Alfonso Cuarón korunk egyik legjobb rendezője. Miután ledirigált egy egyszerre humoros és naturalista coming of age - road movie hibridet (Anyádat is!), megrendezte Hollywood történetének legnagyobb szabású felnövéstörténetének - talán - legjobb epizódját (Harry Potter és az Azkabani fogoly). Ezek után más rendezőkhöz hasonlóan bedarálhatta volna az álomgyári gépezet, de ő sallangmentesen megcsinálta az új évezred egyik legjobb sci-fijét Az ember gyermeke képében, ami az abszolút pozitív kritikai visszhang ellenére is elhasalt a mozik pénztárainál.
Azt követően nagy volt a csend a mexikói direktor körül, és csak a Párizs, szeretlek! szkeccs film egy epizódjával jelentkezett, hogy aztán 2013-ban olyat tegyen le az asztalra, ami - minden túlzás nélkül - hivatkozási pont lett a filmtörténelemben.
A Gravitáció - noha sok helyen helytelenül sci-finek van deklarálva - egy zsigerekig hatoló thriller, és egy nagyon is mély emberi dráma. Persze ez ne tévesszen meg senkit. Igazi stúdiófilmmel van dolgunk, nem pedig egy köldöknézős művészfilmmel, ennél fogva a Cuarón és a fia által jegyzett forgatókönyv (ami az első vázlatokban még egy sivatagban játszódott) jól érthető szimbolikával és mondanivalóval rendelkezik, viszont éppen ettől válik az űrben ragadt asztronauták megpróbáltatásainak története többé egy egyszerű katasztrófafilmbe ékelt kamaradrámánál.
A rendezőnek sikerül elérnie, hogy a végtelen űr legalább annyira klausztrofób érzést keltsen a szereplőiben és a nézőiben egyaránt, mintha azok egy koporsóba lennének zárva. Hasonlóan - de kevésbé hatásosan - előtte talán Ron Howardnak sikerült utoljára ezt összehoznia az Apollo 13-ban. Ebben pedig segítségére volt Cuarón hű operatőre, Emmanuel Lubezki, aki hosszú snittjeivel egy életre az agyunkba égeti a film képeit, amiben - a cselekmény szerves részét képező 3D mellett - a megdöbbentően realisztikus látványvilág is közrejátszott, amely többek között Föld anyánkat egyszerre gyönyörűségessé és fenyegetővé teszi mindenki számára (és mindezt 80 millió dollárból).
Továbbá két főszereplőjéről sem szabad megfeledkezni. George Clooney playboy imidzsét sikerült a karakter szerves részévé tenni, míg a többek között Angelina Jolietól és Natalie Portmantől megörökölt szerepben Sandra Bullock élete alakítását hozza a kiszolgáltatott, és a múlt terheitől szabadulni képtelen asztronauta szerepében.
Nehéz szavakat találni a filmben látottakra és hallottakra, igaz utóbbiból - légüres környezet révén - nincs túl sok, de ami van, az megdöbbentő tudatossággal van használva, és még egy egyszerű sóhajnak is kulcsfontosságú szerepe tud lenni. A Gravitáció egy vegytiszta mestermű, amitől elszáll az agyad és Föld körüli pályára áll egy életre.