Hirdetés

Visszatekintő: Tremors - Ahová lépek, szörny terem

|

Fred Wardra emlékezünk a 90-es évek egyik legszórakoztatóbb kultfilmjével.

Hirdetés

Éppen pár hete annak, hogy újból végignéztem a Tremors-széria máig futó részeit, melyek közül az első három kifejezetten közel áll a szívemhez, ám azt a kultuszt, aminek köszönhetően máig életben lehet még ez a franchise, egyértelműen az 1990-es eredeti teremtette meg. Hazánkban az "Ahová lépek, szörny terem" alcímmel debütáló horror-vígjáték amellett, hogy máig egészen egyedi és hangulatos felütéssel bír, meglepően jól tartja magát, és igazi, önfeledt szórakozás megnézni még most is. Visszatekintő cikkünkben egy csipet nosztalgiával és jó adag szeretettel fogunk visszatekinteni Ron Underwood filmjére, egyúttal a május 8-án elhunyt, csupaszív Fred Wardra emlékezünk egyik, ha nem a legjobb alakításán keresztül.

Hirdetés

A cselekmény a kietlen nevadai sivatag kisvárosában, Perfection Valley-ben zajlik, ahol a kisszámú lakosság különösebb fennakadások nélkül éli kissé monoton, de mindenképp nyugodt mindennapjait. Épp ezért ad nem kis idejelemre okot, amikor a történet két önjelölt cowboya, Valentine (Kevin Bacon) és Earl (Fred Ward) a sokadik holttestre talál rá a környéken, méghozzá mindegyik nagyon furcsa körülményekről tanúskodik - már ami a halál beálltát illeti. Eleinte egy elvetemült sorozatgyilkosra gyanakodnak Perfection lakói, amit a tényleges igazság fényében talán még nem is bánnának annyira. A szokatlan halálesetek mögött ugyanis nem emberi kéz, de még csak nem is veszett prérikutyák állnak: a fenyegetés a föld alól, gigantikus és vérszomjas férgek formájában érkezik. Méghozzá nem kis robajjal.

Egy pillanatig sem leplezi a Tremors, hogy főleg az 1950-es évek B-kategóriás horrorjait igyekszik megidézni. Az nem is kérdés, hogy teszi mindezt maximális sikerrel, de a legkomolyabb teljesítménye Ron Underwood rendezésének az, hogy úgy tud működni, hogy még ma sem a "bűnös élvezetek" finoman degradáló kategóriájába sorolandó. Persze, műfajából és vállalásaiból adódóan a helyén kell kezelni a Tremorst, de egy olyan végtelenül szórakoztató horror-vígjátékról beszélünk, amiben minden a helyén van. A szereposztás nem pusztán remek, de még a mellékszerepeket is sikerült úgy kiválogatni, hogy az közvetlenül kihatott a franchise teljes jövőjére. Michael Gross a fegyvermániás Burt Gummer szerepére akkora telitalálat volt, hogy még 30 évvel később, zsinórban az ötödik, összességében pedig a hetedik Tremors-film főhőse, egyúttal szíve-lelke a szebb napokat is megélt szériának. Sőt, 2003-ban még a maga rövid életű tévésorozatát is megkapta a franchise, szintúgy Gross-szal a főszerepben.

Ugorjunk azonban vissza a kezdetekre, ahol a show-t még Kevin Bacon és Fred Ward párosa vitte, akik vállaltan egyszerű csávók, de mindketten többre vágynak annál, minthogy a perfectioniek bélsara által okozott dugulásokat hárítsák el minden harmadik nap a közösség érdekében. A két cowboy majd' el is határozza, hogy végre útnak indulnak, maguk mögött hagyják "tyúkszaros" életüket, de mintha a sors nem engedné, hogy elhagyják az elszigetelt völgyet. Út közben ugyanis alaposan meggyűlik a bajuk az akkor még teljesen ismeretlen földalatti szörnyeteggel. Majd ez a konfliktus a kisvárosiak kollektív túlélésévé eszkalálódik, amint kiderül, hogy bizony ez a jószág falkában vadászik, nem pedig magányosan. A Tremors egyébként nem fél a maga nemében egész paráztató jelenetekkel nyomatékosítani a téteket, arról nem beszélve, hogy Perfection Valley lakói között egyszerű, de hiteles konfliktusok alakulnak ki, miközben sorra nyeli el a föld a barátaikat.

