Hirdetés

Suicide Squad: Öngyilkos osztag - ilyen lett a bővített verzió

|

A stúdió meghallotta az imáitokat és elhozta Nektek a Suicide Squad - Öngyilkos osztag bővített változatát. Hogy ez mennyit tesz hozzá a moziba került változathoz, azt olvassátok el a cikkünkben!

Hirdetés

David Ayer a DC filmes univerzumába tett kirándulásában nem volt sok köszönet. Anyagilag ugyan sikeres volt, akadtak nézők, akik elégedetten jöttek ki a mozik termeiből, de a konszenzus az volt, hogy bizony csúnyán félrement valami a gonosztevők hősi próbálkozásait bemutató képregényfilmnél. A nép - a hasonló sorsú Batman Superman ellen után - igazságot kívánt és biztos volt abban, van egy változat, ami a rendező igazi vízióját tükrözi. Ayer ezzel szemben köszönte szépen, filmjét megfelelőnek érezvén kategorikusan kijelentette, hogy tőle bizony ne várjon senki rendezői változatot, hiszen EZ a rendezői változat, ami a filmszínházakban is ment. "De nem úgy van az." - mondá a stúdió és egy mozdulattal arrébb tolván a tisztelt rendező urat szépen bejelentette, hogy azért csak van mit hozzátoldani ahhoz a 123 perchez - majd a lomtárból kiszedtek néhány kósza percet/másodpercet, megfelelő helyen visszarakosgatták a filmhez és lett belőle egy 136 perces film. 

Hirdetés

Kezdjük rögtön az első és egyben legkézenfekvőbb kérdéssel: attól a bónusz tizenhárom perctől jobb lett-e vajon a film, vagy a végeredmény ugyanolyan összecsapottnak hat, mint a moziváltozat esetében? A szomorú válasz erre a kérdésre az, hogy bizony fennáll a veszélye annak, hogy aki a moziból dühödten/csalódottan ballagott kifelé pár hónapja, az most is ugyanolyan dühödten/csalódottan fog felkelni a kényelmes kis foteljéből a film végeztével. Az úgynevezett "extended cut" ugyanis bár azon van, hogy hozzátoldjon érdemi, apró kis momentumokat a filmhez, a nagy egészen mit sem változtatnak ezek a dolgok. Ahhoz tudnám hasonlítani, amit annak idején Sylvester Stallone akcióhősöket összeterelő csapatfilmjének (A feláldozhatók) rendezői verziójával kapcsolatban tapasztaltam - azok, akik szerették a moziban látottakat, vélhetően értékelni fogják a hozzátoldott, illetve bővített szcénákat (sőt, talán szeretetük növekszik a film irányába), de akik már a nagyközönség felé szervírozott változatnál is a fejüket fogták, azok ugyanúgy hoppon maradnak a bővített anyagot nézve. 

A Suicide Squad - Öngyilkos osztag bizony még így bővítve is hemzseg a problémáktól és hiányosságoktól - hiányosságoktól, amiket tizenhárom percben egyszerűen képtelenség orvosolni és pótolni. A script továbbra is suta és összecsapott, a rendezés híján van bárminemű profizmusnak és a műmájer keménykedést megtámogatandó zenei aláfestéstől összeborzolódik a szemöldöke annak, aki például annyira odavolt A galaxis őrzői soundtrackjéért és annak tényleges funkciójáért a filmben. Mindezek ellenére nem valószínűtlen feltételezés, hogy a film rajongói értékelni fogják azokat az apróságokat, amelyeket hozzáillesztettek a nagyvásznon látottakhoz. Hisz azok a karakterek, akik már a moziváltozatban is valamelyest élvezetesnek, neadjisten működőképesnek bizonyultak, még több játékidőt kaptak arra, hogy javítsák a filmélményt - így nem csak Deadshot (Will Smith) motivációját és lányához fűződő viszonyát próbálták meg jobban kidomborítani, de a közönségkedvenc Harley Quinn (Margot Robbie) karakterét is sikerült pár vonással árnyaltabbá tenni - sőt! - esetében egy teljes, eddig nem látott jelenettel is gazdagodott az alkotás, mely Joker iránti megszállottságát és őrült szerelmét húzza alá még jobban. (Megjegyzés: a rajongók számára talán szórakoztatóbb adalék lehet az a kis kiegészítés, amelyben azt láthatjuk, amint a csapat tagjait unaloműzésképpen analízisnek veti alá, miközben első küldetésük helyszínéhez settenkednek.)

