Megint eltelt egy vasárnap, lement egy újabb Trónok harca rész, itt az ideje egy újabb Kibeszélőnek! Sőt! Ha van olyan valaha elkészített sorozat epizód, amelyet tényleg érdemes spoileresen kitárgyalni, akkor a Trónok harca hatodik évadának ötödik, "The Door" című, eddigi egyik legsokkolóbb és legmegrendítőbb epizódja mindenképpen ezek közé tartozik! Vágjunk is bele!
A rész az évad egyik legizgalmasabb helyszínén nyit, a Fekete Várban. És rögtön meg is alapozzák az egész epizódot belengő robbanásig feszült hangulatot. Sansa levelet kap Kisujjtól és át is ugranak Brienne-nel Vakondvárosba egy kis konzultálásra. A beszélgetés az epizód, sőt a sorozat egyik legkirályabb momentumát szüli, hiszen egy kezünkön meg tudjuk számolni, hányszor láttuk eddig ennyire megtörtnek és gyengének Kisujjt. Az már csak hab a tortán, hogy ezúttal két nő, Sansa és Brienne döbbenti rá, hogy nem olyan hatalmas ember, mint hiszi. Mindezek ellenére persze még mindig Kisujj mozgatja a szálakat, s azt továbbra se tudjuk elhinni, hogy pusztán jófejségből próbál segíteni (ha egyáltalán…) Sansának. Biztos, hogy van valami a háttérben.
Mindenesetre megadta a végső lökést Jon-éknak, hogy hadba induljanak a Boltonok ellen Deresért. Elmondása szerint egy rég nem látott Tully (nem, sajnos nem Lady Stoneheart) visszatért és összerántott egy kis hadsereget. Így már elegen lennének a Stark-szimpatizánsok, hogy bebizonyítsák, Észak nem felejt! Jon átadja a Fekete Várat az új Parancsnoknak, Eddnek és a kis csipet-csapat elindul. -Tormund csajozós nézésén és Brienne reakcióján egy fél világ röhögött fel hangosan-
Közben Braavos-ba is kikacsintunk, ahol szegény Aryát még mindig folyamatosan bottal püfölik, de aztán végre kicsit tovább viszik az ő szálát is. Visszatér Lana, az osztrigaárus leány, ám ezúttal nincs "Ostriches, clams and cockles!", de van helyette színházlátogatás. A kezdetben könnyed, mulatságos hangulatot hamar leváltja a szikrázó feszültség, hiszen a színpadon egy Nedet és Sansát is kigúnyoló westerosi komédia elevenedik meg, amelyet Arya természetesen nem néz jó szemmel. Hiába, ő még mindig nem csak egy lány, ő továbbra is Arya Stark. A leendő áldozat egy kedves, tehetséges színésznő, hiszen nem csak a gonoszak halnak mennek, ezúttal őt kérte a Sokarcú Isten, akarom mondani a megrendelő! WTF!?!? Lehet én értettem valamit félre, de nekem totálisan úgy jött le Jaqen szavaiból, hogy az Arcnélküliek kb. bérgyilkosként dolgoznak. Jól értettem? Mindenesetre én ezen kicsit csalódtam, kissé illúzióromboló volt… Vagy nem tudom.
Ismét helyszínváltás. Egészen pontosan térben is időben is utazunk, ha minden igaz, több ezer (?), de legalább több száz évet. Szokás szerint Bran és öreg mentora kalauzolnak bennünket, ezúttal a Mások "megteremtését" láthatjuk, s magát az Éjkirályt, még emberi formájában! Újabb feszült és megdöbbentő momentum, s hol van még a vége?! Az Erdő Gyermekei a már korábban megismert Leaf (akinek egyébként eléggé megváltozott a 3. évadban látott aranyos tündérszerű kislány kinézete) vezetésével egy sárkányüveg tőrt szúrnak egy fához kötözött ember szívébe, s ezzel megszületnek a Mások. Érdekes eredet-sztori, nektek hogy tetszett?
Újabb ugrás, irály Pike! Végre a Greyjoy szállal is kezdenek valamit a készítők, s az irány, amit kapott, több mint ígéretes. A feszült hangulat itt is pipa, Yara még mindig rohadt badass és végre Theon is újra emberként viselkedik, eltűnt a szemleszegett, zavart, dadogós, dünnyögős Bűzös. Pike-on azonban a show-t, ahogy a trónt is Euron happolja el, s ha terveinek csak egy részét sikerülne megvalósítania, már akkor totálisan átrendezné a westerosi erőviszonyokat. A megkoronázása amúgy szintén eszméletlen jó jelenetre sikerült. Ez a rész szinte csak ilyen momentumokból állt.
Ezután újra átkelünk a keskeny tengeren, s Daenerys és Tyrion is megkapja a maga érzelemmel és feszültséggel teli pár percét. Daeny megtudja Ser Jorah titkát, s ismét rádöbben (ahogy már az előző évadban is a küzdőveremben), hogy minden haragja ellenére sem bírná ki Jorah elvesztését. Ezért egy könnyekkel átitatott szóváltásban megparancsolja hűséges védelmezőjének, hogy találjon gyógymódot a szürkehámra, mert maga mellett akarja tudni a Vastrón elfoglalásakor. Epic. Talán kicsit giccses (Emilia Clarke alakítása), de vitathatatlanul epic! Főleg ahogy a könnyeivel küszködő, már mindenről lemondott Jorah vigyázzba vágja magát, amikor meghallja a királynője parancsát.
