”Szerintem nem baj az, ha van benne sok Kern” – Interjú Kern Andrással

Egy olyan ”vidéki srácnak”, mint én mindig élmény volt látni őt színházban fellépni. Ez a fajta tisztelettel teli rajongás még nagy valószínűséggel a gyerekkorból eredeztethető, olyan rajzfilmek szinkronjai által, mint a Szafi vagy a Ludas Matyi, Woody Allen pedig csak jóval később jött. Nem is győzök neki szabadkozni az interjú megkezdése előtt, hogy milyen szürreális élmény ez számomra, ő pedig készségesen válaszol a kérdéseimre, noha érezhetően az interjúzás nem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé. Mert ha csak ennyit mondunk, hogy ”A Kern”, mindenki tudja, kiről van szó. Van, akinek Woody Allen hangja, van, akinek a színészt jelenti, és van, akinek a pesti értelmiségit. Én most a színész mellett egy régóta látott arcával, a rendezővel is beszélgettem új munkája, a Gondolj rám! kapcsán. A plakát betiltás. Miért most jött a film premierjét megelőző héten? Nem lehetett előre sejteni, hogy ebből probléma lesz? Nem tudom. A forgalmazó, valamint annak a főnökei, valami Önszabályozó Reklám Szövetség (ÖRT – Önszabályozó Reklám Testület – a szerk.) csinálja. Azt tudom, hogy a forgalmazó csinálta ilyenre a plakátokat. Én nem is ilyen plakátot szerettem volna, hanem valami egész mást. Ők azt mondták, hogy ez jó így, majd egyszer csak azt mondták, hogy ezt így nem lehet kirakni. Ez 2-3 hete volt, csak az emberekhez lassabban ért el, maga a plakát pedig egy hónapja készült. De nem baj, mert csinál egy kis hírverést a film körül és így tudják az emberek, hogy van ez a film. Amit egyébként nagyon nehéz eljuttatni az emberekhez. Aztán, hogy ez kell-e nekik és megnézik-e vagy nem, az már más kérdés, de ha nem is tudják, az nem jó. A film elkészültéről még 2014-ben adtak hírt egy 2015-ös premierdátummal. Miért csak most mutatták be? A forgalmazó azt mondta, hogy nem tudja felépíteni a kampányát rövidebb idő alatt. Meg nehezen talált jó időpontot. Ha a külföldi filmeket nézzük, akkor azok esetében is alsó hangon fél évvel a bemutató előtt érkeznek a forgatási fotók, az előzetesek és egyéb marketinganyagok, hogy szépen fokozatosan a köztudatba kerüljenek. Itt nem jöttek. Ez kicsi ország. Itt nem lehet akkora bevételre számítani, még akkor se, ha valami nagyon jól megy. De mostanában a filmnézési szokások sokat változtak és nem jár mindenki moziba, hanem inkább letöltenek, meg DVD-n nézik, vagy megvárják, amíg a TV-ben megy, vagy valaki odaadja nekik. Nem jó a moziba járás mostanában. Legalábbis az én fiatalkoromhoz képest mi folyton moziba jártunk. Minden tele volt. Ez mára nagyon megváltozott. Ennek valószínűleg az is az egyik oka, hogy a magyar állam nem támogatja a forgalmazást, mert azt mondja, hogy az üzlet. De szerintem itt nem olyan nagy üzlet, úgyhogy kéne. A Filmalapnak a kezébe kéne vennie a forgalmazást is, ami lehet, hogy meg is fog történni.

