Ha elkezdeném felsorolni az elmúlt durván száz év Nyomorultak adaptációit, akkor valószínűleg sosem érnénk a cikk végére. Ami a moziba járó közönségnek a legjobban derenghet a napóleoni háborúkat követő nyugtalan időszakról, Bille August által rendezett 1998-as feldolgozás lehet, melyben Liam Neeson alakította a főhős Jan Valjean karakterét egy ízléses, kifejezetten jól sikerült produkcióban. Az időben hozzánk legközelebb lévő próbálkozás Tom Hooper A nyomorultakja, mely Hugh Jackmannel és számos neves színésszel igyekezett közelebb hozni a klasszikust műt a nézőkhöz egy rendkívül látványos és grandiózus film keretei között. 1980-ban adták elő Párizs sportarénájában azt a musicalt, ami nagyjából öt évig nem kapott túl pozitív kritikákat, az évek során eszközölt változtatások viszont örökéletűvé tették a darabot. A librettót Alan Boubill írta, míg a felejthetetlen zenét Claude-Michel Schönberg szerezte, a Madách Színház előadásában pedig mi is ezt a klasszikus élményt élhetjük át.
A rendezői székből Szirtes Tamás egyengette A nyomorultak előadását, hogy az abban a sokszor lélegzetelállítóan látványos és a fülnek végtelenül kellemes, vagy olykor épp a történethez illően erőteljes, kellemetlen formában valósulhasson meg, ahogyan azt az alapmű megköveteli. A történet középpontjában Jan Valjean (Miller Zoltán) áll, aki két teljes évtizedet töltött gályarabságba, s hiába ért vége feltételesen bebörtönzése, a férfi múltja alaposan rányomja bélyegét az életére. Jan Valjean szinte azonnal lopásra adja fejét, méghozzá magát a püspököt akarta megrövidíteni. A férfi lebukott, ám a püspök jóindulatának köszönhetően nem csak hogy megmentette Jan Valjeant a törvény elől, de még ajándékkal is ellátta, így a férfi új életet kezdhetett. A sors viszont utolérni látszik Valjeant, hiszen hat évvel később ismét összetalálkozik Javert felügyelővel (Debreczeny Csaba), akinek feltett szándéka újból rács mögé juttatni Jan Valjeant. Valjean szembenézne sorsával, számításait egy prostituált felbukkanása, Fantine (Baranyai Annamária) húzza keresztül. A nő egy súlyos betegség következtében elhuny, Jan Valjean pedig szavát adta, hogy gondját viseli és egyben felneveli Fantine lányát, a kis Cosette-et.
Mielőtt kitérnék arra, amiért Szirtes Tamás rendezése egy felejthetetlen élmény, muszáj megemlítenem az egyetlen problémám a darabbal kapcsolatban, ami ugyanúgy vonatkozik a többi feldolgozásra is. Jal Valjean története engem mindig nagyon nehezen kapott meg, nem találtam benne azokat a fogódzódokat, amik igazán a cselekmény közepében tartanának, így soha nem került hozzám igazán közel A nyomorultak számos bármely adaptációja. A Madách Színház káprázatos előadásáról is az egyetlen negatívum, amit el tudok mondani, hogy maga a cselekménye döcögősen tartotta ébren a figyelmem. Ellenben azokkal a világszínvonalú zenékkel egyben színészi teljesítményekkel, melyek mellé egy olyan döbbenetesen erős díszlet- és látványvilág párosult, ami szavak nélkül is erőteljesen tudott történetet mesélni. A nyomorultak egy grandiózus darab, amiből kissé igazságtalan lenne bárkit is kiemelni, hiszen Miller Zoltán végig hibátlan játéka mellett minden művész olyan teljesítményt nyújt, ami miatt olykor megkérdőjeleztem, hogy tényleg élőben zajlik mindez tőlem csupán pár méterre.
Hiába nincs a köztem és a cselekmény egésze között szoros kapcsolat, Szirtes rendezése olyan jeleneteket vonultat fel, melyek a kontextusból kiragadva is tisztán érthetőek, kifejezőek és hatással vannak a közönségre. Az előadás során gyakorlatilag nem jön vissza kétszer ugyanaz a díszlet, azoknak váltakozása többször is a szemünk előtt történik. A fényjáték nagyban hozzájárul a különböző hangulatú jelenetek megteremtéséhez, közülük pedig maradandó nyomot hagyott bennem a méretes barikádot felvonultató beállítás, ahol egy megrendítően erős gyermeki alakításnak is köszönhetően az előadásnak minden bivalyerős erős eleme összeállt. Összeállt egy olyan egységgé, amit eleinte kívülállóként figyeltem, onnantól kezdve viszont megláttam azt A nyomorultakban, amit annak adaptációiban soha.
Nem mindenki kompatibilis A nyomorultak miliőjével, én sem tartom magam annak, a Madách Színház musicalje viszont egy olyan felejthetetlen és életre szóló élménnyel ajándékozza meg a közönséget, ami maradéktalanul rászolgált a percekig tartó vastapsra.