Spencer & Hill - Fordítsd oda a másik orcádat is

Pedro atya (Bud Spencer) és J. atya (Terence Hill) misszionáriusok, akik Isten igéjét hirdetve próbálják a pogány népet megtéríteni. Eszközeik finoman szólva sem nevezhetők túlzottan ortodoxnak, ami a feljebbvalóik szemét is elkezdi egy idő után szúrni. A két atya hittérítés mellett kereskedelemmel is foglalkozik, amiben bár semmi rossz szándék nincsen, mégsem felel meg egyesek szerint az atyaúristen akaratának, így lépten-nyomon igyekeznek keresztbe tenni a hittérítőknek. A vallás nem először fordul elő témául a Spencer & Hill filmekben. Legutóbb Az ördög jobb és bal keze című filmekben találkozhattunk mélyen vallásos karakterekkel (emlékezzünk vissza: egy ártalmatlan kis hívő csoportot kellett megmenteni hőseinknek a gonosz fosztogatóktól), ám míg ott Bud Spencer és Terence Hill karakterei látványosan idegenkedtek ettől az életviteltől, addig itt a másik oldalon állnak. A Fordítsd oda a másik orcádat is című jelen tárgyalt darab azonban ennél is tovább megy és nem pusztán futó gegként láttatja a párost a hit és vallás oldalán, de egyfajta tükröt is tart a különféle vallásgyakorlatok elé. Ezzel a húzásával pedig ha nem is a legtérdcsapkodósabb Spencer & Hill filmmel van dolgunk, de az egyik legkiforrottabbal és legjobbal Az ördög jobb és bal keze óta. Ne ijedjen meg senki, nem kell rögtön kemény drámára asszociálni - a komikus duó saját maga határain belül, a felhőtlen komédia körvonalait nem átlépve állítja pellengérre ezt az igencsak kényes témát.

Franco Rossi (A pap és az örömlány; A gyermek, akit Jézusnak hívtak) filmje azt a vázat veszi alapul, amely már az előző Spencer-Hill filmeknél körvonalazódott és mostanra már sziklaszilárd talapzattá vált: Spencer és Hill játszanak bárkit, fő tulajdonságuk mindig az, hogy segítik a bajbajutottakat lehetőleg az önzőségnek legapróbb szikrája nélkül. Nincs másként eme 1974-es darabnál sem, csak a közeg más. J atya és Pedro misszionáriusok, mégpedig nem akármilyen misszionáriusok. Történetünk elején egy kicsiny szigeten vannak, melynek lakói kvázi primitív emberek csoportjából áll, akiknek nézetük a vallásról nagyban eltér hőseink nézetével, azon kívül pedig civilizációjuk szintúgy messze elmarad a nyugati társadalomtól. Ez még rendjén lenne, hiszen azért van két hősünk, hogy majd ők helyrerakják szegény ördögöket és - ha kell erőszakkal - rájuk kényszerítik a katolikus vallást. Így gondolja legalábbis a két atya feljebbvalója és itt jön be a képbe a fő konfliktus és a film legfőbb témája. Pedro és J rendhagyó módon kezelik küldetésüket és ahelyett, hogy a megkeresztelendő népet igába hajtanák és koszos-rongyos alattvalókként kezelnék őket, inkább közelítenek feléjük barátilag és viselkedésük emberséges. Már amennyire képes leplezetlenül emberi lenni ugyebár Bud Spencer ezekben a filmekben. A kurafik, hát ez így hogy nevezhető helyénvalónak? Egyenlőként kezelni embertársunkat? Botrány! Legalábbis ez az alant látható úriember mindenképp annak titulálja: [caption id="attachment_67801" align="aligncenter" width="1024"]

Balra látható Robert Loggia, aki többek között David Lynch ördögi mindfuckjában, a Lost Highway-ban játszotta az egyik főszerepet.[/caption] Azon túl, hogy a filmben szerepeltetett ellenlábasok a szokottakhoz hasonlatosan egysíkúak, ezzel együtt is hozzák a megfelelő kontrasztot a történetet illetően. Sem maga a film, sem karakterei nem vonják kétségbe Isten létezését - sem a jó fiúk, sem pedig a negatív figurák, a fő konfliktusforrás abban rejlik, hogy ki miként gyakorolja vallását és hogyan viszonyul mindehhez. Ki mire használja az egyházat a vallás nevében ilyen-olyan mondvacsinált indokokat felhozva. Pedro és J. egy olyan egyházi rendszerrel állnak szemben, mely nem nézi jó szemmel azt, ha kereskedelemre adja a fejét egy-egy igaz hitű ember, ahhoz viszont nincs egy szava sem, ha valaki kvázi uradalma alá hajtaná embertársát csakis és kizárólag "primitív" és hit nélküli életmódja miatt. Ezzel szemben a két pofozógép nem veti meg a nagy lakomákat, egyikük fegyvert hordoz magánál, kereskedéssel foglalkoznak (bár ne felejtsük el: ezzel is az arra rászorulókat segítik és nem önző célok vezérlik) és egy alkalommal még egy kaszinóba is betérnek. Felmerül a kérdése annak, hogy vajon az, aki kevésbé tartja be a dogmákat és kevésbé engedelmeskedik feljebbvalója parancsának, az vajon kevésbé méltó a hitre és az egyház szolgálatára? Vajon nem jobb úgy szolgálni Istent, hogy közben ahelyett, hogy erőszakkal rávennénk azokat, akik más nézeteket vallanak, hogy változtassanak, inkább mi magunk változtatunk attitűdünkön? És végül: vajon csak akkor lehet hűen szolgálni Istent, ha rajtad van a papi öltözék? Franco Rossi filmje emellett érvel és görbe tükröt tart egy olyan hamis hívő közösség elé, akik azt hiszik, hogy bárkivel bármit megtehetnek és a kámzsa feljogosítja őket a teljhatalomra .

Miközben persze Spencer és Hill hülyére vernek mindenkit, aki arra szomjazik és miközben olyan szövegeket ejtenek el, amiket később is előkaphatunk a tarsolyunkból, amennyiben megjegyezzük őket. Mert e téren is teljesít a film, a gegek nem hiányoznak most se, csak épp az előző filmjükhöz képes összeszedettebb és koncentráltabb. Bizonyítván, hogy a Spencer-Hill filmek nem teljes mértékben mentesek említésre méltó kontextustól, Franco Rossi elkészítette az eddigi egyik legjobb darabját a párosnak. Ezt támasztja alá minden, kezdve a hajóutazástól ("Itt kolera járvány van!"), a kaszinói kitérőn át ("Egyszerre hajtotta be az adósságot.") az optimista, ám lényegét tekintve meseszerű, de annál ideálisabb utópia létrejöttéig, melyben Spencer és Hill egy erdő közepén élnek a bennszülöttekkel, fenn a fán, kámzsát letéve, de nem kevésbé Isten szolgálatában készen állva. Békében, együttműködésben. Ahogy egyébként is lenni kéne. A CineStar Spencer-Hill sorozatának támogatója a Nimfas Korporations és a Spencerpolo.hu. Köszönjük!