Itt van a nyakunkon a Star Wars: Skywalker kora bemutatója, amely pontot tesz az 1977 óta tartó sztori végére. Hogy mennyire kielégítőt, avagy dühítőt, az majd úgyis elválik a napokban. A Disney-éra filmjeire rárakódott elvárások és az ebből fakadó csalódottság fényében George Lucas egykor sokat kritizált (konkrétan anyázott) filmjei elkezdtek felértékelődni, már-már mesterműként hivatkozva rájuk. Az elvitathatatlan tény, hogy Lucas bőségesen kiterjesztette a messzi-messzi galaxis határait, ugyanakkor jócskán bele is rondított a rajongók elképzeléseibe, ismereteibe, úgyhogy most pontokba szedtük, hogy mi az, amiért mindenképpen imába foglalhatjuk a széria atyjának nevét (azon túl, hogy megalkotta ezt a világot annak idején) és mi az, amiért a Sarlacc-verembe hajítanánk, hogy ott emésztődjön 1000 évig.
Pro: Új világok
Az mindenképpen az előzmények javára írható, hogy temérdek új világban merülhettünk el: Naboo zöldellő mocsarai és gyönyörű palotái, Kamino eső áztatta klónozói, Coruscant egyetlen, összefüggő városrengetege, Geonózis vörös sziklaszirtjei, vagy a Mustafar lávarengetege hatványozottan kiterjesztette ezt az amúgy is gazdag világot, megannyi új lénnyel, fajjal és kultúrával karöltve.
Kontra: Steril környezet
Ugyanakkor eme világok jó része vagy csak díszletként szolgál, vagy sterilitásával alaposan elidegeníti a nézőjét, de még színészeit is, akik nem győztek panaszkodni a zöld hátterek miatt. Ezáltal pedig az eredeti filmek kézzelfoghatósága és ezzel együtt közelisége veszik el. Ez a probléma a Baljós árnyakban még mérsékelten volt csupán jelen, hiszen ott Lucas bőségesen használt praktikus effekteket, vagy forgatott valós helyszíneken, felépített díszletekkel, amihez képest A klónok támadása és A Sith-ek bosszúja nem egyszer videojáték-animációnak tűnt, amibe bedobtak pár nem nullákból és egyesekből álló, valódi színészt. Mindezzel együtt egyes rajongókban mérhetetlen igényt termelt a minél több, látványosabb, elborultabb bolygók megismerése iránt, mondván havas, sivatagos, erdős bolygót láttunk már eleget. (Egy sóval borított bolygó pedig majdnem olyan, mint egy havas, vagyis azóta "kiveszett" az eredetiség a szériából.)
Pro: A fénykardpárbajok...
Ha valamit előszeretettel - és joggal - szeretnek mutogatni az előzmények mellett kiállók, akkor azok mindenképp a fénykardpárbajok, élükön a Baljós árnyak végi összecsapást Darth Maullal. Tény és való, hogy Lucas igyekezett visszaadni, hogy milyen az, amikor ezekben a párviadalokban mindkét fél tudása legjavát bizonyítja, hátuk mögött megannyi év tapasztalatával, amivel valóban új szintre emelte ezeket az összecsapásokat.
Kontra: ...és azok megkoreografáltsága
Azonban ezek megkomponáltsága az idő előrehaladtával egyre inkább szembeötlő lett. Meglehet, hogy a klasszikus Obi-Wan Kenobi-Darth Vader meccs rettentő öreguras, suta, ahogy Vader és Luke összecsapásai sem feltétlenül izgalmasak mai szemmel, viszont megvan a mögöttük meghúzódó dráma, a felek szembenállásának az oka. Vader és Kenobi már korosak, viszont a történet megágyaz a párviadaluknak, Vader nem akarja érdemben elpusztítani az akkor életében először küzdő Luke-ot, Luke nem akar végezni az apjával. Ezzel szemben a Darth Maul, vagy Dooku gróf elleni összecsapások esetében a felek között érdemi konfliktus, dráma nem létezik, hovatovább a két Sith nagyúr figurája is végtelenül üres (Mault is utólag A klónok háborúja színezte ki), Anakin és Obi-Wan kenyértörése pedig nincs jól végigvezetve a 3 filmen, a megkoreografáltság pedig az összecsapásuk súlya mellett még inkább szembeötlő. A szintén 2005-ös Batman: Kezdődik! végi mester-tanítvány harc a magasvasúton a maga 2 órás felvezetésével és rángatózó kamerájával abban az 5 percben hatásosabb és drámaibb, mert Ducard és Wayne érzelmi és ideológiai szembenállása minden oldalról pontosan volt körüljárva, párviadaluk nem volt túlnyújtva. (Obi-Wan és Anakin lávatengeren történő hadakozása már túl lett tolva.) Továbbá Lucas érezhetően részről részre próbált rákontrázni az efféle összecsapásokra, így Darth Maul dupla pengéjű harcát először Anakin két pengés, majd Grievous tábornok négy (!!!) kardos viadalával próbálta fokozni a korábbi agresszív véleménycseréket.
