Rendhagyó feladattal kényszerültek szembenézni a Kedves Szerkesztő kollégák, mely rendhagyó feladatot nem más ihlette, mint a mozgókép egyik pimasz fenegyereke, Edgar Wright legújabb filmje, a Nyomd, bébi, nyomd! A filmben megismerhetjük Bébit (Ansel Elgort), a fiatal, gengszterek sofőrjét, aki veszettül jól bánik a járgányokkal, a fülében pedig mindig zene duruzsol, mely sokszor a terv és útvonal végrehajtásában is sokat segít. Mondjuk úgy, hogy a mindennapjaihoz adott a soundtrack. Erre az alapötletre építve jutott eszünkbe, milyen muris volna elképzelni saját életünket filmként és azt, hogy ezt a filmet mégis milyen dallamokkal tudnánk megtámogatni. Végig kérdeztünk tehát pár kollégát, hogy egy-egy átlagos, vagy éppen emlékezetes napjuknak a soundtrackjét hogyan képzelnék el. Jöttek a válaszok címszavakban vázlatosan, kifejtve, rövidebben, hosszabban, minimalistán és maximalistán, szép, változatos zenekínálatot felhalmozva.
Nánási Anita
Ébredés: The Pretty Reckless - Zombie
Út a munkahelyre: The Doors - People Are Strange
Belevetem magam a munkába: Kasabian - Eez-Eh
Idegbajt kapok munka közben: Linkin Park - In The End
Kikáromkodom magam, elszívok két szál cigit, majd megnyugodva folytatom a dolgom: The White Stripes - Seven Nation Army
Végre otthon, nyugalomban: Raury - God's Whisper
A barátaim szólnak, hogy este üljünk be valahova, de semmi kedvem, mert hullafáradt vagyok: Courtney Barnett - Nobody Really Cares If You Don't Go To The Party
Aztán végül csak ráveszem magam, hogy kimozduljak: M.I.A. - Bad Girls
Az utolsó busszal hazamegyek, és úgy alszok el, mint akit fejbe vágtak: Lana Del Rey - Once Upon a Dream
Pavlics Tamás
Szóval egy átlagos, sajtóvetítős napom, filmzenékkel. Már a telefon csörgése előtt fél álomban leledzem és tudom, hogy közeleg a pillanat. Ilyenkor még úgy zúg a fejem, mint a 20th Century Fox fanfárjai, majd amikor jelez a készülék, John Williams Star Wars főcíméhez hasonlatosan pattanok ki az ágyból és próbálok magamhoz térni, majd elindítani a napomat. A reggeli készülődés alatt Michael Giacchino Zootropolisából pörög a "Jumbo Pop Hustle". Vonatút alatt első körben Alexandre Desplat Ghostwriteréből a Travel to the Island elegáns vonósai imitálják a vonat zakatolását, majd Harry Gregson-Williams Első Narniájából az "Eduscho-életérzést" erősítendő az Evacuating London lágy dallamai szólnak, míg megérkezvén a Déli Pályaudvarra már James Newton Howard Legendás állatok és megfigyelésükhöz íródott nyitótétele szóljon, a metrón pedig David Arnold "Pipeline"-ja, A világ nem elégből, ha már egy csővezetékben száguldok. A film előtti (izgatott) várakozás, a kollégákkal való beszélgetés és a biztonsági óvintézkedések alatt stílszerűen Rolfe Kent Security Ballet-ja szól, a terembe való bejutás, a többi kolléga megérkezése alatt pedig Jeff Russo "Karl Arrives"-a cseng a fülemben a Fargo második szezonjából. Majd jó esetben elkezdődik egy remek film (most számoljunk ezzel a lehetőséggel), ami úgy kerít hatalmába, mint Danny Elfman Batman-témája: szépen lassan, majd egyszer csak megragad és nem enged a végéig.
