Ferenc pápa megválasztásakor Buenos Aires számos kiöregedett diszkópatkánya kacagott fel önkéntelenül, mivel a katolikus egyház feje ifjabb éveiben kidobóként fegyelmezte meg a renitenseket. Ergo, az érintettek eldicsekedhettek azzal, hogy Krisztus földi helytartója óvta a testüket miközben flitteres ruhákban táncikáltak, és sanszos, hogy félig-meddig cimborákként egy-egy pajzán vagy obszcén viccet is elmeséltek neki.
A váratlan vargabetűk a szórakoztatóiparban sem ritkák - lássunk hát párat!
Megannyi sportolóból lett komédiással szemben Terry Crews-nak zökkenőmentesen sikerült a váltás, és Zs-kategóriás produkciókban bagóért szerencsétlenkedő alanyi jópofa helyett befutott sztárrá avanzsált. Ehhez annak is lehet némi köze, hogy mindig is rajongott a művészetekért. Sőt, eleinte az egyetemi ösztöndíját is mesés grafikáért kapta, és gyakran megesett, hogy ezzel a tehetségével fedezte a megélhetését. Zöldfülű gólyaként tárgyalótermi rajzolóként tett szert némi mellékesre, és profi amerikai focistaként is örömmel vetett papírra portrékat vastagabb pénztárcájú csapattársairól. Hiszen azok tisztességes árat kínáltak a róluk készült, impozáns kuriózumokért.
A joviális gigásszal ellentétben Steve Buscemiről finoman fogalmazva sem egy kockázatos szituációkért élő-haló adrenalin-junkie, vagy egy hivatásos fenegyerek ugrik be a többségnek. Hovatovább, ha egy átlag feletti fizikai kvalitásaira építő karakter megformálását bíznák rá, benne lenne a pakliban, hogy a nem szándékos paródiák oktatandó iskolapéldája születne meg. Azonban, mint annyiszor, a látszat most is csal: a beteges puhánynak tűnő férfi 1980-tól 1984-ig a veszélyre fittyet hányó lánglovagként kereste a kenyerét New Yorkban. Így a Világkereskedelmi Központ összedőlésekor nem habozott: önkéntesként napi tizenkét órán keresztül segítette egykori kollégáit. Majd, mikor rá két szűk esztendőre a város költségtakarékossági okokból több tűzoltóságot be akart zárni, az intézkedés folyományaként kirobbant tüntetéshullám egyik vezéralakjaként olyan vehemensen fejezte ki rosszallását, hogy letartóztatták.
Gerald Butler életútja is remekül mutatja, hogy a sors útjai kifürkészhetetlenek - ő ugyanis apja halálát követően az alkohol nihilista rabjaként tengett-lengett, viszont furcsa kontrasztként nem hanyagolta el jogi tanulmányait. Csakhogy krónikus iszákossága miatt a legegyszerűbb feladatokat sem szívesen bízták rá, és mert részegségében szabályszerűen dühöngött, főnöke igen aljas bosszút állt a pofátlan ügyvédbojtáron. Jelesül, egy héttel a gyakornoki ideje letelte előtt behívta az irodájába, és nemes egyszerűséggel kirúgta. A huszonöt éves vagány felfogta, hogy ilyen ajánlólevéllel esélye sincs arra, hogy valaha is fiskálisként érvényesüljön, és Londonba ment, hogy hírnevet szerezzen magának. A többi pedig, ahogy mondani szokás, történelem.
A pornóiparban dolgozók javához hasonlóan Jon Hamm is a klasszikus "Fiatal voltam, és kellett a pénz!" -érveléssel szokta megvédeni a döntését. Ám tény, hogy az ő esetében kissé árnyalja a képet, hogy nem szebbnél szebb nőkkel hentergett, hanem softcore filmek díszleteit rendezte be. Elmondása szerint nyomorgott, és mihelyst meghallotta, hogy egy régi iskolástársa arról panaszkodik, hogy felmond, prédájára leső sólyomként csapott le a váratlan kereseti forrásra.
Whoopi Goldberg sem vetette meg a könnyű pénzt: ha úgy alakult, a fénykorukat élő szextelefon-vonalak üdvöskéjeként hajszolta extázisba a tisztes percdíját kipengetőket. Emellett egy temetkezési vállalkozás kozmetikusaként arról is gondoskodott, hogy a nyitott koporsós szertartáshoz ragaszkodó gyászolók méltóképpen búcsúzhassanak el szeretteiktől. Igaz, itt kis híján az első nap visszakozott. Mivel komor mesterségére rácáfolóan tréfás kedvű főnöke egy koporsóba feküdt, utána váratlanul felkelt, és kedélyesen integetett a szívrohammal küszködő alkalmazottjának.