Eközben Mereen-ben Tyrionék továbbra is "csak" beszélgetnek, s kedvenc törpénk talál egy módot, hogy tovább erősítse az egyelőre békésnek tűnő helyzetet a városban. Feltűnik egy újabb Vörös Papnő, aki legalább olyan megszállott, titokzatos, dögös és fanatikus, mint Melisandre. Azzal a különbséggel, hogy ő Daeneryst tartja a megjövendölt megváltó hősnek. Tetszik, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kap ez a "megjövendölt hős dolog", legalább kezd körvonalazódni, hogy hova futhat ki az egész sorozat. Hiszen az már rég tisztává vált, hogy itt sokkal nagyobb, jelentősebb dolgokról van szó, mint, hogy ki lesz a király, aki a végén a Vastrónra ülhet. Az új Vörös Papnő belépője nem mellékesen egy újabb meglehetősen feszült momentumot szült, melyben Kisujj után, most a másik nagy manipulátor, Varys is pofára lett ejtve. Őt mondjuk, szeretjük és igazán kíváncsiak lettünk, hogy miket kántálhatott össze az őt megcsonkító varázsló.
Visszatérünk a messzi Északra, a falon túlra, az epizód legfontosabb helyszínére. Bran a tanítója engedélye nélkül (vagyis hát, az öreg bizonyára már rég tisztában volt vele, hogy ez fog történni és hagyta, mert hát így kellett történnie) újabb kirándulásra megy, s találkozik a másokkal és az általuk irányított zombi-hadsereggel. Szó szerint fagyossá és pattanásig feszültté vált a hangulat, amikor Bran besétált az élőholtak közé, s ekkor már biztosak voltunk benne, hogy valami történni fog. És történt is! Az Éjkirály érzékelte, látta a fiút és el is kapta a karját! Ezzel megjelölte őt, s megtörte a barlangot védő varázslatot. A Holló elmondta Brannek, hogy mekkora marhaságot csinált és most el kell menniük, mert rájuk fognak találni és akkor nem lesz menekvés! S erre nem mennek sehová, hanem újra nekiállnak kirándulgatni a múltba. What!? Na jó, nyilván értem, miért. Az öreg az utolsó pillanatig próbálta tanítgatni Brant, mert tudta, hogy nemsokára itt a vég és magára kell hagynia a még nagyon sok mindent nem tudó, képzetlen kis tanítványát.
Megérkezik a zombi-horda élükön az Éjkirállyal, s megrohamozzák a barlangot. Az Erdő Gyermekei (ők amúgy mikor lettek többen???) a végsőkig tartják a bejáratot, miközben odabent Meera próbálja felébreszteni Brant, s rávenni a félelemtől reszkető Hodort, hogy meneküljenek. Bran és a Holló, közben már megint Deresben járnak, Ned gyerekkora idején. Láthatjuk persze ismét a fiatal Ser Rodrickot, a fiatal Nant, a fiatal Benjent és a fiatal Hodort, akarom mondani, Wylist is, aki innentől kezdve át is veszi a főszerepet. A zombik és a Mások bejutnak a barlangba, a jófiúk hullanak, mint a legyek. Nyár (újabb rémfarkas mínusz) a Háromszemű Holló, a Gyermekek mind odalesznek, Leaf önfeláldozó halála, bár nem sokat ér, de rettentően sokkoló. A transzban lévő Bran ott ragad a múltbéli Deresben, miközben Meera próbálja megmenekíteni, s a lány kiáltásait hallva, miszerint vargoljon Hodorba, megteremti az epizód, s egész széria egyik csúcspontját.
A múltban rekedt Bran nem csak a jelen-béli, barlangból menekülő Hodorba vargol bele, hanem valahogy véletlenül a múltbéli Wylisbe is ott Deresben, s ettől válik Wylis Hodorrá. Miközben sokkos rohamban vergődik Deres udvarán csak azt hallja, ami Bran fejében is visszhangzik, ahogy a fiút menekítő Meera üvölt Hodornak, hogy "Hold the door!", vagyis hogy tartsa a barlang-kijárat ajtaját, amíg csak bírja. Hogy az egyébként rendkívül félelmetesen és látványosan rohamozó hullasereg ne kaphassa el Brant. A fiúnak a múltbéli transzban csak ez a "Hold the door!" mondat visszhangzik a fejében, ahogy Wylisnek is, aki a roham közben addig hajtogatja a "Hold the door"-t, míg csak a "ho-door" marad belőle, s ezzel megszületik Hodor. S vele együtt a film- és sorozattörténelem egyik legmegrázóbb, legszívfacsaróbb, legsokkolóbb jelenete és a valaha olvasott vagy látott legjobb karakter eredet-történet is (egy csipetnyi időutazással fűszerezve). Egy életre beleégett az emlékezetünkbe, ahogy a mindig végtelenül kedves, elmondhatatlanul szerethető jámbor óriás, aki sokáig csak egyszerű humorforrásnak tűnt, az életét áldozva, holtáig óvja azt a kisfiút, aki évtizedekkel ezelőtt gyakorlatilag tönkretette az életét. Epic. Egyszerűen zseniális. Hodor sokáig csak egy tréfa volt, ám most kiderült, hogy George R. R. Martin tréfája, ami rajtunk, nézőkön/olvasókon csattant.
Nektek hogy tetszett ez a rész? Egyetértetek mindennel, amit fentebb leírtam? Esetleg van, amit másképp gondoltok? Osszátok meg velünk, s közben, ha gondoljátok, nézzétek meg a következő epizód beharangozó videóját! Feszültségből és izgalomból ezúttal se lesz hiány!