A HBO Max új 4 részes minisorozata Brian Wood 2005-ben induló képregénysorozata alapján készült. A közeljövőben játszódó események Amerikába vezetnek, ahol rögtön az első jelenettel egy háborús övezetbe csöppen a néző. A bombázások közepette civil áldozatok százai halnak meg, a fejetlenség és a kétségbeesés hátborzongató, a halál ugyanis nem válogat: fiatalt, öreget, egészségest, gyengét egyaránt letarol, az ellenség nem kíméli a térségből menekülni akaró embereket. A katonaság segíteni próbál, de a háború poklában nincs sok esély, a tűzvonalból menekülő buszokra kevesen férnek fel. A tömeg tébolyultan tolong, családok szakadnak szét a zűrzavarban, detonációk és tűzfüggönyök tépik szét az épületeket és a kocsikat.
A miniszéria tehát rendkívül ígéretesen és pörgősen indul. A történet főhőse, Alma (Rosario Dawson) a zűrzavarban fiával, Christiannal menekül, ám a fiú leszakad tőle, a tömeg pedig összezár, épp az utolsó pillanatban. Alma megmenekül, a fia azonban hátramarad. A következő képsorok már 8 évvel később mutatják a nőt, ahogy orvosként, munkába temetve a bánatát másoknak próbál segíteni. Egy anya azonban sosem mond le a fiáról, így Alma is a tiltott zónákban is rendíthetetlenül keresi gyermekét, de nem jár sikerrel. Hiába mondják neki, hogy engedje el Christian emlékét, ő hinni akar benne, hogy a fiú valamiféleképpen túlélte, és egy nap megtalálhatja őt. Már csak a szeparatisták és a kormány által támogatott oldal közé ékelődött DMZ, vagyis a demilitarizált zóna van hátra, ahová bajos a bejutás, a kijutás pedig lehetetlen. Rose tudja, ha át is szökik a határon, meglehet, ez lesz az utolsó útja.
Alma emlékei flashbackekben villannak fel, kínzó lelkiismeret-furdalást keltve ezzel a nőben, aki utólag minden hangos szót és elcsattant pofont bán. Úgy érzi, talán sosem volt jó anya, talán az, hogy fia elsodródott mellőle, az ő hibája. Elfelejteni őt azonban képtelen, így az utolsó halvány reményfoszlányba kapaszkodik és próbálja elhinni, hogy a fia valamilyen módon túlélhette a mészárlást.
Bár a DMZ-ben már évek óta nincs külső erőkkel folytatott háború, az erőforrások és az infrastruktúra hiánya egyfajta törvénytelen rémálommá változtatta a várost, ahol kisebb-nagyobb (maffia) bandák harcolnak a hatalomért. A DMZ távoli víziója azonban, ahogy Alma átér a körzetbe, furcsán kidolgozatlannak hat. A rozsdás autók és a zölddel benőtt, romos házakon túl semmit nem látunk az apokaliptikus világból. Az egymással viaskodó, egy-egy háztömböt elfoglaló bandák a mexikói, kínai vagy a harlemi bandaharcokat idézik, anélkül hogy bármelyikből is látnánk akár egy hangyányit is.
Zavaró az is, hogy bár 8 év telt el, Alma egy csomó embert ismer odaátról, így a spanyol Harlem Kings vezetőjét, az erősen szociopata Parco-t (Benjamin Bratt) is, aki bármit hajlandó megtenni azért, hogy legyőzze Wilsont (Hoon Lee), a kínai negyed vezetőjét, Alma régi barátját. Így, hogy a történet nem kapott kellő kidolgozást és új, ismeretlen szereplőket (Alma életének tekintetében), soknak érződik a 4 rész, holott ha nem kapcsolódtak volna ennyien hozzá, az új karakterek ezernyi szálat szőhettek volna a történetbe, ami így akár több évadnyira is duzzadhatott volna. Ebben a formában azonban a jó alapötlet kifullad egyetlen momentumban: a fiát kereső anyában. Pedig a színészi játék, a jelmezek, helyszínek teljesen rendben vannak. A forgatókönyv az, ami pocsék, nincsenek mélységek, sem igazán megkapó magasságok. A párbeszédek unalmasak, a karakterek zöme teljes mértékben jelentéktelen. Az Alma-Christian-Parco háromszögön túl mindenki színtelen, szagtalan, mintha ott sem lennének a főszereplők között. A rendezés, noha az első 5 percben kitűnő, utána fárasztóan szappanoperássá válik. Kár a sorozatért, mert hatalmas potenciál rejlett benne, de így az egyetlen fő eseményszálat is nagyon amerikai módra, nyálasan, kiszámíthatóan zárták le, miközben kiherélték Parco karakterét, aki egyébként remekül hozta az erkölcsi határokat nem ismerő, de a családjáért mindent megtevő gengszter szerepét.
Aki annak idején szerette a Revolution-sorozatot, annak nagyon kevés lesz ez a minisorozat, és nem a játékidő, hanem a fantáziátlanság miatt. Ugyan van benne egy enyhén klisés Rómeó és Júlia vonal és Freddy Miyares jó főszereplő lehetett volna, de annyira kevés a háttértörténet és az akció, hogy az ember nem bánja, amikor feljön a "vége" felirat és - ha még nem bólintott be a második epizódnál - a negyedik után végre elaludhat.