Hirdetés

The Hateful Eight panel - 3 western film kell

|

Hirdetés

A The Hateful Eight elkészülése egy kisebb fajta csoda. A kiszivárgott forgatókönyv egy ideig teljesen leállította a projektet, mert a rendező, Quentin Tarantino így nem akarta elkészíteni a filmet. Aztán valami megváltozott és mégis nekiállt. Most pedig végre itt vagyunk a 2015-ös Comic-Conon, ahol a készítők és a színészek (Kurt Russell, Tim Roth, Walton Goggins, Demian Bichir, Bruce Dern, Michael Madsen és Jennifer Jason Leigh) nagyon lelkesen beszéltek a filmről. Nézzük a fénypontokat:

  • Tarantino bejelentette, hogy Ennio Morricone fogja a westernes filmzenét szerezni, amit Prágában vesznek fel.
  • A filmet a Ben-Hurnál is használt lencsékkel vették fel Ultra Panavision formátumban. Tarantino attól félt, hogy a lencsék megfagynak, de bízott a stábban, hogy kiküszöbülik a problémát.
  • Még a forgatás elején szóbajött, hogy digitális kamerát használjanak, de Tarantino kifejezte haragját ellene. Túl sok helyen forgattak nagymennyiségű adatot és szerinte erre nem megfelelő a digitális technológia.
  • Azt is elmondta, hogy a 70 mm-es film arra is jó, hogy zárt, belső tereket vegyenek fel vele, mert így sokkal intimebb érzést kelt a nézőben.
  • A színészek a végletekig magasztalták Tarantinót, és elmondták, hogy különleges élmény volt vele dolgozni. Bruce Dern egyenesen Luchino Viscontihoz (60-as, 70-es évek ikonikus rendezője) hasonlította.
the-hateful-eight-bruce-dern
  • Tarantinótól megkérdezték, hogy nem akart-e anime stílusban forgatni pár jelenetet, erre azt válaszolta, hogy talán pár flashbacket jó lett volna így bemutatni.
  • Azt is elmesélte miért döntött úgy, hogy mégis megcsinálja a filmet. Normális esteben csak 1 végleges verziót készít a forgatókönyvből, de ehhez a filmhez 3-at is csinált. Az első kiszivárgása után még készült kettő, végül a legutolsót forgatta le.
  • Beszélt egy lehetséges 3. Kill Bill filmről, mert Uma Thurman benne lenne.
  • Azért akar három westernt forgatni, mert csak azután lehetne igaz western filmes rendező.
  • Damien Bichir karaktere eredetileg francia lett volna, de később megváltoztatták Robert Rodriguez javaslatára, mert ő ajánlotta a színészt a szerepre.
  • Korábban tett egy olyan kijelentést, hogy már csak 10 filmet szeretne elkészíteni. Ezzel kapcsolatban kicsit pontosított:
Egy eszmefuttatást akartam elindítani, hogy meddig érdekes egy rendező. Amint nem tudok filmre felvenni, lehet akkor abbahagyom.
  • Szerinte a digitális filmezés nem más, mint ha az HBO műsorát levetítenénk a mozikban. Ennek ellenére talán nyitott lenne arra, hogy összehozzon egy limitált sorozatot.
  • Kurt Russell elismerte, hogy nehezére esett azonosulnia a karakterével, de végül sikerült.
  • Tarantino végül azzal fejezte be, hogy a kedvenc jelenete, amit valaha írt az a szicíliai beszéde a True Romance-ben, de később a Becstelen Brigantyk francia nyitójelenete megelőzte.
hateful-eight-image-kurt-russell-samuel-l-jackson
  A jelenlévők láthattak egy 7 perces (!!) előzetest, de ezt a világ valószínűleg nem fogja látni (legalábbis jó minőségben). Egy biztos, olyan komoly témákhoz fog nyúlni, mint a rasszizmus, az amerikai történelem fontos pontjai és a halálbüntetés. Mindezt a már megszokott Tarantino stílusban. A film karácsonykor érkezik 70 mm-es formátumban. Addig vígasztaljon minket az új poszter.  
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.