2018 márciusától válthatunk jegyet a Kultúrbrigád és az Átrium közös bemutatójára, Mózsik Imre és Bodó Viktor pszicho-thriller-krimi-komédiájára, A Krakken műveletre. Az előadás igencsak kedvező időintervallumban, mindössze másfél órában tart görbetükröt a korrupt kormányoknak és változatos eszközökkel hirdeti, hogy milyen lehet egy pökhendi politikus bőrébe bújni, amikor az égadta világon minden elcsesződik. Az agymenésnek pedig nincs határa.
Ahogy a teátrum is kiköti, bárminemű egyezés a valósággal pusztán a véletlen műve, mindazonáltal kérlelhetetlenül magunkénak tudjuk érezni a darab premisszáját és üzenetét egyaránt. Történetünk szerint ugyanis a fiktív Honoshország kulturális minisztere, Recsord Rables (Gyabronka József) Sarntröllországba látogat Dr. Roburt Pondor államtitkár (Bálint András) társaságában, hogy a nemzetek nagyságát hirdető világkiállításon egy drabális méretű Hold bemutatásával honosh büszkeségtől dagadhasson a mellkasa. A helyszínre érkezve azonban nyakig merül a képletesen értett fekáliában: a projektvezető eltűnt, a munkások érthetetlen nyelven hablatyolnak, a tolmácsnak hűlt helye, gondok vannak az árammal, nincs térerő, a rendfenntartó erők vegzálják és a nagy szenzáció közel sem akkora durranás, mint várta. Hamar kiderül, hogy a pechsorozat hátterében egy Krakken nevű homokvihar áll, amelyről a helyiek szerint egy mitikus homokpolip tehet, ami így bünteti meg a bűnösöket.
A Krakken műveletben nem csupán az fergeteges, ahogy szépen fokozatosan fény derül a Hold-mutyi bravúros hátterére, hanem az is, amilyen színpadi eszközökkel teszi ezt a társulat, így a fények hangsúlyos használata, a kiszólás a nézők irányába vagy éppen a hanghatások alkalmazása egytől-egyig emelik a darab különlegesség-faktorát. Ha mindezt összekeverjük olyan momentumokkal, mint a lekezelő stílusú honosh miniszter felháborodása, amiért nem válnak be a válságkezelés esetében alkalmazott pitiáner módszerei (mint a felelősség áthárítása, a lefizetés vagy a kamuzás) vagy éppen az államtitkár levegőfagyasztó kifakadása a kihasználása miatt, akkor bizony azon kapjuk magunkat két hahotázás között, hogy élvezettel nézzük a hurok szorulását.
A produkció szimbolizmusa mellett még napokig velünk maradhat utóhatásként a színészek jellegzetes játéka is: a középpontban álló Gyabronka Józsefnek igazi jutalomjátéknak érződik a mindenki felett álló kulturális miniszter megformálása, aki fokozatosan csúszik lejjebb a pokol bugyraiban. Az általa megformált karakter kirobbanó személyiségét remekül ellensúlyozza Bálint András államtitkára, aki visszafogott, stílusos, kompromisszumra kész és megoldáskereső, az pedig valódi intellektuális csemege, amikor és ahogy a színész megszólal. Kettejük között foglal helyet afféle villámhárítóként a tolmácsként funkcionáló titkár, Jácekson, akit Fehér Balázs Benő láthatóan hatalmas élvezettel alakít, de a rivaldafényt néha elcsaklizza előle a mindig csodálatos Molnár Piroska, aki ezúttal egy kitalált nyelven halandzsázik, ezt pedig kacagásokkal díjazza a közönség.
Való igaz, az átriumos A Krakken művelet túlságosan is tobzódik a szitokszavakban és felvonultat olyan extrém jeleneteket, amik már túlzásnak érződnek, viszont akiket ez nem zavar, azoknak nem csupán kellemes másfél órában és egy emlékezetes csattanóban lesz részük, de egy olyan előadásban is, amely segít humorral elviselni a valóság abszurditását. A nevetés ugyanis a legjobb ellenszer, persze homokpolip és korrupció ellen az sem hatásos.