Azok számára, akik a '90-es, esetleg a 2000-es évek elején töltötték gyerekkorukat, a Pókember mellett szinte elkerülhetetlen Marvel-matinének számított az X-Men animációs sorozat is. Nem véletlen, hogy az 1998-as Penge után rögtön ezzel a két tartalommal próbált betörni a filmes berkekbe a Marvel 2000-ben és 2002-ben. Noha az első X-Men film akkor és retrospektív is megállta a helyét, és elindított valamit a képregényes csapatmozik sorában, közel sem tudta visszaadni azt a vibráló, dinamikus és színes világot, amit a képregények vagy az animációs sorozat képviselt 1992 és 1997 között.
Így hát számtalan, azóta felcseperedő rajongó tűkön ülve várta, hogy vajon mennyire sikerül visszaadni ennek a kései folytatásnak az eredeti varázsát. Az első két rész alapján kijelenthetjük, hogy szerencsére maximálisan.
Túlzás nélkül a valaha készült egyik leglehengerlőbb és legfelismerhetőbb betétdal (nemcsak animációs, hanem teljes televíziós fronton) köszönt minket rögtön, ha elindítjuk az X-Men '97-et a Disney+-on. Az intró szinte ugyanaz, mint 30 évvel ezelőtt, de már itt szemet szúr, hogy a grafika és a látványvilág azért kellőképp modernizálva és polírozva lett - viszont pont annyira, hogy még ne veszítse el elődje bájait. Az összes fő karakter visszatér, páran stílusosan átszabott ruházattal és frizurával, kiegészülve Morph (aki azt hiszem, szinkronosan szintén Misztikként fut, de nem összetévesztendő a filmekben megismert Misztikkel) és Püspök karaktereivel - illetve, a második részben még valakivel, de azt nem lövöm le inkább.
A kezdés tehát rögtön sikeresen visszahozza gyermeki énünket, valamint megalapozza azt a fajta kreatív hozzáállást, ami aztán az írásban, a karakterizációban vagy az animátori munkában is tetten érhető: miszerint az X-Men '97 tényleg az eredeti eszméit és értékeit követi, és épp annyira reformál meg elemeket, amennyire arra szükségünk van 2024-ben. Továbbra is a '90-es években érezzük magunkat, viszont nem kínos vagy disszonáns nézni, hiszen a dialógusok átestek azon a ráncfelvarráson, ami pár régebbi rész friss újrázása után kijelenthetem, hogy bizony kellett.
A történet egyébként pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol '97-ben az 5. évad véget ért. Charles Xavier ellen egy mutánsellenes csoport merénylője tragikus módon sikerrel jár, így az X-Men csapata mentoruk, tanítójuk és apjuk nélkül marad. Az iskolában Küklopsz próbálkozik felvenni a vezető szerepét, és közel sem könnyű dolga a némileg szétszórt és motiválatlan csapattagokkal az egyik, valamint várandós feleségével, Jeannel a másik oldalán. Jean ráadásul nem is feltétlenül ragaszkodik ahhoz, hogy az iskolában, a csapat tagjaként neveljék majd fel a gyereküket. Közben a mutánsellenes csoportok ténykedése az utcákon továbbra is egy állandó veszélyforrás minden mutánsra, főleg, hogy a rosszfiúknak valahogy sikkerült Őrszem fegyverekre is rátenni a mancsukat. Baj tehát akad bőven, és akkor Charles végrendeletéről és a kastély új uráról még nem is beszéltünk...
Az első (illetve első két) rész tehát ezekre a problémaforrásokra fókuszál, alapos hangsúlyt fektetve a csapatdinamikára és a csapattagok közötti konfliktusokra. A frissen megmentett fiatal, Napfolt és Napsugár párosának dinamikája remek, jól érzékeltették a készítők, hogy a plázából mekkora utat járt be a lány, aki immáron a csapat teljes értékű tagja. A Scott és Jean közötti ellentétet is jól építette a sorozat az első- illetve a második részben, Küklopsz végre értelmes, kompetens formában kerül ábrázolásra mozgóképes formában is. Ciklon kapcsán húz egy kifejezetten érdekeset és nagyot a második rész, valamint Vadóc és Mágus között is úgy néz ki, elkezd kibontakozni végre valamiféle viszály, noha utóbbitól még tartok, hogy túlzottan szappanoperás lesz, de nem biztos). Az első rész legvégén betoppanó Magneto pedig továbbra is az egyik legjobb gonosz, akit a Marvel valaha megalkotott, a beszédje a második rész vége felé konkrétan hidegrázós élmény. Farkast/Rozsomákot egyelőre hátrébb sorolták a készítők, amivel nekem őszintén semmi problémám nincs, kapott elég reflektorfényt 20 év alatt a filmvásznon, Püspökön viszont éreztem azt, hogy két rész alatt nem igazán tett hozzá sokat a cselekményhez… na, majd ha beindul az időutazós mumbo-jumbo!
Amit még mindenképp ki kell emelnünk, azok az akciójelenetek - a gyermek énje ezeknél aztán mindenkinek ujjongani fog, piszok kreatívak és látványosak a harcok eddig két rész alapján. Az animáció tökéletes eszköz továbbra is ennek a műfajnak és az X-Men világának ábrázolására, ahol számtalan különleges képességet lehet kreatívabbnál kreatívabb módon bemutatni. Már az első két rész is tömve volt a karakterek közötti kombókkal és badass jelenetekkel (Küklopsz "leszállása" vagy az "Omega-szintű fenyegetés"), Morph alakváltó erejét pedig remekül használják arra, hogy ismertebb karaktereket visszahozzanak, akár csak egy-egy snitt és egy DiCapriós meme erejéig.
Elképesztően magas lécet sikerült tehát megugrania az X-Men '97-nek, az első két rész alapján mindenképp tegyetek vele egy próbát. Ha néztétek és szerettétek az eredetit, akkor egyértelműen, de ha nem, akkor is nyugodtan be lehet csatlakozni, fogtok érteni mindent. Remélhetőleg a mutánsok élőszereplős debütálása az MCU-ban legalább ilyen színvonalon történik majd meg pár év múlva.
Találkozzunk a tízrészes évad végén!
(Ugyanitt már két rész lement Árnyék nélkül, kedves készítők, csipkedjétek magatokat!)