A rágalmazási peréből győztesen kikerülő Johnny Depp is alulról kezdte, de excentrikus természete itt is megmutatkozott. Klienseit call-centeresként behálózó töltőtoll-értékesítőként elvárták tőle, hogy gátlástalan blöffökkel vegye rá a hálójába belerepülő palimadarakat arra, hogy túlárazott vackokra verjék el fizetésük statisztikailag releváns hányadát. Ezt roppant nehezen dolgozta fel, mert arra kényszerült, hogy görögországi álomnyaralásról vagy méregdrága ingaóráról hazudozzon - ezért kitalált figurák bőrébe bújva, álnéven cserkészte be a gyanútlan delikvenseket.
Martin Scorsese alkotásai jellemzően nem a finomkodó széplelkeket célozzák meg, mivel az amerikai direktor sűrűn fókuszál a kétes egzisztenciákra. Egy rosszul elsült viccért is fegyvert rántó maffiózók, brutalitásukat a hazafiság legtisztább formájaként értelmező bandatagok, számkivetett fantaszták, vagy éppen a tudatlanság méregdrága öltönyt viselő vámszedőiként nyerészkedő brókerek. A listát hosszasan folytathatnánk, ám egy dolog biztos. A veterán rendező sajátos vonzalmat érez a csúcsra fegyverrel vagy mézes-mázas maszlagokkal felhágó, ebül szerzett vagyonukat kiélvező, aztán vétkeikért megbűnhődő, hétpróbás gazfickók iránt. Ennek tükrében érdekes adalék, hogy kamaszként eltökélte, hogy reverendát öltve az Úr felkent szolgájaként terjessze az igét, és lelki vigaszt nyújtson a rászorulóknak. De elszántsága dacára már az előkészítő szeminárium első évében kibukott, és inkább művészi ambícióra fókuszált.
Bár Brad Pitt képességeit illetően megoszlanak a vélemények, azt soha, senki sem vitatta, hogy Hollywood szívtipróihoz tartozik. Ebből adódóan minimum ironikus, hogy filléres gondoktól szenvedő bohémként az El Pollo Loco étteremlánc csirkejelmezbe öltözött szórólap-osztogatójaként pont legfőbb erényét nem használhatta ki. Nem csoda, hogy hamar váltott - ám sztripperek privát sofőrjeként jellemzően a klienseit bámulták meg.
Záróakkordként, cikkünk aligha lenne teljes Danny Trejo nélkül. A férfi zord karizmáját ékesen illusztrálja, hogy ugyan alig nőtt százhatvanhét centiméterre, a többség nem szívesen futna össze vele egy elhagyatott sikátorban. Mindez nem meglepő, hiszen a kiváló karakterszínész régebben nem csupán játszotta a rosszfiút. Hétévesen neppertanoncként segített be a nagymenőknek, rá egy esztendőre rákapott a kokainra, illetve a marihuánára, és a tízet is alig töltötte be az első javítóintézeti kitérőjekor. Efféle indulással persze nem nagyon bízhatott abban, hogy önerőből kitörhet az ördögi körből - pláne, mert tippje sem volt arról, hogy miképpen küzdhetné le kényszeres szokásait. A hatvanas éveket szinte teljes egészében rács mögött töltötte, és mivel egy börtönlázadás során egy kővel súlyosan megsebesített egy őrt, a halálbüntetés rémével is szembenézett. Ez végül fejbe kólintotta, és megfogadta, hogy kerül amibe kerül, de jó útra tér, majd az ezt érthető szkepticizmussal figyelők általános döbbenetére betartotta az esküjét.
Befejezte a középiskolát, leszokott a drogokról, frusztrált agresszióját bokszedzéseken vezette le. Így mikor 1969 júniusában kiengedték, a huszonötöt taposó ifjonc többé nem az az eszelős vadállat volt, akitől még a puskákkal felfegyverzett smasszerek is rettegtek. Előbb építőipari melósként dolgozott, és egyre feljebb lépve végül egy kertészeti cég résztulajdonosává emelkedett. Eközben szabadidejében függőségük démonjaival harcoló fiataloknak segített abban, hogy megszabadulhassanak a káros szokásaiktól. 1985-ben az egyik, a Szökevényvonaton dolgozó védencét istápolta, régi fegyenctársa, a forgatókönyvet jegyző Edward Bunker felismerte. Beszédbe elegyedtek, és mert az író tisztelte Trejo ökölvívói képességeit, elintézte, hogy felvegyék konzulensnek. Egyben egy apró mellékszerepet is kapott - aztán a marcona ex-zsivány meg sem állt a csúcsig.
Ezzel felsorolásunk végére értünk. Ha ti is ismertek ilyen vagy ehhez hasonló példákat, ne legyetek restek, osszátok meg velünk őket a kommentszekcióban vagy a Facebookon!