Top 10 - Bankrablós filmek

|

Többségük hivatásszerűen csinálja, mások egyszeri alkalmat látnak benne és rákényszerülnek, de legyen akárhogy, bankot rabolni nem könnyű.

Antal Nimród magyarországi terepgyakorlata, A Viszkis a kritikusi konszenzus szerint nem csak kimagaslóan vagány lett, de a nézőket sem hagyta hidegen és a premiert követően már több, mint 66 ezer jegyvásárlóval büszkélkedhet az alkotás. Hogy ez annak köszönhető-e, hogy Antal Nimród itthon már annak idején bizonyított a Kontroll című filmjével, vagy hogy a címszereplő valóságos médiasztár volt a kilencvenes években, esetleg annak, hogy a bankrablós filmek és azok szereplői könnyedén elcsavarják az ember fejét...Nos, nem tudjuk biztosan. Mindenesetre mi kiindultunk az utóbbiból és összeszedtünk Nektek még további tíz olyan filmet, melynek kulcsfontosságú motívuma a bankrablás és a rabló maga. 

Hirdetés

Kánikulai délután - Dog Day Afternoon (1975)

Al Pacino és John Cazale a két bankrabló. Nem profik ők, épp csak a körülmények valahogy rákényszerítették őket arra, hogy fegyverrel térjenek be egy bankba. Nem akartak hírverést sem, pláne nem rendőröket az épület elé és mégannyira nem akarták, hogy ez az amúgy is elég rizikósnak induló nap ilyen sokáig elhúzódjon és egész estig ott egye őket a fene, túszokkal az oldalukon. Sidney Lumet Frank Pierson forgatókönyvéből készített egy energikus drámát, ami amennyire hihetetlennek hangzik, olyannyira megtörtént a valóságban is (a scriptet egy P.F. Kluge által, The Boys in the Bank címen megjelent cikke inspirálta). Lumet-nek sikerült a képeket olyan autentikussággal felruházni, mely azóta is példaértékűnek számít: mi is érezzük azt a rohasztóan meleg, hosszú napot, a non-diegetikus zenék kikukázása pedig arra késztet bennünket, hogy beszívjuk az utca szagát, érezzük a város forgatagát, hogy a környéknek egy igazi, markáns arca rajzolódjon ki előttünk. Lumet filmjének bankrablói - ahogyan a listán szereplők közül még többen - valóságos sztárokká avanzsálódnak az események örvényében, maguk mellé állítva az utca emberét, akik gyorsan odasereglenek és szurkolnak, nehogy bántódásuk essék. A Kánikulai délután megkapta a Legjobb forgatókönyvnek járó Oscar-díjat, évtizedekkel később pedig maga Spike Lee is elkészítette kvázi hommage-filmjét Belső ember címen. 

Bonnie és Clyde - Bonnie and Clyde (1967)

Bonnie és Clyde fiatalok, bolondok, fülig szerelmesek. És bankokat rabolnak. Talán ez a legfontosabb. Arthur Penn alkotása annak idején olyannyira felbolygatta az amerikai mainstream mozgóképet, hogy utána semmi nem maradt a régiben. A Bonnie és Clyde az a film, amely felkavaró erőszakosságával gyorsan kiverte a biztosítékot a filmkritikusok és egyszerű mozibajárók körében, rendhagyó vágási technikájával pedig jelképesen megnyitotta kapuit az európai (főként francia) filmek felé és engedett a csábításnak, hadd hassanak Truffaut és társainak az alkotásai. A valós eseményeken alapuló, de azokat meglehetős szabadossággal kezelő film a humoros betétek, akciójelenetek mellett nem mellőzi a nem túl szubtilis társadalombírálatot sem. Két hőse ugyanis amolyan modernkori robinhúdokként képviselik az elnyomott kisembert és mindenki helyett pirít oda az amerikai "álom" államnak azzal, hogy sorra rabolja a bankokat. Mi pedig elhisszük nekik, hogy nem lehet baj egészen a végső vérfürdőig. Faye Dunaway és Warren Beatty csodálatosak együtt, de a mellékszerepekben is olyan neveket láthatunk, mint Gene Hackman, illetve egy jelenet erejéig Gene Wilder (mielőtt még komédiázásra adta volna fejét). Méltán sokat idézett darab.