Mi fogta meg Vámos Miklós Halhatatlan című novellájában? Az ötlet. Adott egy pasas, aki jól van, derűsen él és megbecsült. Majd azzal történik valami, amitől lerombolja az életét és tönkreteszi a kapcsolatait és aztán megint történik valami, és ezért vissza akarja csinálni, de az már nem megy neki. Ezt bizarrnak, érdekesnek és elégnek tartottam egy filmhez, persze mindazzal együtt, amit beleírtunk. Nevezhetjük ezt egyfajta elmúlásfilmnek? Bizonyos értelemben vett számadásnak, arról, hogy mit gondol a világról? Nem, ez egy film. Mozi. 19 évig nem rendezett filmet. Az elmúlt közel két évtizedben nem érzett késztetést arra, hogy filmet készítsen? De. Csak eltereltek a dologtól. Nagyon időigényes ez. Rettentően. Állandóan ezzel kell foglalkozni. Évekig. Mivel én színész vagyok és volt elég színészi elfoglaltságom, nem volt rá időm. Aztán közben voltak kísérletek, valamit akartam csinálni, de az nem kellett, valami mást írtam, de az meg nem volt alkalmas. Szóval nagyon nehezen talál olyan embert, akinek az a foglalkozása, hogy színész, de időt, energiát, helyzetet, történetet, megfilmesíteni valót összetudjon gründolni – így szép pesti szóval – hisz ez a gründolás óriási energiát vesz ki az emberből. Ezt a filmet például négy évig gründoltam, és most itt beszélgetek magával, ahelyett, hogy otthon ülnék és tanulnám a Shylockot A velencei kalmárba, mert most interjúkat kell adnom. Most ilyen stádiuma van a filmcsinálásnak. De ilyen és ehhez hasonló stádium van 4 éve szinte mindig: vagy pályázatot kell írni, vagy pénzért könyörögni, vagy szponzorokat szerezni, vagy előkészíteni, vagy forgatni, vagy meg nagy vitatkozva zenét csináltatni, vagy utómunkát végezni… Ezekkel voltam elfoglalva az elmúlt négy évben. Nagy harcok ezek. A filmben sok ismerős arc bukkan fel a Vígszínházból. Szeret ismerősökkel dolgozni? Igen, de nem ez volt az elsődleges célom. Inkább olyanokkal szeretek dolgozni, akiknek való a szerep. Szerintem azoknak valók, akik játsszák. Hogy azok éppen Vígszínháziak, valószínűleg abból fakad, hogy őket nagyon jól ismerem, nagyon közel állnak hozzám. De nem azért játsszák ők, mert jó barátságban vagyok velük, hanem mert őket ismerem és nekik valók ezek a szerepek.

Tehát a feleség szerepét kezdettől fogva Eszenyi Enikőnek szánta? Azt őneki írtam. Igen. Benne volt a fejemben, miközben írtam, hogy kicsit fiatalabb legyen nálam a feleségem ebben a filmben és ebből a korosztályból őt szeretem a legjobban, mint színésznőt. Az imént említette Presser Gábort, a film zeneszerzőjét, hogy kicsit vitatkoztak. Ez mennyire szokványos? A Presserrel éppen szokványos. Szeretünk vitatkozni. Ő is egy nehéz eset, ahogy én is és úgy dolgozunk, hogy közben vitatkozunk. Aztán minden jó lesz. Gyönyörű zenét csinált. A viták meg… Kis dolgok ezek. Már a kezdettől LGT számokban gondolkodott és a Gondolj rám! című dal találta meg a sztorit vagy fordítva? Egyszerre körülbelül. Régi vágyam volt, hogy ezt egyszer elénekeljem. Úgy csináltunk, mintha ennek a Borlainak is ez lenne a személyes vágya. Úgyhogy ez egyszerre jött a forgatókönyvvel. És ha már a Presser dala van benne, persze, hogy a Presser szerezze a kísérőzenéjét is a filmnek, ami ugyebár a ”Gondolj rám!” motívumait használja fel.