Pro: Igazságot Boba Fettnek!
A Star Warsra a kezdetek óta jellemző volt, hogy egyes figuráit igazán csak a szériához kapcsolódó merchandise-ingban fejtették ki, háttértörténetükkel, nevükkel együtt. A birodalom visszavággal azonnal kultstátuszra szert tevő Boba Fettnek A Jedi visszatérig kvázi a nevét se tudhatták anno a filmek rajongói és az is nem sokkal dicstelen halála előtt derült ki a nézők számára. A klónok támadása kevés erénye közé tartozik Jango Fett figurája, aki a küllemén túl is bizonyítja, hogy mennyire kúl (harc Obi-Wannal, üldözés az aszteroidák között, harc "mothafucka' " Mace Winduval) mindamellett, hogy nem csupán magyarázatul szolgál Boba származására, hanem a Birodalom felemelkedését is elősegítő klón háborúk és a sereg alapját is ő szolgáltatja, páncélja pedig ezzel együtt nem csupán a sereg, hanem a későbbi rohamosztagosok páncélzatának az alapját is adja. (Plusz még a halála is méltó.)
Kontra: Jar Jar Binks
Gyerekfejjel kétségkívül semmi baj nincs a figurával, hiszen az esés-kelései és a slapstick humor a kisebbek számára kétségtelenül viccesek és legalább meggátolják, hogy elbóbiskoljanak a politikai szakszövegelések között. (Beszédes, hogy a nevét Lucas lányának gügyögése ihlette.) Azonban ha kivesszük a történet szövetéből, kvázi nem sérülne semmi sem, mindemellett a már emlegetett "humort" sem kellene az idősebbeknek elviselniük.
Pro: A Sith-ek
Míg az eredeti trilógiában ők csupán a fekete ruhás gonoszok voltak, addig a sötét oldalra tévelyedést, a manipulálást, a vágyaknak való engedést az előzmények sokkalta érthetőbbé tették (Ian McDiarmid az egész trilógia alatt egy ütni való, manipulatív rohadék), a félelmek, a vágyak vezérelte tettek lényegesen változatosabbak, ha érthetőbbek nem is feltétlenül az olyan bábfigurákkal, mint Maul vagy Dooku, akik viszont (Grievous tábornokkal kiegészülve) egyfajta Vader előképet festenek fel. Maul a coolságát, Dooku a tekintélyét, Grievous pedig az elvesztett emberségét jelképezi a végül megszülető Sith nagyúrnak, ezzel együtt Palpatine-t még inkább veszélyesebb és kegyetlenebb gonosznak festi fel, mint amilyennek A jedi visszatér alapján gondoltuk.
Kontra: A Jedik
Míg az eredeti trilógiában a Jedik a nemesség, az erkölcs bajnokainak voltak beállítva, addig az előzményekben végtelenül dogmatikus, vaskalapos, a szabályokat bőszen betartani próbáló csuhásokként festenek (és egyáltalán nem egyértelmű, hogy ez alkotói szándék lett volna). Ezt Palpatine többször ki is mondja Anakin áttérítésekor, de mivel ő a trilógiában a főgonosz és Sith, ezért a mondatait végletként kezeli a néző. (Ugyanezt a kijelentést a végtelenül keserű Luke Skywalker szájából hallani Az utolsó Jedikben teljesen másképp hat.) Vagyis hiába hatásos a Scorsese-filmekbe illő kiiktatása a Jediknek A Sith-ek bosszújában, igazán nem kötődünk hozzájuk. Obi-Wan és Yoda sorsát tudjuk, Mace Windu személyiségét pedig Samuel L. Jacksonnak hívják, vagyis Anakin áttérése sokkalta inkább logikus lépés, mint igazi tragédia.