Szemtől szemben - Heat (1995)

Mann bankrablói nem celebek, de legalább vérprofik és úgy űzik a bankok fosztogatását, mintha csak ebből diplomáztak volna. Picit erről is szól ez film, hogy valaki miként válik teljes megszállottjává és elkötelezettjévé saját munkájának és hogy mennyire nehéz mindemellett teljes értékű életet élni. Az érem egyik oldalán ott van Neil McCauley (Robert De Niro), aki dacára minden ellenérzésének belevág egy romantikus kapcsolatba, míg az érem másik oldalán lévő Vincent Hanna (Al Pacino) csak őrlődik házasságában, melynek lánya lelki világa látja leginkább kárát. Előbbi a rabló, utóbbi a pandúr. Kettejük konfrontációja elkerülhetetlen és elkerülhetetlenül végzetes, ennek a felismerését Mann tökéletesen időzítette egy filmtörténeti jelentőséggel bíró jelenetbe, amelyben a két színészt egy asztalhoz ülteti és megitat velük egy csésze kávét. Egyikük sem ért semmi máshoz, egyikük sem hátrál és mindketten szakmájuk legjobbjai. A Szemtől szemben telítve van hatásos, hol költői, hol megkapóan realistára faragott jelenetekkel és olyan színészi alakításokkal, amelyek mind megérdemelték volna a maguk kiadós Oscar-díját. Kevés jobb amerikai film készült ennél a kilencvenes években.

A nagy dobás - Set it Off (1996)

F. Gary Gray filmje felett könnyű átnézni, pedig mindenképpen megér egy misét. Ez egy részről annak köszönhető, hogy egy meglepő módon szokatlan felállással operál: filmjének főszereplője négy fiatal nő. Sőt, tovább megy: négy, fiatal, fekete bőrű nő, ezzel pedig eléri azt, hogy sajnos mind a mai napig duplán minősül aktuálisnak - lévén, hogy mindkét csoport gyakorta szembesül hátrányos megkülönböztetéssel. Az akciókban, csapaton belüli viszályokban, személyes drámákban és szerelmi szálban bővelkedő film szereplői a kényszer és körülmények szülte bankrablók. Nem hírnév a céljuk és nem erre születtek, egész egyszerűen a társadalom az, ami kikényszerítette tőlük ezt a lépést. Vagy saját maguk megélhetését szeretnék megkönnyíteni, vagy saját gyerekükön próbálnak segíteni, de van, aki elégtételt venne bátyja haláláért, illetve olyan is akad, aki munkája elvesztése okából adja fejét arra, hogy támogassa ezt az illegális tevékenységet. Szurkolunk nekik, hogy tervüket sikeresen végrehajtsák (vagy esetleg még időben észbe kapjanak, hogy felér egy öngyilkossággal ötletük), holott sejtjük, hogy a végén valamelyikük úgyis otthagyja majd a fogát. A nagy dobás négy főszereplője Kimberly Elise, Vivica A. Fox, Queen Latifah, illetve Jada Pinkett-Smith, akik erős alakítást nyújtanak és igazából már csak miattuk is megéri végignézni a filmet. Azt az erőltetett szerelmi szálat pedig majd elfelejtjük. Azon viszont óhatatlanul is elgondolkodunk, hogy egy olyan direktor, aki ilyen kompetens és szociális rezonanciával rendelkező darabot össze tud dobni, minek fecsérelte az idejét egy olyan műanyag CGI-orgiára, mint amilyen a Halálos iramban 8 volt. 

Mint a kámfor - Out of Sight (1999)

Ha azt mondom, hogy a kilencvenes évek egyik legszexibb filmjéről van szó, a dicséret talán túl bagatellnek és semmitmondónak hat. De ha megnézzük újra a Mint a kámfort, vagy esetleg csak visszagondolunk rá (mondjuk az alapul szolgáló regény közben), akkor abszolút helytállónak mutatja magát ez a jelző. Szexi. Kezdve Jennifer Lopez tökös, talpraesett és rendkívül vonzó rendőrbírójával, át George Clooney arcpirítóan cool megjelenésén, David Holmes simulékony, kacér zenéjével bezárólag, az egész filmről ordít a dögösség, a szexi. Mindezt úgy, hogy egy cseppet sem erőlködik. A szokatlan szerelmi sztorit elmesélő filmben Foley, a börtönt többször is megjárt, visszaeső bankrabló szökés közben belebotlik (szinte konkrétan) Karen Siscóba és miután egy jó fél órát együtt töltenek el egy kocsi csomagtartójában, a kémia adott, a gondolat pedig, hogy egy másik életben már rég egymáséi lennének, gyorsan befészkeli magát a fejükbe. A probléma csak az ugye, hogy az éremnek két oldalát képviselik ők ketten. Mint Vincent és Neil, csak több szexuális feszültséggel. Elmore Leonard 1996-os regényének filmadaptációja Steven Soderbergh rendezésében került a nagyérdemű szeme elé (Scott Frank forgatókönyvéből dolgozott), egyben ez volt a direktor első mainstream filmje, amit kifejezetten azért vállalt el, hogy kikerüljön a "művészfilmes gettóból". Dacára annak, hogy a mozipénztáraknál nem kaszált túl sokat, mind a mai napig úgy él sokakban e film emléke, mint az egyik legjobb Elmore Leonard-adaptáció (természetesen a Jackie Brown mellett) és ezzel nehéz vitába szállni. 