Mennyit adott hozzá az ön személye és mennyit Vámos Miklósé, akivel a forgatókönyvet írta? Például a Leonard Cohen kiszólás egyértelműen önre vall. Sok van belőlem. A Vámosból is. Ő írt egy storyline-t és akkor én írtam abból a forgatókönyvszerűt. Azt odaadtam neki, beleolvasott, hozzászólt, átírtam, aztán ő átírt benne valamit. Mindig küldözgettük egymásnak részleteket. Van benne sok személyes, igen. Nem volt ennyire személyesnek szánva. Kicsit igen, de ennyire nem. Személyesebb lett a végére, mint amennyire gondoltam és én ezt egyáltalán nem bánom. Van benne egy ilyen, hogy most én szólok hozzá ehhez a mai világhoz, az emberekhez a film által, és szerintem nem baj az, ha van benne sok Kern, vagy személyesség. Mondhatjuk, hogy Borlai egyfajta hazugságban, hazugságok hálójában élte az addigi életét, majd amikor elkezd mindenkivel undok lenni ez a háló kezd szétfoszlani és ebből gerjednek a konfliktusok? Bonyolult kérdés, nem tudok rá jól válaszolni. Mondhatjuk, ha akarjuk. Én nem teljesen így akartam. Azt szerettem volna, ha az elején megismerünk egy embert, akivel semmi baj nincs – azon kívül, hogy van egy szeretője – egy jó anyagi helyzetben lévő, megbecsült ember. Aztán, hogy történik vele ez a betegségszerűség, megpróbálja a legnagyobb jóindulattal eltávolítani magát a szeretteitől. Ne okozzon nekik olyan nagy fájdalmat, ha az ő élete véget ér. Ne legyen olyan nagy a gyász. Aztán megint történik valami, amikor meg vissza akarja csinálni. Közben pedig kiderül, hogy esetleg nem is volt olyan jó az ő élete. Az orvosi szakmára mondhatjuk, hogy egy méltóságteljes hivatás. Ezt a főszereplő stílusosan meg is jegyzi. Szándékosan egy olyan szakma lett választva, amely jól jelképezi, ahogy a karakter fokozatosan minden méltóságát elveszti? Nem működött volna ugyanez a történet egy tanárral vagy egy vállalkozóval? De, működött volna. Szívesen játszottam volna orvost. Sose játszottam orvost. Szeretem őket nézni. Azt hiszem ismerem őket, ahogy gondolkodnak, ahogy válaszolnak, ahogy kérdeznek, ahogy vizsgálnak. Valahogy ismerem ezt a világot. Sokat foglalkozom gyógyszerekkel, a betegségekkel. Érdekel engem ez a világ. Mindig is érdekelt. Gondoltam, ha már ismerem, akkor legyen az. Ugyanúgy működne egy repülőgép tervezővel is. Például a novellában éppen egy tanárról van szó.

A film egy adott pontján – egy meglepő holokauszttörténetben – azonban ez a fajta kegyetlen őszinteség fájdalom helyett feloldozást ad két karakter között. Mégis számtalan felégetett híd marad, vagy legalábbis olyan, amit nagyon nehéz újjáépíteni. Ön szerint ez tipikusan magyar mentalitás, hogy inkább megbántjuk a közeli hozzátartozóinkat vagy szimplán emberi vonás? Ebben a történetben egy ilyen helyzetben, amikor valaki halálos beteg lesz, akkor szerintem elképzelhető egy ilyen változat. Hogy tipikusan magyar? Nem. Valószínűleg emberi tulajdonság. Pestivé lett csinálva, mert pesti vagyok és Pesten játszódik, magyar színészek vannak benne, de ugyanezt a történetet meglehetne csinálni Seattle-ben is. Ha önnek lehetősége lenne arra, hogy bármit megtehessen következmények nélkül, akkor mi lenne az? Elmennék Görögországba, a görög szigetek közé hajós kapitánynak mondjuk. Tartanám az arcomat a napfénybe, csapkodna a sós víz az arcomba, kiszőkülne a hajam, még ráncosabb lennék és le se szarnám a művészetet, hanem csak ouzót innék és feküdnék az árnyékban. Akkor mondhatjuk, hogy ez lenne önnek a feltétlen szabadság? Talán igen. https://www.youtube.com/watch?v=8CdOs5MvCAU