál szívásban (Breaking Bad) is megmutatta, hogy egy kiváló drámaszínész. Remekül döntöttek, amikor őt választották a szerepre, mert Eddie karaktere azon múlik, hogy mennyire érezzük át az alakításán a vallása, és a mögötte meghúzódó igazság közötti vívódást. A karizmatikus, ám mégis sejtelmes Cal szerepében Hugh Dancy egyszerűen fantasztikus, tekinthetjük úgy is, hogy a Hannibal kaszája után ezzel az alakítással kárpótol minden rajongót. Paul és Dancy között van egy nagy hasonlóság egyébként, mindketten két óriási színész oldalán szerepeltek egy nagyszerű sorozatban. Az előbbi Bryan Cranston, míg az utóbbi Mads Mikkelsen oldalán, mindketten megállták a helyüket, de számomra kifejezetten örömteli volt látni, hogy mindketten ki tudnak bontakozni és most már az ő vállukon nyugszik egy ilyen kaliberű sorozat. Végezetül pedig, természetesen nem utoljára a sorozat tényleges lelkét Michelle Monaghan karaktere, Sarah Lane adja, aki bele született a Meyerizmusba. Az évad az Monaghan alakításán és a karaktere kibontásán múlik, ugyanis egy érdekfeszítően izgalmas szerelmi háromszög húzódik Eddie, Cal és közte. Természetesen a három főszereplő összekapcsolódó történetszála mellett jó néhány ígéretes mellékszál is megmutatkozott, ezek többnyire a mellékszereplőktől eredeztethetők. Ez után a remek kezdés után, remélhetőleg sikerül legalább ennyire érdekesen és minőségi szinten tovább vinniük az évadot.
Michelle Monaghan karakterén áll vagy bukik a sorozat drámai oldalának jelentős része. Az eddig látottak alapján a megosztó témája ellenére mindenképpen csak ajánlani tudom ezt a sorozatot, gyakorlatilag mindenki számára, akit nem idegenít el a nehezen emészthető tartalom. Ha Jessica Goldberg forgatókönyve sikeresen veszi a buktatókat, akkor a The Path az év egyik legsikeresebb újonnan debütáló dráma sorozata és a Trónok harca erős ellenlábasává válhat az Emmy-díjakért folytatott versenyben.