Pro: Obi-Wan Kenobi
Az itt még nem is annyira vén salabakter az előzmények egyetlen igazi, érdemben eljátszott és kivitelezett karaktere és ez a sztori sokkalta inkább az ő kudarcának a története, mintsem Anakin tragédiájáé, hiába is igyekezett Lucas ezt elhitetni. Persze ehhez kellett egy olyan kiváló színész is, mint Ewan McGregor, akin ugyan szintén érződik olykor, hogy nem a megfelelő rendezői utasításokat kapja, de figurájánál érezhetően volt alkotói mozgástér. A Baljós árnyakban még inkább csak asszisztál Liam Neeson szabadelvű Qui-Gon Jinnjének, de A klónok támadása már egyértelműen az ő filmje. Enyhe cinizmusa, fanyar humora alapjaiban élettel telibbé teszi, plusz a nyomozói szál és a párviadalai Jango Fettel, Dookuval és Grievousszel kifejezetten izgalmasak, Anakinnal való párviadala nem kis részt miatta működik, kudarca a lávatenger szélén pedig teljesen átérezhető.
Kontra: Anakin Skywalker
A fentiek már nem igazán mondhatóak el a kvázi főszereplőről, akinek a galaxis és a filmvilág egyik leginkább emblematikus gonoszává válását garantáltan nem így képzelték el a legtöbben. A problémák már onnan eredeztethetőek, hogy sem Jake Lloyd, sem pedig Hayden Christensen nem egy kimagasló tehetségű színész (habár utóbbi bizonyított olyan filmekben, mint Az élet háza vagy A hazugsággyáros), amire rájátszottak Lucas forgatókönyvei és rendezői kompetenciái. És míg Kylo Ren esetében a karakter része, hogy egy dühkitörésekben, heves hangulatingadozásokban gazdag, labilis személyiség, addig Anakin esetében pont a felsoroltak (szkript, rendezés, színészi játék) eredményezik, hogy azt a nemes hőst, akinek Luke előképének kellene lennie, majd a galaxis rettegett hadvezérévé kéne válnia egy hisztis, taknyos tini szintjére kárhoztatják.
Pro és kontra: Politika
Ez a kakukktojás, ugyanis az előzmények eme aspektusát mindkettő csoportba be lehetne sorolni. Kezdem is a pozitív hozadékával. A Sith-ek bosszúja többek között azért is annyira hatásos mozi, mert a világ leghíresebb franchise-a első sorból mutatja be egy demokrácia bukását, amely manapság különösen aktualitást nyer, amikor a világ vezető (vagy annak hitt) demokráciái szemmel láthatóan válsággal küzdenek, akár az USA-ról, akár Nagy-Britanniáról legyen szó. Palpatine bábjátékos szerepe pedig különösen dühítővé teszi az egészet, hiszen tudjuk (legalábbis az idősebbek, akik nem ezekkel a filmekkel találkoztak először), hogy végülis a hősök minden erőfeszítése kudarcot vall és végül ő győz, az elnyomó Galaktikus Birodalom pedig megszületik.
Ugyanakkor az azt megelőző két részben a politika aktív, otromba mód beemelésével Lucas a Star Wars eredeti meseiségéből, a jó és a rossz közti örökös harcból, a világot megalapozó polarizáltságból vett el kereskedelmi utak adóztatásával, szerződések aláírásával, jogérvényesítéssel, korlátlan hatalom megszavaztatásával és hasonlókkal, amin a kisebbek és a nagyobbak egyértelműen nagyokat pisloghattak. És itt nem azzal van a probléma, hogy Lucas ezeket beemelte és árnyalni próbálta a messzi-messzi galaxis Birodalmat megelőző hatalmi berendezkedését, hanem AHOGYAN tette mindezt, hiszen az efféle kényes témák és műfajok összeegyeztetése még a tapasztaltabb rendezőknek is nehezen menne, nemhogy egy közismerten a színészeket érdemben vezetni nem tudó direktornak, mindezt a modern popkultúra legnagyobb meséjében.
