Az amerikai elnökválasztás mindig óriási felhajtással jár, időnként cirkuszba illő dolgokkal, noha vitathatatlan, hogy nemcsak az ország, hanem a világ szempontjából is fontos eseményről van szó. Az időpont épp aktuális, ugyanis nemsokára kiderül, hogy Donald Trump marad-e a legfőbb hatalom, vagy a demokrata jelölt, Joe Biden győzedelmeskedik. Filmes fronton is számos alkalommal láthattunk már elnököket a vásznon, jókat, rosszakat egyaránt. A választások apropóján összegyűjtöttük a szerintünk legemlékezetesebbeket, annyi kikötéssel, hogy szigorúan csak fikciós alakok lehetnek.
Merkin Muffley - Dr. Strangelove, avagy: rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni (1964)
Stanley Kubrick velős, mégis vicces szatírájában Peter Sellers egyszerre három szerepben brillírozik, melyek közül talán Muffley elnöké a legkevésbé emlékezetes, de így sem lehet kihagyni a felsorolásból. Egy végtelenül nyájas és visszafogott vezető benyomását kelti, aki elég kínos helyzetben találja magát, miután "véletlenül" kilőnek a Szovjetunióra egy atomrakétát. Próbálja menteni a menthetőt és szelíden bocsánatot kér telefonon a szovjet elnöktől. Szimpatikus húzás és senki nem mondhatja, hogy nem próbálta meg, kár, hogy ez nem menti meg a világot az atomháborútól.
Dave Kovic - Dave (1993)
Dave (Kevin Kline) egy átlag amerikai polgár, aki kísértetiesen hasonlít az elnökre. Felkérik, hogy egy alkalommal legyen a dublőre, majd amikor az állam első embere infarktust kap, hősünket állítják a helyére, hogy ne sérüljön a látszat. Kezdetben jó poén a felszínes mosoly és az integetés, de kiderül, hogy Dave jobb helyettes, mint korrupt és álszent "eredetije". Ivan Reitman műve a helyenként kikezdhető logikája ellenére is egy remekül megírt, fordulatos vígjáték, mely nem retten meg a komolyabb témáktól sem. A legnagyobb aduásza mégis maga Dave. Tökéletes elnök, igyekszik jót tenni, felelősségteljes, humánus és nem fél szembenézni a saját (és mások) hibáinak következményeivel. Dave Kovic 4 president!
Andrew Shepherd - Szerelem a Fehér Házban (1995)
A magyar cím egy romantikus limonádét sejtet, ami félig-meddig igaz is, de Rob Reiner alkotása azért több egy átlagos műfaji filmnél. Ez elsősorban a környezetnek, illetve az elnök köré épülő sztorinak köszönhető. Michael Douglasnek remekül áll ez a szerep, karizmája vitathatatlan, mintha egy megjavult Gordon Gekkot látnánk Shepherd személyében. Passzol hozzá a bohóckodás is, de a drámai csúcspont mégiscsak a filmvégi beszéd. A politikai hitelességbe bele lehet kötni, de azt az ötperces monológot mindenkinek érdemes meglesnie, mert az emberség mellett a globális felmelegedés és a fegyvertartás szabályozásának témája is felmerül. Fantasztikus szegmens, de Aaron Sorkin tollából megszokhattuk már ezt. Kár hitegetni magunkat, de szebb hely lenne a világ, ha Shepherdhez hasonló politikusok élnének benne.
Thomas J. Whitmore - A függetlenség napja (1996)
A folytatást hagyjuk, inkább koncentráljunk a 96-os eredetire. Idegen invázió esetén nem a leghálásabb feladat egy országot irányítani, de Whitmore a kezdeti sokk után bizony felveszi a kesztyűt és egy maroknyi túlélővel odacsap az űrlényeknek. Noha ő nem oszt ki harmadik típusú pofont, de elmond egy olyan beszédet, ami a giccsessége ellenére is arra késztet minket, hogy az első kezünkbe akadó tárggyal elnáspángoljunk egy földönkívüli betolakodót. Elhisszük neki, hogy minden rendbe jön és van esélyünk, ebben pedig nagy szerepe van higgadtságának és sármjának. Ettől válik igazán emlékezetes elnökké.
James Dale - Támad a Mars! (1996)
Ha már az inváziós filmeknél tartunk, Tim Burton sztárokkal teletűzdelt agymenésében Jack Nicholson James Dale-je képviseli a másik végletet. Nyúlfarknyi szerepe inkább a karakter végzete miatt emlékezetes, de amiatt garantáltan. Dale nem a legeszesebb és legbátrabb vezér, de kétségtelenül megpróbál szót érteni a marslakókkal. Hogy milyen sikerrel, az részletkérdés, de az a jelenet önmagában is elég hozzá, hogy bérelt helye legyen a listán.
James Marshall - Az elnök különgépe (1997)
Harrison Ford Indiana Jones, Rick Deckard vagy Han Solo mellett elnöknek sem utolsó. Igazi badass vietnámi veterán, aki nem ijed meg a saját árnyékától. Más kérdés, ha a Gary Oldman vezette orosz terroristák a családját fenyegetik, de mindenkinek van gyenge pontja. Marshall nem terminátor, de igaz szívű, kemény és céltudatos személyiség, mely remek vezetővé teszi. Ezt bizonyítja a film eleji remek beszédével is. Wolfgang Petersen műve egyébként egy igazi 90-es évekbeli akció-thriller, annak minden bájával, kedvesen kínos patriotizmusával. A műfaji elemeket egy rossz szó nem érheti, izgalmas, pattanásig feszült zúzda, ami után mi is elégedetten tisztelgünk Marshall bácsinak.
Tom Beck - Deep Impact (1998)
Nem a legjobb katasztrófafilm, de Beck elnököt vétek lenne nem megemlíteni egy ilyen összeállításban. A "normális" vezetők szinonimája is lehetne, mert higgadt és megfontolt tud maradni, amikor egy 500 milliárd tonnás meteor száguld a bolygónk felé. Személy szerint sokat nem tud tenni az ügyben, de befolyása és hatalma segít abban, hogy a világ összefogjon és átvészeljen egy ilyen problémát. Morgan Freemannél alkalmasabb embert pedig keresve sem találhatnánk a feladatra.
Dwayne Elizondo Mountain Dew Herbert Camacho - Hülyék paradicsoma (2006)
A nem is olyan távoli jövőben az emberek értelmi szintje annyira a béka alsó fertályát súrolja, hogy már olyan jómadarak is lehetnek elnökök, mint az egykori pankrátor és pornósztár Camacho. Őt sem az eszéért szeretik, de legalább jó bulikat rendez. Nyilván nem a vezetői képességei miatt került be, de Terry Crews "over the top" karaktere túl szórakoztató ahhoz, hogy elfelejtsük. Más kérdés, hogy sajnálatos módon a film is kezd egyre aktuálisabbá válni a túlzásai ellenére is.
Számotokra ki a legemlékezetesebb filmes elnök?