Ismertető: Snowpiercer - Túlélők viadala

|

A jégkorszak újra elérkezett, az emberiség életben maradt része egy vonaton zötykölődik, miközben az egyenlő esélyekért küzdenek az elnyomottak. Tévedés ne essék: ember embernek örökké farkasa lesz.

Joon-ho Bongot nem véletlen nevezhetjük napjaink egyik legizgalmasabb távol-keleti filmrendezőjének. Erre való bizonyságul 2013-as filmjét is felhozhatjuk, mely minden produceri hátráltatástól függetlenül napvilágot látott pontosan úgy, ahogyan annak lennie kellett: nem szétvagdosva, nem lebutítva. Egyéni joga az embernek eldönteni, hogy ez így mennyire tetszik neki vagy mennyire nem, azonban azt a tényt, hogy a sci-fik, posztapokaliptikus filmek jelenlegi helyzetét tekintve egy igazi ínyencséggel van dolgunk, ne hagyjuk csak úgy parlagon heverni.

Hirdetés

Az Orwell 1984-ével tagadhatatlan párhuzamokat mutató alkotás azon kívül, hogy újra napirendre hozza az emberiséget fenyegető globális felmelegedés veszélyét, még arra is vállalkozik, hogy az emberiséget, illetve a minket jellemző hierarchia-rendszert a maga csupasz valójában, bűzlő koncentrátumában mutassa meg nekünk. Megtette már ezt Orwell (ahogy az előbb is említettem), a V, mint vérbosszú című filmben is hasonlóan szikár utópiát "csodálhattunk" meg, és Romero Holtak hajnalát is úgy-ahogy idesorolhatjuk. Bong az elődökéhez hasonlóan kritikus éllel látott neki a feladatának, hogy aztán végeredményül ezt a minden tekintetben izgalmas alkotást letegye elénk.

Orwell a regényében egy olyan utópikus világot festett meg, amelyben totalitárius rendszer van kiépítve, és amelyben a Nagy Testvér mindent lát. A Nagy Testvért soha nem látta senki, senki sem tudja hogy néz ki, csupán mindenki tisztában van azzal, hogy félni kell őt és tisztelni. Mindennek és mindenkinek megvan a maga helye. Bongnál sincs ez másként, csak épp itt a mindent irányító, mindenható és Szentként tisztelt, kétségbevonhatatlan entitássá váló valami egy mozdony és annak irányítója.

Hirdetés

Az újdonságot ezúttal először is a helyszín adja. Egy soha meg nem álló vonatszerelvény a kétórás játékidejű film állandó tere, helyszíne, amely aggodalomra adhat okot az embernek: hogyan is lehet izgalmasan eltölteni két órát úgy, hogy végig egy zakatoló vonaton vagyunk és onnét ki sem mozdulunk? Egyrészről. Másrészről pedig már látatlanban el is képzeljük azt a bénító klausztrofóbiát. Eloszlatva a kétségeket azt kell mondanom, hogy Bong kihasználta a helyzet adta lehetőséget és kiküszöbölte a potenciális buktatókat. Mert igaz, hogy végig ott vagyunk a vonaton (na jó, majdnem végig), viszont így is sikerült változatossá tenni a kocsikat: hőseink minél tovább jutnak a mozdony irányába, annál változatosabb és izgalmasabb helyszíneket figyelhetünk meg. Ezen helyszíneknek az adottságai aztán részben arra szolgálnak, hogy a titokzatos Mr. Wilfordhoz még közelebb kerüljünk, részben, hogy különös atmoszférát eredményezzenek, végül pedig az akciójelenetek változatosságára is esély nyílik; a filmben láthatunk nem csak baltás hentelést, közelharcot, de a lőfegyverek is előkerülnek. A direktor gondoskodott arról, hogy ne legyen önismétlés áldozata. A kreativitás nem egyszer megmutatkozik, de ezen szinte illetlenség csodálkozni: Bong a Gazdatest, a Halál jele és az Okja című filmekben bizonyította a rendezésre való rátermettségét. Ahogy azt is, hogy képes egy adott műfajban valami újat alkotni, valami pluszt belevinni.

Az, hogy nem lett unalmas a film, nem csak annak köszönhető, hogy változatos akciójelenetekkel támadták le az érzékszerveinket, hanem más módon is képes a rendező hatni a zsigereinkre. A társadalmi rétegződés bemutatása rég volt ennyire gyomorforgató és igazi. A relatíve kicsi helyszínből fakadóan a vonaton egyfajta miniatürizált, koncentrátum formába oltott emberiséget láthatunk, amelyből így az átlagosnál jobban lekövethető a rothadás, a megoldhatatlan ellentétek és problémák. Nem sokban különbözik ez a világ a mostani valóságtól: gazdag lenézi szegényt, az erősebb eltapossa a gyengébbet, épp azzal a különbséggel, hogy radikalizálták a helyzetet és önerőből senki nem juthat át a vonat hátsó részéből az elülső szektorba. Ahhoz, hogy olyan jól tudj élni mint ők, oda kell születned, a természetes kiválasztódást pedig felváltja az előre megtervezett tömeggyilkosság. De látod, ez is a te javadat szolgálja, hiszen így több hely lesz. A kényelmetlenséget az pedig csak tovább fokozza, hogy tudod: hiábavaló eljutni a vonat elejébe, hiába a lázadás. A társadalom és a hierarchia ereje visszaformálja magát és minden kezdődik elölről. Hiszen a rendnek meg kell lennie, az emberek pedig képtelenek anélkül rendet teremteni, hogy az erőviszonyokat kihasználva azzal ne éljenek vissza. Kellemetlen gondolatokat vet fel a film és kellemetlen dolgokkal szembesít, ami a befejezéshez közeledve egy Chris Evans által előadott monológban teljesedik ki.

Hirdetés

A rendező, illetve az író (a képregényről, ami alapján készült a film, nem tudok beszélni) a karakterek árnyaltságát aláhúzva nem feltétlen fekete-fehérben gondolkodott. Persze, a rosszak egyértelműen elkülönülnek a jóktól, de Bong nem ennyire radikális. Maga az emberi természet az, ami górcső alá tétetik. A fentebb említett monológ, amit említettem, azért is hat kulcsfontosságúnak, mert rávilágít arra, hogy adott körülmények között, adott szituációban az ember bármilyen csúfságra képes. Képes levedleni az emberségének legutolsó bőrdarabkáját a túlélés érdekében. Ugyanúgy, ahogyan a Tilda Swinton által játszott Mason miniszter is fenyegetettség hatására bármire képes lenne azért, hogy életben hagyják a lázadók.

A társadalomkritika, a jellemdráma és a kemény akciójelenetek együttese olyan erővel hat, hogy térdre kényszeríti az embert. Egyes lyukak ugyan akadnak a történetben, illetve megmagyarázatlan dolgok (mégis ki az a fickó, akit sokadik próbálkozásra se képesek kinyírni hőseink?), de ezt leszámítva páratlanul intenzív és merész filmről beszélünk, amit csak erősít a szereplőgárda (Tilda Swinton tenyérbemászó alakítása, Chris Evans szimpatikus főhőse, Ed Harris, John Hurt, Jamie Bell, stb...) együttes ereje, valamint Marco Beltrami hátborzongató muzsikája. Bong egy újabb műfajt hódított meg és kavarta fel az állóvizét. A thriller és szörnyfilm után a science-fictionben is sikerült igazán maradandót alkotnia. Üzenete kemény és világos, mégsem tűnik egy cseppet sem szájbarágósnak és didaktikusnak.

Hirdetés
Hirdetés
X

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.