Nyomd, Bébi, nyomd! - Baby Driver (2017)

Milyen egy bankrablós film Edgar Wright-módra? Tobzódik a jobbnál jobb zenékben, a laza beszólásokban, a bravúrosan kivitelezett akciójelenetekben és megtalálhatjuk benne talán minden idők legjobb Mike Myers-poénját. Bébi (Ansel Elgort) az egyik legjobb sofőr, akit a Föld valaha hordott a hátán, éppen ezért Doc (Kevin Spacey) előszeretettel használja ki őt minden egyes adandó alkalommal. Az akciónként változó felállású bandája rabol egyet, Bébi pedig elfurikázza őket egy biztos helyre. Wright filmje ha nem is túl mély és legbelül nem is nevezhető túl eredetinek (jól ismert és sokszor használt klisékből táplálja saját kis világát az alkotás), cserébe a 2017-es év talán legvegytisztább eszképista mozgóképe, amit nagyban köszönhetnek azoknak a remekbeszabott, kézműves akciójeleneteknek. Bár elismerem, csalás, hogy feltettem a listára, hiszen a főszereplő nem bankrabló, csak éppen segédkezik a menekülésben. De sebaj. Rablás körüli cécó még sose volt ennyire vagány. 

Holtpont - Point Break (1991)

Mielőtt még elkezdte volna Amerika újkori történelmét és lelkiismeretét firtatni olyan filmekkel, mint A bombák földjén, a Zero Dark Thirty, vagy a Detroit, Kathryn Bigelow egészen szórakoztató B-mozikkal örvendeztette meg a műfaj rajongóit. A Holtpontnak például már a premisszája is bődületes: egy csapatnyi, ex-elnökök maszkja mögé bújó figura bankokat rabol. Johnny Utah (Keanu Reeves), a zöldfülű és laza FBI-ügynök egy szörfös bandára gyanakodván elhatározza, hogy beépül közéjük, ám lassan de biztosan elkezdi ő is élni és szeretni ezt az extrém életet, valamint arra is rájön, hogy spirituális vezérük Bodhi (Patrick Swayze) nem is olyan rossz arc. Persze, nem épp legális úton keresi meg a kenyérre valót. Na de senki nem tökéletes, nem igaz? Keanu Reeves és Patrick Swayze a főszereplői ennek az adrenalinbombának, amiben a bankrablók ismét közel kerülnek a szívünkhöz és amely filmet megjelenése óta páran már lekoppintottak. És igen, legyünk tisztában azzal, hogy a Holtpont nélkül nem lenne Halálos iramban-széria. 

Tolvajok városa - The Town (2010)

Miután már bizonyított egy ízben rendezőként Ben Affleck az öccse főszereplésével forgatott 2007-es Hideg nyomon című thrillerrel, mindenki kíváncsian figyelte, hogy mihez kezd legközelebb. Vajon egyszeri csoda volt az a film, avagy több is van még ebben a srácban? Nos, volt több is. 2010-ben ugyanis ismét előrukkolt egy remekbe szabott filmmel, melyet akár a főszereplőként funkcionáló bostoni bankrabló megváltástörténeteként is lehet értelmezni. A főszereplő ezúttal is egy profi "játékos", akinek azonban egy nap feltámad a lelkiismerete és egyik "munkája" során lelkileg traumatizált banki alkalmazottat figyelni kezdi, majd szerencsétlenségére bele is szeret. Innentől kezdve semmi nem marad a régiben. Ami különlegessé teszi Affleck filmjét az a bostoni közeg és bostoni emberek érezhető ismerete és ebből fakadó autentikus volta, Affleck szokatlanul kiváló alakítása (mondom ezt úgy, hogy soha nem voltam ellenzője neki, mint színésznek), valamint pre-Marvel Jeremy Renner magas hőfokon izzó, agresszív és impulzív játéka. Természetesen az sem elhanyagolható tényező, hogy az akciójelenetek intenzitásával érezhetően mann-i territóriumba kívántak elmenni az alkotók - hozzáteszem, egész szép sikerrel. A rablásjelenetek között is akadnak gyöngyszemek, itt pedig elég csak azokra az apácákra gondolni. Na ugye!

