Hirdetés

A Hihetetlen Pókember: Gwen Stacy halála képregénybemutató

|

A magyar olvasóközönség egy olyan Pókember kiadvánnyal gazdagodott idén a Kingpin jóvoltából, amely kétségkívül világszinten is párját ritkítja.

Gerry Conway meséje és annak képregénytörténeti foganatja 

(The Amazing Spider-Man 121-122, 1973.)

Kétségkívül a hetvenes évekre, ha úgy tetszik a bronzkorra datálható a képregényvilág mintegy kompromisszummentes révbe érése, mikor is az írók már egy sokkalta megfoghatóbb perspektívából próbáltak meg hozzányúlni, az addigra már látványosan megfáradt recepttel dolgozó szuperhős pátoszhoz. Ennek okán pedig már nem minden esetben igyekezték holmi giccses hepiendbe oltott, kínosan kamu konklúzióval hülyének nézni az olvasót; sőt az arany és ezüstkor bájos, ugyanakkor túlpolírozott és fájdalmasan naiv attitűdje is végre letűnni látszott a hatvanas évek leköszönésével. Hiszen ahogy korábban a mainstream címek lapjain elképzelhetetlennek tűnt mondjuk az alkohol és a kábítószer bármiféle szemléltetése, úgy a bronzkor bizony már nem riadt meg rászabadítani a fogyasztóra a realisztikus ábrázolásmód zsigeri terhét.

Hirdetés

Ékes bizonyítéka ennek az 1973-ban fogant, egyébként vitán felül beszédes című Gwen Stacy halála is, amely nemcsak a mi Pókfejünk lelkéből hasított ki egy újabb szeletet, de könyörtelenül definiálta újra a műfaji játékszabályokat is. És bár mind a történetvezetés, mind pedig a Gail Kane jegyezte illusztrációk hibátlanok, Gerry Conway meséje mégsem elsősorban ezek miatt, sokkal inkább alkotói merészsége okán vált iránymutatóvá. Mert hát annak idején egyáltalán nem volt divat csak úgy se szó-se beszéd halállal sújtani a főhős ügyeletes nőjét, Conway-nek azonban még annak ellenére is volt bátorsága húzni egy merészet, hogy nem csak az olvasók, de még Stan "Az Ember" Lee haragjával is dacolnia kellett. Manapság persze, - amikor az indokolatlan elhalálozások és nevetséges feltámadások ilyen kínosan természetessé, kiszámíthatóvá és súlytalanul elcsépeltté váltak,- mindez már a kutyát nem érdekelné; ám akkoriban ez nemcsak elképzelhetetlen, de erősen megkérdőjelezhető is volt.

Hirdetés

Persze Gwennek elsősorban talán nem is azért kellett mennie, mert muszáj volt, hanem mert jelenléte már annyira nyilvánvalóvá vált, hogy sem magában a karakterben, sem pedig a Peterrel való, egyébként már kiszámíthatóan egydimenzióssá fakult románcában nem maradt több puskapor. És talán ugyanez volt elmondható a Doktor Octopussal való konstans konfliktusról is, ami jó ideje már csak úgy volt, mert hát jobb híján ez maradt. Conway pedig mindezt megsejtvén, nem volt rest egy tökös húzással újragondolni a karakter esszenciáját, így Gwen halálával egyrészt végre utat nyitott Mary Jane-nek, másrészt pedig a Zöld Manót is örök nemezisnek tette meg azzal, hogy Okidokit visszaminősítette b-listás gonosztevővé.