Pro: Akciószekvenciák
Az vitathatatlan tény, hogy Lucas az akciószekvenciák levezényléséhez, tempójához és változatosságához mindig nagyon is értett és az előzményekben maximálisan kiélhette magát. Csak a teljesség igénye nélkül: a fogatverseny, a Maullal való kardpárbaj, a nabooi űrcsata, a coruscanti üldözés, a Jango Fettel való bunyó, majd az aszteroidás fogócska, az arénában történő összecsapás, a coruscanti űrcsata, a Dookuval, majd Grievousszel való kardpárbaj és párhuzamosan a Yoda vs. Sidious-Anakin vs. Obi-Wan kardcsörték mind-mind a saga legemlékezetesebb momentumai tartoznak.
Kontra: A szerelem sötét verem
A színészek vezetése mellett az érzelmek tálalásához sem ért Lucas, amit sajnos a lehető legrosszabbul, töménytelen giccsel kompenzál. Natalie Portman és Hayden Christensen között egy szikrányi kémia sincs (Portman pedig részről részre elveszettebb és pocsékabb), ennek tetejébe a galaxist romba döntő szerelmük bődületes közhelyekkel van előadva. Anakin és Padme szerelméből hiányzik az a fajta természetesség, báj, évődés, ami Hant és Leiát jellemezte és a két figura azért szeret egymásba, mert egymásba KELL szeretniük. Mert ezt már a történet régen elrendelte a számukra és Lucas legnagyobb sajnálatunkra azt hitte, hogy ennyi elég ahhoz, hogy mindez működjön. Hát nem!
Pro: John Williams
A Mester, akinek a dallamai, témái nemzedékekbe, a popkultúrába ivódtak be és amelyek nélkül elképzelhetetlen a Star Wars (némileg erre azóta Ludwig Göransson a The Mandalorianhoz írt dallamai rácáfoltak) és aki egy sokkalta téma centrikusabb, operaibb, grandiózusabb megközelítést alkalmazott az előzmények esetében, mint a klasszikus, vagy akár a mostani trilógiánál. A Baljós árnyakkal kapásból újradefiniálta a saga zeneiségét és kiterjesztette azt, a "Duel of the Fates", az "Across The Stars" (amely dallamaiban képes tökéletesen elmesélni azt a tragikus szerelmet, amit a filmek képtelenek), vagy a "Battle of the Heroes" egyértelműen ott vannak a rajongók kedvencei között, Williams a Star Warshoz komponált munkái pedig egyértelműen a zsáner csúcsát jelentik továbbra is.
Kontra: George Lucas
Hiába vannak remek ötletei, hiába kreálta ő ezt a világot, ezek kivitelezése, a színész- és történetvezetés egyértelműen nem Lucas erősségei, amik pedig nem ártanának egy film elkészítéséhez. Már anno az Egy új remény is a süllyesztőben végezte volna, ha nem a megfelelő emberek rázzák gatyába a produktumot, mint például a fent emlegetett Williams, vagy Lucas akkori felesége, Marcia Lucas vágóként. (Beszédes, hogy mind Williams, mind Lucasné Oscarral lett jutalmazva a munkájáért.) Nem hiába passzolta le a rendezést később Irwin Kershnernek és Richard Marquandnak, majd a Baljós árnyakkal házalta körbe rendező kollégáit, mint például Steven Spielberget, vagy Ron Howardot, hogy rendezzék meg helyette. Lucasnak szemmel láthatóan nyűg a filmrendezés, viszont üzletembernek nem utolsó, hovatovább ez a merchandise-ing központúság már a filmekre is jócskán rátelepedett A Jedi visszatér óta (lásd ewokok, vagyis nem a Disney kezdte) jelen van és ez az olyan figurákon, mint például Grievous nagyon is érződik. Nyilván sokan még így is visszasírják, hiszen ha nem is sikerültek az előzmények maradéktalanul, új utakat próbáltak ki, de bölcs döntés volt, hogy elengedte gyermekét. Hogy végül hová fog mindez fejlődni, avagy kifutni nélküle, az idő majd úgyis eldönti.
Ti hogyan látjátok? Mit szerettetek és mit nem az előzményekben? Miért vagytok hálásak és miért nem Lucas trilógiájának?