A vad banda - The Wild Bunch (1969)

Sam Peckinpah revizionista westernje egy csapat rablóról szól, akik körül a vadnyugat romantikája sok-sok emberrel együtt hull porba. Lassított felvételben, golyó ütötte lyukakkal. Akárcsak Arthur Penn Bonnie és Clyde-ja, úgy Peckinpah mozija is kiütötte az akkori filmkritikusokat, mely nagy részben köszönhető a kendőzetlen erőszakábrázolásnak. A film azonban az idő elteltével bizonyította, hogy igenis van létjogosultsága, gyorsan kult-státuszt vívott ki magának és okkal nevezhetjük minden idők egyik legjobb westernjének. A vad banda egyébként szigorúan véve nem feltétlen bankrablós film (nem csak bankokat, sok mást is kirabolnak), de tény, rablással indítunk, ami hőseink és néhány járókelő nagy sajnálatára vérfürdőbe torkollik. Pike-nak (William Holden) és bandájának ez után újabb meló után kell nézniük, de ahogy az lenni szokott, pont ez a meló lesz az, ami aztán próbára teszi őket, mint bajtársakat. Ez a bajtársiasság és összefogás később Mann Szemtől szembenjében is visszaköszön, ahogyan az őket üldöző kopó és a bandavezér közötti kémia is ismerős lehet (még ha kicsit másként is működik itt). És amiként a Szemtől szembennél és több más témába vágó filmnél, ide is jutott egy - felettébb zseniálisan megkoreografált - akciójelenet, ami után még ma is csak zihálni tudunk. Annyira jó. És annyira katartikus. Peckinpah, az ég áldjon!

Fogd a pénzt és fuss - Take the Money and Run (1969)

A fent felsorolt példák mind-mind olyan karaktereket vonultattak fel, akik nyugodtan mondhatók szakmájuk krémjének, de azt hiszem abban egyetérthetünk, nem mindenki született bűnözőnek és mégannyira sem mindenki kiváló abban, hogy fegyverrel bankot raboljon. Vegyük például Virgil Starkwell-t. Virgil szegény hiába megy be a bankba fegyverrel és nyújt át egy cetlit a banki alkalmazottnak azzal, hogy adja oda neki a pénzt. Az alkalmazott akadékoskodni kezd, nem tudja kiolvasni Virgil kézírását, majd odahív még pár kollégát, hogy segítsenek neki eldönteni, mi van odaírva a papírra: "gun", vagy "gub". Ez még semmi. Egy másik alkalommal bandájával elmegy egy másik bankba, csak hogy aztán belefusson egy másik bandába, amely éppen akkorra tervezte hónapok óta a rablást. Uraim, önök kit akarnak, ki rabolja ki önöket? Ó, micsoda pech. Woody Allen első rendezése (most a Mi újság, Tiger Lily-t nem számoljuk) egy dokumentarista eszközökkel operáló "félpercenként-két-poén"-komédia, amely egy peches bankrabló pályafutását prezentálja. Az érdekesség ezzel a filmmel kapcsolatban az, hogy - ha hihetünk egyes beszámolóknak - eredetileg nem lett volna ez ennyire komikus. A főhős erőszakos, véres halálával ért volna véget (csak úgy, mint a két évvel korábbi Bonnie és Clyde esetében), de Ralph Rosenblum vágó kezébe vette a dolgokat és demonstrálván mennyit számít egy film esetében a vágás, szépen átfazonírozta a darabot. Az eredmény magáért beszél. Rosenblum pedig aztán még több filmen dolgozott a rendezővel. Na de akkor tisztázzunk már végre valamit: "gun", vagy "gub"?

*****

Ez a mi listánk, de most rajtatok a sor! Nektek mely bankrablós filmek tetszettek a legjobban?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!