Mindazonáltal, hogy Gwen halála - és Peter egyébként koránt sem giccses, sőt szívszorító módon emberi gyötrelme (kis rosszindulattal élve) - ellopja a showt, nemcsak a tragédia okán illik képregénytörténeti alapvetésként referálnunk e műre.
1973-at írunk. Az Egyesült Államokat nemcsak egy súlyos energiaválság vagy belpolitikai botrányok garmadája sújtja, hanem még a vietnami háború bűzös végterméke is minduntalan kísérti. Burjánzik a kulturális és etnikai sokszínűség; a feminista eszmék, illetve a transzvesztitizmus és transz-szexualitás új keletű divatja drasztikus módon bolygatja meg a nemiségi szerepköröket, a hard és glam rock vezette ellenkultúra pedig drogmámoros fátylon át kínálja fel a megvilágosodni vágyó ifjúságnak az önmegvalósítás hamis kulcsát. És bár a kormányerők alig győzik e pökhendi módon rendszerellenes ideológiákat tűzzel-vassal ellenpropagálni a valóságban, a populáris kultúrában azonban Harry Osborn mégis tébolyultan nyűglődik az LSD-s zavartság fogságában. Bámulatos. Bámulatos egyrészt, mert a tudatmódosító és egyéb illegális szereknek még annyi keresnivalójuk sem volt a popkultúrában és/vagy a tömegmédiában, mint egy pozitív női figura halálának, másrészt pedig bár maga a Harry-féle történetszál alapvetően az Egészségügyi Minisztérium kérésére, mintegy drogprevenciós célt hivatott szolgálni, a Comics Code Authority vaskalapos cenzúrája alól bizony még e tény sem adhatott volna maximális feloldozást.

Hirdetés

És pontosan mindezek ismeretében illendő, bár inkább már erősen javallott szuperlatívuszi jelzőkkel dobálóznunk a Gwen Stacy halála kapcsán. A képregényipar, ezzel azonos időben pedig maga a populáris kultúra is végérvényesen átlényegült 1973 júliusában, megnyitva az utat ezzel a komolysága okán kényesebb hangvételű, inkább már az érettebb korosztályt megszólító művek előtt is.

A magyar kiadvány 

(A Hihetetlen Pókember Különszám: Gwen Stacy halála, 2017.)

"A tavalyi Kraven utáni leghíresebb Pókember történet, a Gwen Stacy halála kerül sorra májusban. Ez lesz a legjobb és legteljesebb összefoglaló, ami valaha készült erről a sztoriról. Mivel számomra talán ez a mű a legjelentőségteljesebb, legmeghatározóbb Pókember történet ami valaha megjelent, ismerem a különböző országok képregényeit, amelyekben ők kiadták. Az európaiak kiadták az Amazing 121-et és a 122-t külön és egyben is, köztük az olaszok kiadták külön a történet What If változatát is, a németek pedig leadták az egyik 90-es években megjelent Amazing Spider-Manben kiadott Gwennel kapcsolatos minisztorit is. Amerikában megjelent előbb egy "Green Goblin" című összefoglaló TPB, de a címéhez híven az inkább a Zöld Manóra összepontosít (egy régi ZM történeten túl a drogos sztorit tartalmazza, Gwen halálát, és Harry halálát). Utána kiadtak egy Stacy-gyűjteményt, amelyben Stacy kapitány halála és Gwen halála van együtt. De olyat, mint mi még senki sem adott ki. A májusban megjelenő 112 oldalas (gerinces, TPB) különszámunkban ott lesz Gwen halála (kihagyás nélkül, a régi semices verzióból hiányzott pár oldal), benne lesz a közvetlen folytatás Gwen temetésével, egy 2000-es években íródott sztori, amely a hídnál jelen lévő rendőr szemszögéből meséli el az egészet, benne lesz Peter és Gwen utolsó együtt töltött éjjelének története is, továbbá a már említett Gwennel kapcsolatos minisztori, amit Mary Jane mesél el, végezetül a Gwen halála What If, amely arról szól, mi lett volna, ha Gwen túléli a zuhanást."

