Ilyen buzgó, túlcsorduló fantáziával bíró filmet alig láthatott a magyar közönség, mint amilyen a 2015-ös Liza, a rókatündér lett és igen, most figyelembe veszem Zomborácz Virág egy évvel korábban megjelent remekművét, az Utóéletet is. Abban a tekintetben egymás mellé állítható a két film, hogy mindkettő rendezője egy olyan, az általunk ismert realitásra fittyet hányó, sajátos szabályrendszerrel bíró mikrouniverzumba helyezi cselekményét, amely szöges ellentétét képezi a nálunk honos (de már többnyire kihalófélben lévő) szomorú valóságra még szomorúbb ábrázattal reflektáló filmeknek.
Tagadhatatlan persze, hogy a valóságra történő reakció itt is megtörténik, de csak és kizárólag humoros formában. A film helyszínéül szolgáló város például a beszédes Csudapestre hallgat, a ruházatok, a díszletek, épületek pedig leginkább a hatvanas/hetvenes éveket idézik meg. Csipkeruhák, tárcsás telefonok, rikító színek és finn westernzene. Leginkább ezek a stílust illető hívószavak az 55. születésnapját ünneplő Ujj Mészáros Károly filmjére vonatkozóan.
Ahogy az már a bevezetőből is sejthető volt, a Liza, a rókatündér egy japán mesét, legendát vesz alapul (az érdeklődőknek: a rókatündér alakját övező mítosz valódi, nem a rendező fejéből pattant ki), amely lényege, hogy hősnőnk Liza bármely férfi szívét megdobogtatja, az kis idő elteltével valami szerencsétlen baleset következményeképpen elhalálozik. A véres események a bűnüldözés jeles képviselőinek figyelmét is felkeltik, így Liza nyakára küldenek egy nyomozót, hogy derítse ki, mi folyik a háttérben.
Már a történetből is láthatjuk, hogy harsány stílustobzódásra számíthatunk. Japán mondakör, kapitalizmust idéző díszletek, finn és japán muzsika. Furcsa műfajkoktél és valamelyest műfajparódia lett az eredmény, amely főként azért nem esik szét darabjaira, mert a rendezőnek sikerült ezt a sok kis mozaikdarabkát összetartani és egységgé kovácsolni a film különleges, mesei jellegével, amely többek között Wes Anderson filmjeit is emlékeinkbe hívja. Így az a bravúr is sikerült, hogy konkrét célközönség híján nagy eséllyel a rendező intencióinak megfelelően a nézők nagy hányadát megnyeri magának. Függetlenül attól, hogy a Liza nagyban játszik az abszurditással, ami nem feltétlenül olyan adalék, ami könnyedén lecsúszna az egyszerű néző torkán. Biztosan vannak és lesznek is a film megtekintői között olyanok, akik besokallnak a megannyi WTF-pillanatot látva (Tomy Tani Föld körüli kalandjaira különösképp felhívom a tisztelt olvasó figyelmét), de szerencsére a figurák, a főhősnő konfliktusa, drámája is kellőképpen hiteles (és a maga módján átélhető), kellőképpen érdekfeszítő.
Pedig pengeélen játszik végig: ebben a félőrült, habókos karakterekkel teli zsúfolt moziban könnyen szét lehetett volna csúszni, de valahogy az is sikerült Károlynak, hogy ezeket a habókos figurákat megtöltse élettel és szerepük túlmutasson az egydimenziójúságon. Nem kis dolog így lavírozni ennyi bolondos dallam között, ezért pedig abszolút elnézhető a rendezőnek az, ha esetleg olykor-olykor a gyeplő ki-kiszalad a kezéből és elszabadulnak a dolgok. Különösen a film vége felé volt érezhető az, hogy kicsit sok a jóból és a mértékből visszább is lehetett volna venni.
A Liza, a rókatündér a rendező fantáziáján, vizualitáshoz való kiváló érzékén kívül sokat köszönhet színészeinek: a tündéri Balsai Móninak, akinek játéka egészséges kombinációját képezte a szerencsétlenségnek és szeretni való együgyűségnek. Liza ugyan nem tud túl sokat a világról (a Cosmopolitanből vesz hódítási tippeket), személye bevonzza a cikibbnél cikibb alakokat (egyik hódolója folyton szekrényekben alszik, a másik pedig rögeszmésen szereti és bálványozza ex-feleségét), de azért a szíve helyén van és nagyon gyorsan meghódítja a mi ketyegőnket is. Szeleburdisága Amélie-vel rokonítható.
Bede-Fazekas Szabolcs (többek között a Tűzvonalban című akciósorozatból ismerhetjük) csendes, segítőkész Zászlósa is telitalálat, ahogy Reviczky egy poénra épülő, ám annál viccesebb alakítását is fogjuk még emlegetni ("Néma gyereknek anyja sem...tudják...A kurva anyját..."). Mellék- illetve epizódszerepekben feltűnik még Gubik Ági (az előzetesben már megcsodálhattuk a gumilabdán pattogva szexelős jelenetét), Szabó Győző (felesége szeretőjén bosszút álló férjet játszik - kicsi szerep, de humoros), és még sokan mások. Persze nem szabad megfeledkezni David Sakurairól sem, aki a hősnő képzeletében megjelenő és folyton dalra fakadó Tomy Tanit játssza. Egyes helyzetekre adott reakciója, némasága és táncmozdulatai éneklés közben mind veszettül szórakoztatóvá teszik a jelenlétét.
Nem nehéz szeretni ezt a filmet: cuki, bolondos, elszállt, fantáziadús és rendkívül stílusos mozi. Utóbbi pedig szerencsére anélkül van jelen, hogy túlzottan elvonná a figyelmet a sztoriról és a karakterekről, nem telepszik rá a lényegre. A sok összetevő elem széthúzhatta volna az egészet (az Isteni műszak például inkább csak egyes epizódjaiban működött, de egy nagy filmként nehezen állt össze), de végül csodák csodájára egybe maradt. Romantika, percenkénti geg, kultúrák kvázi egybeolvasztása és szeleburdi figurák díszes tárháza a Liza, a rókatündér, amit csak ajánlani tudok mindenkinek megtekintésre.