Hirdetés

Tíz dolog, amit talán nem tudtál Kurt Russell-ről

|

Hollywood egyik legszimpatikusabb mosolya hetven éves lett.

Hirdetés

Kurt Russell-t mindenki szereti. Mosolya, kisugárzása, az az érezhető lelkesedése, profizmusa és tagadhatatlan rutinja, ahogyan szerepeihez viszonyul mindig azt éri el, hogy a gyengébb alkotásoknak is ad valami pluszt. Volt ő már westernhős, akciózott Stallone oldalán, Disney-sztár, kiégett rendőr és lányokat zaklató ex-kaszkadőr - a lista hosszú és impozáns. Most pedig, hogy belépett a hetvenedik életévébe, érdemesnek tartottunk összeszedni néhány érdekességet az életéről, pályafutásáról. 

Hirdetés

A kezdetek

Már nagyon korán, 12 éves korában elkezdett színészkedni. Ekkor kapta meg ugyanis első nagyobb szerepét a The Travels of Jaimie McPheeters című western-sorozatban. A csupán egyetlen évadot megélt szériában (1963-tól 1964-ig tartott) nem mással osztotta meg a képernyőt, mint Charles Bronsonnal és alapvetően fiatalabb nézőközönségnek, illetve családi szórakozásnak lett szánva. Nem ez lett értelemszerűen a legismertebb szerepe, viszont már ezzel megágyazott annak a zsánernek, amelyhez azóta is többször adta előszeretettel a nevét. Később a már híresebb Gunsmoke-ban is felbukkant, még szintén gyerekként.

Disney-évek

Ő volt a hetvenes évek egyik legnagyobb Disney-sztárja. Russell ugyanis 1966-ban aláírt egy tíz évre szóló szerződést a Walt Disney stúdióval, ahol megannyi filmben vállalt aztán szerepelt az egeres cég égisze alatt. Ezekről az évekről így nyilatkozott a színész: "A Disney-nél töltött éveim voltak az én tanulóéveim a filmszakmában. Szerencsésnek érzem magam, hogy ott dolgoztam folyamatosan." Olyan alkotásokat köthetünk ekkor a nevéhez, mint a Komputer teniszcipőben, a Mezítlábas lakótárs, vagy A világ legerősebb embere. Később se lett hűtlen a márkanévhez, több családi filmet bevállalt, köztük a Szuper felsőtagozat című könnyed szuperhősmozit.

Sportkarrier

A film nem az egyetlen szenvedélye, apjához hasonlóan ugyanis előszeretettel hódolt a baseball-nak is. Sportkarrierjét egy ideig eléggé komolyan vette - 1971-től 1973-ig a Los Angeles Angels-nél játszott, aminek végül egy sérülés vetett véget. Édesapja ugyanígy mindkét színen helytállt. Bing Russell többek között a Hét mesterlövészben is felbukkant, de fia mellett az Elvis című tévéfilmben is láthattuk 1979-ben.

Az Elvis-kapcsolat

Kurt Russell nagy rajongója Elvis Presley-nek, ami érződik is, karrierje ugyanis több ponton is összekapcsolódik a Királlyal. Első körben már gyerekként szerepelt együtt a vásznon a híres énekessel: mégpedig az 1963-as It Happened At The World's Fair című munkában. Később Russell magát Elvist formálta meg az Elvis-ben, a Forrest Gump-ban Elvis hangja volt, később pedig a Milliókért a pokolban című akciómoziban egy Elvis-imitátort formált meg. Úgy tűnik ez a két név kettéválaszthatatlan.

Majdnem-Riggs

Majdnem ő formálta meg Martin Riggs-et a Halálos fegyverben. Habár a szerep végül Mel Gibsonnál kötött ki és nagyon szépen egybe is forrt a nevük, érdekes lett volna megnézni, hogy Russell mit kezd egy ilyen kaliberű szereppel. Mindenesetre később azért szerepelt egy havermoziban, a Tango és Cash-ben, de az nehezen hasonlítható össze Black remek forgatókönyvével. A szerepet egyébként Costner, Harrison Ford, Christopher Reeve és Michael Keaton is visszautasította.

Saját ruhák

A Menekülés New York-ban című filmjében Snake Plissken-t formálja meg. Snake az idők folyamán méltán ikonikus karakterré avanzsálódott, ebben pedig nagy szerepet játszik az, ahogyan megformálta Russell és amilyen megjelenést kölcsönzött neki. Russell a saját vardróbjából öltöztette fel a morgó hangú háborús hőst, így a szemfedő is saját szerzemény. A szerepre érdekes módon egy ponton nem más, mint Clint Eastwood is szóba került, akinek a hanghordozása, a játékstílusa érezhetően hatott is a színész alakítására.

Vissza és vissza a vadnyugatra

A korábban említett western-vonalat erősítendő érdemes megjegyeznünk, hogy fiát is egy vadnyugati ikonról, Wyatt Earp-ről nevezte el (Wyatt Russell-ről van szó), amely karaktert ő maga is megformált egyszer pályafutása során. Russell ezen kívül szerepelt még a Csontok és skalpok-ban, az Aljas nyolcasban - de ha úgy tetszik, a Menekülés New York-ból is egy disztópikus sci-fibe ágyazott western. Nem nehéz eljátszani annak a gondolatával, hogy ha egy pár évtizeddel hamarabb születik a színész, akkor most az egyik legnagyobb western-ikonként tekintenénk rá John Wayne mellett (akinek a hanglejtését egyébként remekül imitálta a Halálbiztos egyik jelenetében).

Gitárzúzás

Ha már Aljas nyolcas - emlékeztek arra a jelenetre, amelyben Daisy énekel egy dalt és közben gitározik? A jelenetben a Russell által megformált seriff a dal végén bedühödik és apró darabokra töri a hangszert. Nos, utólag derült ki, hogy az egy eredeti, 1870-es évekbeli gitár volt, amit a Martin Guitar Museumból kölcsönzött a stáb. Az eredeti tervek szerint egy replika helyettesítette volna az ominózus pusztításnál, de Russell-nek nem szólt senki, ő pedig szépen tette a dolgát. A múzeum nem volt kifejezetten boldog a hír hallatán.

Gyűrű? Az meg minek?

Habár a színész már 1983 óta egy párt alkot Goldie Hawn-nal, házasodni nem házasodtak össze és nem is nagyon terveznek ilyesmit. Hogy miért? Mert mindketten voltak már és elmondásuk alapján egyiküknek sem nagyon jött be ez a dolog. Hawn szerint nem gondolja, hogy működésképtelen lenne, egész egyszerűen nem érzik szükségét annak, hogy kimondják a boldogító igent. Egyszerűen boldogok és kész. Ilyen egy igazi álompár.

Russell, az emotikon-király 

Habár jelentéktelen információnak tűnik, de utolsó érdekességként álljon itt az, hogy Kate Hudson állítása szerint Russell kifejezetten szeret emotikonokat küldözgetni és nagyon jól bánik ezekkel a modern dolgokkal. Más kérdés, hogy a színésznő szerint kifejezetten lassan dolgozik ezeken a kis üzeneteken, úgyhogy nem nevezhetjük őt gyorsírónak. Azért - lássuk be - kifejezetten aranyosnak hathat, ahogy az ősz hajú Kurt otthon ül, szemüvege orráról majd lecsúszik és nagyokat kuncogva vadássza a megfelelő emotikonokat a kislánya számára.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.