Írta a kötetet felkonferálni hivatott akkori posztjában a Kingpin kiadó. És valóban, a magyar kiadvány nemcsak Európa-szerte, de világszinten is könnyedén párját ritkítja. A tartalmilag borzasztóan gazdaggá hizlalt kötet nem is lehetne bőkezűbb a témára, meg úgy általában a Pókember mitológiára fogékony olvasókkal, hiszen nemcsak a tragédiát fókuszba helyező két The Amazing Spider-Man szám, hanem még számos egyéb, Gwen Stacy halálához szervesen kapcsolódó történet is helyet kapott a repertoárban. A 123. szám kapásból a 121-122 drámai eseményei után veszi fel fonalat, amely mintegy summázva a tragédiát, annak közvetlen foganatjára, elsősorban Gwen temetésére helyezi a hangsúlyt. A kétezres évek elején íródott Peter Parker: Spider-Man 26. egy, a tragédia idején szolgálatban lévő ügyeletes nyomozó, mintegy önnön emlékeiben elkalandozott narrációja, minek során a történetet jegyző Paul Jenkins enged nekünk bepillantást a fatális baleset külső körülményeibe. Az ezredfordulót megelőző év januárjában napvilágot látott Webspinners 1.-nek, elsősorban nem is a koncepciója, sokkal inkább fogantatási körülményei rejtik a valódi pikantériát. Történt ugyanis, hogy 1998-ban a Pókember történeteket jegyző szerkesztőség levelet kapott egy olvasótól, aki Peter és Gwen tragikus hirtelenséggel lezárt szerelmének méltó búcsúztatására tett javaslatot azzal, hogy a szerelmesek utolsó együtt töltött estéjének, mintegy pótlólagos bemutatására hívta fel a kiadó figyelmét. A történet valódi esszenciája pedig nem más, minthogy e levél írója a Kingpin kiadót vezető Harza Tamás volt:

Hirdetés

"Még 1998. elején írtam egy levelet a Marvelnek, pontosabban az egyik Pókember-szerkesztőnek. Megírtam neki, hogy Gwen annyira hirtelen ment el (hisz Peter az azt megelőző napokban Kanadában volt a Hulkot fotózni), hogy még elbúcsúzni sem volt idejük egymástól. Arra kértem, hogy adjanak ki egy olyan történetet, amelyben elmesélik az utolsó találkozásukat, az utolsó együttlétüket. Hozzátettem még, hogy szerintem J.M. DeMatteisnek kéne írnia. Bő kilenc hónappal később megjelent a Webspinners-sorozat első száma, benne ez a tíz oldalas gyöngyszem az utolsó randijukról, DeMatteis tálalásában. Az, hogy rajzolónak megnyerték hozzá az idősebb Romitát, már a legvadabb álmaimat is felülmúlta."

Az Emlékszem Gwen-re című történet nem más, mint egy újabb nosztalgikus múltidézés, ám ezúttal Mary Jane-nel a főszerepben. Az 1992. augusztusában íródott művön bizony nem kisebb legendák hagyták ott a kézjegyüket, mint Stan Lee és Tom DeFalco, valamint az illusztrációkért felelős idősebb Romita. Az alkotók Mary Jane flashback-jein keresztül hajtanak fejet Gwen Stacy emléke előtt, hol magasztosabb, hol pedig kissé talán elégikusabb hangvételben. A történet teljes valóját azonban mégis a végtelen tisztelet és melankólia különös, ám közel sem gyászos elegye járja át, modora pedig még az apropó ellenére is megmarad optimistának és emelkedettnek, mintsem borúlátónak. A gyűjtemény utolsó, Tony Isabella és Gil Kane jegyezte története pedig nem más mint egy What If, még a sorozat első szériájából. A történet szerint, Peter a szerelme megmentésére fordított erőfeszítéseit végül siker koronázta, így a Brooklyn-híd potenciális vesztőhelyét maguk mögött hagyva, bizony meg sem álltak az oltárig. Igen ám, de a What If sztorik bár javarészt az alapkonfliktust valóban semlegesítik, a pillangó hatást figyelembe véve többnyire mindig egy egészen más irányt vesznek, mint amit az olvasó előzetesen remélni mert.

Verdikt

A Kraven utolsó vadászata, a Logan: Kíméletlen jövő, illetve a Polgárháború régi-és új kiadását követően egy újabb, valóban megkerülhetetlen alapvetéssel gazdagította a Kingpin az olvasóit. Merthogy a Gwen Stacy halála egy nem kevésbé hiánypótló és releváns magyar kiadvány, mint előbbiek, és bár elsősorban nyilván a Pókember rajongók szívét hivatott megdobbantani, kétségkívül bérelt helye kell legyen minden képregénygyűjtő polcán. Mi pedig, olvasók, gyűjtők meg úgy általában a műfajért bolonduló fogyasztók, azt hiszem nem lehetünk elég hálásak azért, hogy ez a kötet, ráadásul ebben a formában és minőségben kiadásra került.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.