Sofia Coppolának már világrajövetele után nem sokkal lehetősége nyílt belekóstolni a filmipar rejtelmeibe. Első ízben A keresztapa keresztelő-jelenetében "alakította" a csecsemő Michael Francis Rizzit, de édesapja, Francis Ford Coppola később is játszatta őt kisebb-nagyobb szerepekben.
Színészként azonban nem sikerült neki az áttörés, így apja nyomdokát követve, a rendezés mesterségében is kipróbálta magát, ahol már komolyabb sikereket tudhat magáénak. Cikkünkben második, és talán legismertebb nagyjátékfilmjéről idézzük fel emlékeinket, mely nem más, mint az idén 20 éves Elveszett jelentés.
Coppolát (a cikkben a családi név Sofiára fog utalni) mindig foglalkoztatta a japán kultúra, ezért talán nem is meglepő, hogy egyik legszemélyesebb filmje helyszínéül Tokiót választotta. A forgatás, sőt még a film ötletének megszületése előtt már többször is járt a rendező a japán fővárosban, ám ekkor még nem igazán találta helyét a világban, ugyanis a főiskolai kudarcait követően a divatvilágban és a fényképezés művészetében kezdte el bontogatni szárnyait. Alkalomadtán Tokióban.
Bár a filmről konkrétan eddig még nem sokat írtam, a kissé bőre eresztett bevezetés korántsem volt indokolatlan. Céltalan fiatal, aki Tokió városában lel boldogságra? Ez nem csak Coppoláról, de a film egyik főszereplőjéről, Charlotte-ról (Scarlett Johansson) is elmondható, aki fényképész férjét (Giovanni Ribisi) kísérte el egy szakmai útra. A másik központi karakter pedig a kiégett színész, Bob (Bill Murray), aki valamirevaló színdarabok helyett egy japán whiskey reklámfilmjének adja az arcát. A korkülönbség ellenére számtalan hasonlóság van kettejük között: ami eltér, az pusztán a nézőpont, mely kizárólag az életkorukból fakad.
Az Elveszett jelentés nem csak alkalmankénti improvizált dialógusokban, de képekben is mesél a nézőnek. Coppolának sikerült vegyíteni a humort, a melankóliát és a romantikát, ami azért különösen nagy szó, mert a toronyházakkal tarkított zajos metropolisz nem a legalkalmasabb helyszín e hangulatok átélhető bemutatására. Gondoljuk mi, a nézők. Egy ablaküvegről visszatükröződő alak, egy kósza pillantás, vagy épp pont a város szürkesége teszi a filmet varázslatossá, melyet tovább fokoznak az álomszerű hangulatot sugárzó alternatív rock-és dream pop-betétdalok (csak hogy néhányat említsünk: hallhatunk The Jesus and Mary Chaint, Sébastien Telliert és Kevin Shieldset is).
A fogadtatás meglehetősen vegyes volt a filmszakmában. Egyes negatív kritikák szerint Coppola rendkívül felületesen ábrázolta a japán társadalmat és kultúrát, míg mások a direktor legjobb filmjeként aposztrofálták (hosszabb távon inkább ez a vélemény maradt meg a köztudatban), melyet a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-szobor is igazol (emellett három kategóriában, köztük legjobb filmre is jelölték).
Tény, hogy az Elveszett jelentés nem Japánról szól elsősorban. Itt két elveszett karaktert láthatunk, akiknek szüksége van a megújulásra, és a boldogságot pont kettejük kiábrándultságában találják meg. Ha mondani kéne egy országot, ahol a polgári társadalom mentalitása merőben eltér az amerikaitól, Japán tökéletes példa lenne. Ez a környezet pedig remekül tükrözi a két főszereplő lélekállapotát, akik úgy érzik, hogy teljesen magukra maradtak. Kényes, gazdag értelmiségiek, akiknek jobb dolguk sincs, mint siránkozni? Lehet, de azért mindannyiunkban ott lapul valami Charlotte-ból és Bobból.