És ha már ez a fehérre mázolt képű elmeháborodott szóba került, úgy fel is merül a másik égető kérdés: tekintve, hogy Leto mennyire hangoztatta átlényegülését a szerep kedvéért, vajon láthatunk-e többet a színész erőfeszítésének eredményéből? Nos, a válasz csalódottá tehet egyeseket, ugyanis Joker csupán egy-két plusz mondatot (az egyik akkor történik, amikor "kisüti" az agyát Harley-nak), illetve azt a bizonyos, fentebb említett jelenetet kapta. Ezek láttán pedig valahogy tovább erősödik bennünk annak a gyanú, hogy a színész nem éppen a legmegfelelőbb választás volt a szerepre - vagy pedig Ayerrel több közös agyazást kellett volna tartaniuk a karakter hogyanját és mikéntjét illetően. Akárhogy is, ez így továbbra is kevés (vagy épp ellenkezőleg: talán túl sok is) és bár több Jokernek alapvetően nem lett volna sok értelme a film lényegi részét nézve, ez ilyen formában nem kevesebb, mint szemöldökráncoló hatást kelt. 

A további adalékok csupán éppenhogy színesítik a végeredményt - egy-két bónusz poén itt, egy-két bónusz háttérsztori ott, de szorozhatunk, oszthatunk akárhogyan, a film nem ment sehová, maradt ugyanazon a helyen, ahol eddig is volt. Ami azt jelenti, hogy a rajongók maradhatnak hűséges hívei a filmnek, a gyűlölködők ostorozhatják tovább nyugodtan. Mert hiába is láthattuk kicsivel hosszabb ideig Gyilkos Krokot a lenyúzott kecske társaságában, hiába is hallhattuk Flag szájából azt, hogy miként esett szerelembe June-nal (Cara Delavigne), hiába is láthattuk, amint Boomerang-ot (Jai Courtney) bepancsolja a szeméthalom közepébe Krok, és hiába láthattuk maszk nélkül Katana karakterét, valahogy még mindig nem lettünk meggyőzve afelől, hogy ennek egy szériának kellene lennie. Pláne úgy, hogy különösebb mélységet Harley-n és talán Deadshot-on kívül továbbra sem kapott senki és semmi. És arról még egy szót sem ejtettünk, hogy szegény Slipknot továbbra is csak azért van a filmben, hogy lerobbantsák a fejét és nők iránti megvetésének hangot adjon. Kevés hálátlanabb szerepet láttunk képregényfilmben az övénél, de sebaj, reménykedjük abban, hogy egy nap egy Ultimate Extended Director's Cut majd igazságot szolgáltat mostohán kezelt karakterének.*

Mindent összevetve elmondhatjuk azt, hogy a Suicide Squad - Ext. Cut inkább kedvez a stúdiónak, mint a film jó hírének, hiszen akármennyire nem tudtak érdemben hozzátenni a már meglévőkhöz, úgyis befizetnek rá sokan puszta kíváncsiságból. Így igazán rosszul nem járnak, mindemellé pedig elmondhatják, hogy hallgattak a nép szavára: csak kiadtak egy bővített verziót. Jobb film nem lett, de legalább a kedélyek lecsillapodhatnak. Láttuk ezt is, láttuk azt is - lépjünk hát tovább.

*: jobban meggondolva, talán inkább felejtsük el az egészet 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.