Hirdetés

Sorozatok női techzsenijei

|

Ha eddig vacilláltál az IT-képzés kapcsán, mutatunk pár példát, ami meggyőzhet.

Hirdetés

Az informatikához és modern technológiához köthető szakmák ugyan ma már bővelkednek a női munkavállalókban, gyakran mégis fennáll az előítélet, miszerint az IT a férfiak tudománya. Ezért olyan női karaktereket gyűjtöttünk össze nektek ismert sorozatokból, akik igencsak rácáfolnak erre a téves sztereotípiára, hogy megmutassuk, bátran választhatjátok az informatikus pályát, csak nyerhettek ezzel a döntéssel.

Hirdetés

Patterson ügynök (Rejtjelek)

Miközben az FBI és egy tetőtől talpig tetovált nő közösen harcolnak a világ összeomlását kívánó terrorista szervezetekkel, Patterson ügynök mindig ráébreszt minket arra, hogy az igazi küzdelem nem mindig a színtéren, hanem sokkal inkább a tech laborban zajlik. Az FBI bebetonozott tagjaként folyamatosan segíti a csapat nyomozását, a legnehezebb pillanatokban pedig minden krízishelyzetet megold a billentyűzetével és saját maga által fejlesztett programjaival. Nincs olyan személy, aki az online térben elbújhatna előle, és nincs olyan gonosz nagyvállalat, akinek a rendszereit feltörve ne tudná megmenteni a világot. Ha valaki, ő kiváló képet ad nekünk arról, milyen egy okos, talpraesett techzseni.

Penelope Garcia (Gyilkos elmék)

A Gyilkos elmék sorozat karaktere gyermekkorában még rendőr akart lenni, aztán számos tragédia után az egyetemről kibukva magába forduló hackerként kezdett dolgozni. Szaktudása egészen az FBI kapujáig juttatta, ahol csapattársait segíti adatelemző technikusként. A gyilkosságok és bűnügyek ugyan egyáltalán nem állnak közel hozzá, hiszen még a vér látványától is rosszul van, magas szintre fejlesztett számítógépével mindig talál egy olyan megoldást, ami segíti munkatársai nyomozását. A semmiképp sem hétköznapi kinézetű és stílusú Penelope kissé bohókás, szórakozott személyiség, munkájában viszont egy igazi guru, bármilyen megoldhatatlan feladatban számíthatnak rá kollégái. A karakter igazán jó képet ad arról, milyen egy sokoldalú IT szakember.

Abby Sciuto (NCIS)

Az NCIS közismert törvényszéki szakértő karaktere a sorozat évjáratát tekintve nem sorolható a mai informatikazsenik közé, a kor technológiáját azonban kreatívan használta fel a bűnügyek megoldására. A szórakozott, kissé fura gót lány mindig megtalálja a módját az elkövetők beazonosításának, akkor is, ha ehhez új kütyüket, kiforratlan technológiákat kell felhasználnia. A sztereotípiákat tekintve igencsak az informatikus szakemberekre mondani vélt különcséget képviseli, ha jobban megismerjük azonban kiderül, hogy nyitott, mosolygós személyiség, aki imádja a munkáját, így kijelenthető, hogy a karakter valahol pont az alaptalan előítéleteket kívánja lebontani.

Felicity Smoak (A zöld íjász)

A DC Comics sorozatadaptációjának karaktere zseniális intellektussal és kiváló IT szakértelemmel rendelkezik, a sorozat MIT-n végzett hősnője egyúttal kifejezett pozitív reprezentációja a STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics = Tudomány, Technológia, Mérnöki tudományok és Matematika) női tagjainak. Gyerekkora óta érdekelték a tudományok, nyitott, csinos nő, akinek szaktudására mindenki hamar felfigyel. A karakter bemutatja, hogy az informatika bizony egy folyamatos újdonságokat rejtő izgalmas karrier.

Biztos karrier, kiemelt jövedelem, folyamatos megújulás, rugalmas időbeosztás és elismerés: ez csak néhány az IT szakma előnyeiből. Nem csak férfiként, de nőként is érdemes tehát ebbe az irányba menni, hiszen az egyetemi tanulmányok elvégzése után számos lehetőség, rengeteg karrierút, és nem utolsó sorban szép számú betöltetlen pozíció vár a pályakezdő IT szakemberekre.

Az informatikai irányú felsőfokú képzésekről, illetve az IT tanulmányok előnyeiről a felvi.hu, illetve programozdajovod.hu oldalakon tájékozódhatsz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.