A végeztével jó esetben úgy fel vagyok pörögve, hogy a hazafelé tartó úton John Powell Bourne-ultimátumából a "Tangiers", majd Hans Zimmer Sötét Lovag Felemelkedéséből a "Chasing The Convoy East" szóljon. Amikor kritika írás kezdetén az üres monitorra meredek lehetetlen küldetésnek tűnik, hogy valami értelmeset lepötyögjek, de azért szól alatta Lalo Schiffrin klasszikus főtémája. Mire végzek, az írás kikerül az oldalra és a Facebookra, olyan öröm jár át, ami alatt Christophe Beck Ant-manjának laza főtémája csendül fel. Ebbéli lelkesedésemet és szusszanásomat Szabó Dániel kollégám - igazi jóbaráthoz méltóan - egy pillanat alatt letöri, amikor rám ír egy heveny "Apropó""-t, hogy lenne még 1-2 hír, amiből doktori disszertáció hosszúságot írhatnék. Ez ilyenkor olyan hirtelen jön, mint a Pondok távozása a Doctor Who-ból ("Goodbye Pond" - Murray Gold), de hősiesen állom a sarat, ahogy esetlegesen egy-egy kommenttámadás során, majd amikor leteszem a lantot arra a napra annyira királynak érzem magam, mint Arthur a legutóbbi Guy Ritchie-filmben (King Arthur: Legend of the Sword - Daniel Pemberton). Ezután már csak a pihentető fürdés és vacsora van hátra, alatta Thomas Newman lágy dallamai szólnak a Ha eljön Joe Blackből (Whisper of a Thrill), amelyek olyan nyugtatólag hatnak rám, mintha egy forró nyári nap végén szépen csendben eleredne az eső. Végül komótosan elbattyogok az ágyamba, mint cowboy a naplementébe, mely alatt Marco Beltrami The 3:10 to Yuma-ja ringat álomba azzal a tudattal, hogy az nap is megcselekedtük, amit megkövetelt a filmes haza.
Szabó Dániel
A legemlékezetesebb napom az volt, mikor megkértem a barátnőm kezét, aki mára a feleségem. Lillafüredet céloztuk meg, az odaút azonban nem volt zökkenőmentes. Íme mindez címszavakban és akkordokban elmesélve:
Készülődés emelkedett hangulatban: Coldplay - Hym for the Weekend
Közbejön egy halaszthatatlan munka: Laura Mvula - You work for Me
Rádöbbenés, hogy késésben vagyunk: Fall Out Boy - The Phoenix
Odaút Budapestig: Axwell & Ingrosso - Sun Is Shining
Budapesten át: Miracle of Sound - Road Rage (Mad Max: Fury Road Song)
Halálos iramban Miskolc felé: The Chemical Brothers - Go
Kanyargás a hegyekben: Lost Frequencies feat Janieck Devy - Reality
Jókora késéssel odaérkezés az esélytelenek nyugalmával, majd a szállásadó instrukciói: George Ezra - Listen to the Man
Gyors iramban kipakolás: Daniel Pemberton - Take You Down
A naplementében megkeresni a vízesést: Alt-J - Something Good
Lesokkolódni, mikor kiderül, hogy kiapadt a vízesés: Johnny Cash - Hurt
Előrántani a B tervet és egy romantikus ligetben megkérni a Nőt: Lindsey Stirling - Beauty and the Beast
Az "Igen!" utáni mámoros pillanatok: Two Door Cinema Club - I Can Talk
Egymásba feledkezve üldögélni ott, míg csak le nem megy a nap: Frank Sinatra - L.O.V.E.
Egy kimerítő, de tökéletesen végződő nap záróakkordjai: Huey Lewis & the News - The Power of Love
Fonyódi Noémi
Ami engem illet, akárhányszor sétálok be a városba valamilyen esti mulatás előtt a Cage the Elephant - Ain't No Rest for the Wicked száma, vagy vezetéshez New Divide Linkin Parktól és minden fontos vizsgám alá még betenném a Lorde-tól az Everybody Wants to Rule the World-öt. Általánosságban szeretek más-más zenére kelni reggelente, de két sorozat intrója az utóbbi időben nagyon megtalált magának: (Lie to me) Ryan Star - Brand New Day és (Last Week Tonight With John Oliver) Valley Lodge - Go, abszolút feldobják a reggelem és szeretem azt hinni, hogy legalább akkora energiával vagyok képes belevetni magam a napi teendőkbe, mint amekkora a zenékből árad.
Som Balázs
A napindító dalok általában mindig 80-as évekbeli szintipop dalok szoktak lenni, amikor sietek a buszhoz, gyakori példa (sajnos) az I Ran a The Flock of Seagulls-tól, mert túl gyakran hagy le a busz. Egyébként pedig IT közegben dolgozgatva szoktam elveszni a Social Network soundtrackjére. Ahogy pörögnek előttem a scriptek, már csak Fincher hiányozna a kamerájával.
