Nemes Takách Kata évtizedek óta a magyar szinkron egyik megkerülhetetlen alakja. Olyan sorozatokban szinkronizált, mint a 24, a Family Guy vagy a Gossip Girl, de moziban is gyakran hallani, a Vészjelzésben nemrég Alia Shawkat hangja volt, a Horizont: Egy amerikai történetben Abby Lee szólalt meg jellegzetes orgánumán, de ő magyarítja legtöbbször Blake Livelyt, Aubrey Plazát és Emma Stone-t is.
Most a Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál aprópóján beszélgettünk vele eddigi munkásságáról és arról, mi várható a fesztivál egyik legnépszerűbb programján, amit Hamvas Dániellel közös moderál az idei kiadáson is.
Aki ismeri a munkásságodat, tudja, hogy rengeteg téma iránt érdeklődsz, élénken foglalkoztatnak a közéleti, társadalmi problémák. Hogy érzed magad jelenleg, mennyire tudod magad függetleníteni az aggasztó hírektől?
Azt érzem, hogy egy gondolkodó felnőtt ember nem tudja kizárni a külvilág híreit, sőt ez nem is feltétlenül lenne szükséges. A hasonló kérdésekre mindig azt szoktam válaszolni, hogy vállalkozó vagyok, kulturális területen dolgozom, van egy kislányom és egy édesanyám, aki elmúlt 70, így nagyjából két hetente születik olyan döntés, ami közvetlenül is érint engem. Nyilván nem vagyok szociológus, így komplex megoldási javaslatokat nem tudok adni, de talán a munkáimon keresztül segíthetek a feldolgozásban.
Konkrétan a klímaváltozásról azt gondolom, hogy ez a mi generációnk legnagyobb kihívása. Egyértelmű célom, hogy felhívjam arra a figyelmet, hogy mindenkinek a maga területén kellene tennie a vátozásért. Egyébként összességében igyekszem mindenhez pozitívan állni, a változás lehetőségét keresni, de ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének nehezebb időszakaim.
A Klubrádióban fenntarthatósági műsort is vezetsz, ennek pontosan mi a küldetése?
Szerintem a fenntarthatóság kapcsán mindenkinek kell egy "kapudrog". Az én esetemben ez az upcycling volt, amikor elkezdtem azzal foglalkozni, jobban beleástam magam, rámdőlt egy csomó zöld tartalom. A rádióműsorral az a cél, hogy a témákon keresztül mindenki megtalálja magának a belépési lehetőséget.
Abból indultunk ki, hogy rengeteg dologgal foglalkozol. Hogy lehet ezt bírni, mi az oka ennek a sokféle érdeklődésnek?
Viccesen szoktam úgy fogalmazni, hogy a személyiségem apró szilánkokra zuhant. Sokat gondolkodtam már arról, miből fakadhat ez, és nemrégiben arra jutottam, hogy igazából minden munkámnak az a célja, hogy rávegye az embereket a változásra. Ilyen értelemben a forma tulajdonképpen mindegy, a lényeg, hogy a nézők, hallgatók, a programok résztvevői magukkal vigyék az élményt és a tanulságokat. Azt hiszem, van bennem egy mélyről jövő vágy, nagyon szeretnék eljutni az emberekhez.
És hogy lehet ebbe a világnézetbe beilleszteni a szinkront, ami mégiscsak egy alkalmazott műfaj?
A szinkron egyrészről gyerekkori szerelem számomra, harminc éve csinálom, egyértelműen az életem része. És abból a szempontból nagyon fontos, hogy ad egy biztos hátteret, aminek köszönhetően a művészeti praxisomban lehetőségem van csak olyan munkákat elvállalni, amiket tökéletesen magaménak érzek, nem kell anyagi okokból kompromisszumokat kötni. Viccesen szoktam is mondani a szinkronrendezőknek, hogy ha engem hívnak, a fenntarthatóságot is támogatják!
Ha egy kicsit tágabb perspektívából nézem, az is fontos, hogy a szinkron során rengeteg karakterrel, emberrel találkozom, akik nagyon különböző problémákkal küzdenek. Könnyen lehet, hogy egy munkanap során a figurákon keresztül foglalkozom az anyasággal, a konfliktuskezeléssel és az érzelmi kríziskkel is. Indirekt módon a szinkron sokat hozzátesz ahhoz, hogy mennyi aspektusát látom a világnak.
Köztudottan sokat dolgozol, moziban, tévében, streamingeken gyakran találkozunk a hangoddal. Hogy néz ki általában egy napod, vannak olyan munkák, színészek, akihez különösen ragaszkodsz? Jól érzékelem, hogy van a pályádban egyfajta elmozdulás a drámai szerepek felé?
Sok függ attól, hogy aktuálisan mennyi munkája van az embernek, nekem szerencsére mostanaban sok van, így valóban úgy néz ki, ahogy egy külső szemlélő elképzeli: reggel beülök a kocsiba, majd ingázom egyik stúdióból a másikba. Sokan kérdezik, hogyan tudjuk ennyi szerepbe beleélni magunkat, de én a szinkronra alapvetően reprodukciós folyamatként tekintek, az eredeti színészt kell követnem.
A kérdés második részére visszatérve, alapvetően hasonlóan érzem. A hangkarakteremből adódóan általában a gondolkodó, álmodozó lányokat osztják rám, ha egy tinisorozatról van szó, biztosan nem én leszek a szőke hebrencs, sokkal inkább a diákönkormányzat elnöke. Nagy kedvencem egyébként Emma Stone, őt sokszor szinkronizáltam, és bosszantott, amikor a Disney a Szörnyellánál mást választott. De ugyanez a helyzet Aubrey Plazával, akit stílusra, személyiségre nagyon közel érzek magamhoz, de nemrég egy sorozatban nem én adtam a hangját. A szinkronrendezők többnyire odafigyelnek erre, és ha van egy színésznek megszokott magyar hangja, őt hívják a munkára. Ha csere történik, annak általaban az az oka, hogy a külföldi stúdió beleszól, és más szempontok alapján dönt.
Térjünk rá beszélgetésünk apropójára, a Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválra, ahol a Szinkronjátékok program egyik moderátora leszel. Hogy állsz ehhez a feladathoz, mi számodra az inspiráló ebben?
Tavaly is volt ilyen program, és szerencsére nagy sikerrel futott. Az az érdekes egyébként, hogy míg a filmek kapcsán élénk a vita arról, hogy felirat vagy szinkron, a gyerekeknek szóló tartalmaknál ez egyértelmű, lévén még nem tudnak olvasni. És egyébként borzasztó fontos is, hogy milyen ezeknek a szinkronoknak a minősége, hiszen a gyerekek így találkoznak az anyanyelvükkel. A cél igazából annyi, hogy a résztvevők belekóstoljanak ebbe a világba, lássák, mennyire összetett feladat is a szinkronizálás. Nagyon érdekes tapasztalat egyébként, hogy a mostani gyerekek sokkal könnyebben koncentrálnak egyszerre több dologra, viszont nagyon nehezen megy sokaknak az olvasás. Épp ezért szoktuk javasolni, hogy akiket komolyan érdekel a szinkron, azok olvassanak nagyon sokat, akár hangosan is.
Hogy működik egyébként szinkronban az utánpótlásképzés? Milyen lehetőségei vannak azoknak, akik be akarnak kerülni a szakmába?
Van több szinkroniskola, őszinte leszek, nem látok bele ezeknek a működésébe, de az biztos, hogy nem olcsók, és semmi garancia nincs arra, hogy ha elvégzed, valóban bekerülsz a szakmába, bár ez az élet minden területén így van. Ennek ellenére, aki egy ilyen képzésben kiemelkedik, az azt gondolom, mikrofon elé tud kerülni.
Az is egy komoly kérdés, hogy szülőként hogy áll valaki ahhoz, ha a gyereke elkezd szinkronizálni. Az én anyukám mindig azt mondta, hogy csak iskola után mehetek, és ezzel felnőtt fejjel is egyetértek. Ha egy gyerek ügyes, könnyű belecsúszni abba, hogy rengeteget dolgozzon, érdemes lehet ezt mérlegelni.
Pontosan mi lesz a program?
Egy szinkronnal kapcsolatos beszélgetéssel kezdünk, amelyben Bogdányi Titanilla, Mikecz Estilla, Kokas Piroska, Staub Viktória és Miller Zoltán szólal majd meg. Ezt követően Hamvas Danival moderáljuk majd a játékot, ami abból áll, hogy először megnézzük az eredeti jelenetet, majd újra megtekintjük úgy, hogy még ott van az eredeti hang, de már próbálkozunk a szinkronnal, végül elkészítjük a szinkront felvételszerűen.
Érzésekkel kezdtünk, fejezzük is be ezekkel. Mennyire motivál téged egy ilyen feladat?
Igazából engem minden feladat feltölt, mindenben meg tudom találni a motivációt. A gyermekprogramok pedig egyébként is szívügyeim, azt gondolom, sok múlik azon, hogy a fiataloknak milyen mintákat adunk át.
Képek: Nemes Takách Kata, Cinemira/Kocsis Judit