H. Kéri Anita
Ébredés: Colter Wall - Sleeping on the Blacktop
Tea. Earl Grey. Hot. aka reggeli fázis alatt:
Lajkó Félix ft Rúzsa Magdi - Még azt mondják, Ylvis - Stonehenge, Paul McCartney - Queenie Eye, Coldplay - Hymn For The Weekend, Hugo - 99 Problems, Craig Wedren (performed by Chris Pine) - Higher and Higher, Paloma Faith - Stone Cold Sober, Gramatik - Hit That Jive, The Dead South - In Hell I'll be in Good Company, Chris Cornell - Nearly Forgot My Broken Heart
Kocsival mászkálós: Audioslave - Gasoline, Alice in Chains - Your Decision (és az egész Black Gives Way to Blues album), Magna Cum Laude - Túl későn, Tankcsapda - Rock a nevem, Rihanna - Shut Up And Drive, The Doors - Hello, I Love You (Adam Freeland Mix), American Beauty Vip - Matrix & FutureBound, Zac Brown Band - Heavy Is The Head (Audio) ft. Chris Cornell, Gomez - Get Miles, Kerekes Band - Ethno Funk
Telefoncsengés avagy na mondjad, mit csináljak: Scott H. Biram - Blood, Sweat and Murder
Délutáni napsütés: The Clash at Demonhead - Black Sheep, Magashegyi Underground - Szívtakarítás, Sophie Ellis-Bextor - Catch You, Stealers Wheel - Stuck In The Middle With You, Noah and the Whale - 5 Years Time, Free - All Right Now, Dusty Springfield Son of a Preacher Man, KT Tunstall - Black Horse and a Cherry Tree
Városban mászkálós/emberek közé fejest ugrós: Palya Bea - Szaladós, Avicii - Addicted To You, Lorde - Yellow Flicker Beat, System of a Down - Aerials, Imagine Dragons - Warriors, The Verve - Bitter Sweet Symphony, Metallica - Unforgiven, Audioslave - Like a Stone, Alice in Chains - Check My Brain, Dead Can Dance - Children of the Sun, Kiko
Gyerekekkel ugrálós, hülyéskedős: Apollo 440 - Stop the Rock, Ylvis - The Fox, Cherry Coke - Cherokee, Shampoo - Trouble, Los del Rio - Macarena, Cab Calloway - Minnie the Moocher
Elalvós: Metallica - Enter Sandman, Dead Can Dance - Cantara, Kingdom of Heaven (Harry Gregson-Williams) - Path to Heaven
Bacs Veronika
Nem tudom, hogy az mennyire normális, hogy én évekig a Szomorú vasárnapra keltem reggelenként, így nekem már minden reggel hangulata olyan szomorú vasárnapos.
Kónya Sándor
Oké, lássuk egy teljesen átlagos napomat. Az ébresztőóra 4:15-kor felcsendülő kellemetlen hangját követően, ahogy egy élettelen dologként kibotorkálok a fürdőszobába, halkan megszólal John Lurie Tuesday Night in Memphis című tétele. Miután felöltözök, csókot lehelek barátnőm arcára és lemegyek a buszhoz, az út alatt Ennio Morricone The Surrender-je csendül fel, amolyan feszültségkeltésként. A munka megkezdésétől kezdődően egész sokáig azonban stagnálunk - hallójáratainkba bekúszik szépen Maurice Ravel Bolero-ja végtelenített verzióban, ez a zene pedig nem enged minket egészen addig, amíg már csak kevés maradt hátra az elvégzendő munkából. (Megjegyzés: a képsorok fekete-fehérben vannak.) Ahogy végeztünk a munkából és mindenki mehet Isten hírével, kezemhez veszem a telefonomat, hogy barátnőmet értesítsem, indulok haza, a telefonba történő beköszönésemmel egyidejűleg pedig berobban a The Big Bopper-től a Chantilly Lace, az öltözőben viszont turbósebességre kapcsolunk, melyhez a zenei aláfestést nem más, mint Michael Giacchiano Speed Racer-je szolgáltatja. Pörgés, vidámság a köbön. A gyár kapujából történő kilépést követően napsütés, színkavalkád, technicolor (a fekete-fehér képek eltűnnek, jönnek a színek), Katrina & The Waves Walking on Sunshine hozza a talpalávalót. Ez alatt montázs: találkozok barátnőmmel a városban, fagyizunk, egy kis fantasy musical-betét is felüti a fejét - táncolunk, táncol az egész város, dübörög a zene. Otthon egy kis írás, olvasás és filmnézés, ez alatt az Éjfélkor Párizsban főtémája (Sydney Bechet tálalásában) duruzsol a fülünkbe. Zárásként, elalváshoz pedig egy újabb Morricone-klasszikus, a Cinema Paradiso végetémája.
******
Most pedig, Drága Olvasók, rajtatok a sor! Ti hogyan zenésítenétek meg egy napotokat?