Nem csak hangulatos, pörgős és stílusos szörnyfilmként, de könnyed, szerethető vígjátékként is remek élményt nyújt a Tremors. Utóbbit egyértelműen a Bacon és Ward közötti olykor pikírt, máskor testvéries szóváltásai vezetik, de a finom, ön- és műfajreflexív humoráért is lehet szeretni a nevadai horrort. Másik szembetűnő érdeme a filmnek, hogy a könnyedebb jellege mellett úgy tud feszültséget teremteni, hogy talán egyetlen remek jeleneten kívül a cselekmény végig verőfényes napsütésben zajlik. Jól is áll egyébként a szettingnek, hisz a Perfectiont körülölelő puszta már a képernyőn keresztül is legalább annyira forró, mint amennyire száraz - a filmet minősíti azonban, hogy ellentmondásos módon máig üdítő vissza-visszatérni a kisvárosba egy újranézés által, s aztán borzongani, de még inkább szórakozni egy marha jót.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Muszáj megemlíteni, hogy a filmben "drabálokra" keresztelt óriásférgek koncepciója és megvalósítása is abszolúte a helyén volt. A szörnyek ugyanis nem pusztán egy eszköz a sok közül a cselekményben, hanem az az elem, amely alapjaiban meghatározza, és mozgatja mindazt, ami történik a Tremors másfél órájában. Nem az a film egyetlen durranása, hogy a drabálok a föld alatt vadásznak, de karaktereinknek piszkosul kell ügyelniük, hiszen a legapróbb neszeket és a talaj felé továbbított rezgéseket is "kiszimatolják" a kukacok, majd egy szempillantás alatt ott teremnek, lakomára készen. Egyszerű, de nagyszerű ötlet, ami csak egy ilyen elszigetelt helyszínen működhet igazán. A Tremors rögtön az első résszel kihozta majdhogynem a maximumot a koncepcióból, hiszen a folytatások minden esetben újabb és újabb szörnyeket dobtak be a közösbe, aminek meg volt a maga előnye, de nem tudták már érdemben reprodukálni az első sikerét. Pedig a széria kifejezetten jól kezdte el kiépíteni a drabálok körüli kultuszt, mely párhuzamosan hatott egymásra a mi valóságunkban lévő, magát a filmet körülvevő kultusszal. Gondolok itt akár a harmadik részre, amiben egy Roswellhez hasonló merchandise-t építettek ki Perfectionben, csak itt épp a gigantikus gilisztákra húzták azt fel. Az első film során egy-két snittet leszámítva egyébként minden esetben praktikus effektek formájában jelennek meg a monstrumok, amik máig brutál jól mutatnak részletes kidolgozásuknak köszönhetően, ahogy tekintélyt parancsoló hatásukból sem sokat veszítettek az évtizedek során.

Merem állítani, hogy a 90-es évek egyik legszórakoztatóbb alkotása a Tremors, ami úgy tudott egyszerre kiváló B film lenni, hogy nem kibúvóként használta a műfajt, hanem a maga lelkesedésével szintet tudott emelni azon. Mindezt úgy, hogy egy pillanatig sem próbált meg több lenni annál, mint ami: egy könnyed, de piszkosul szórakoztató horror-vígjáték, ami máig annyira természetesen játszik a két zsáner sajátosságaival, hogy emberes feladat lenne megmondani, melyik áll neki jobban. Nem mintha szükség lenne rá, hiszen mindezzel és B filmes identitásával együtt tudott klasszikussá válni Ron Underwood filmje, amihez hasonló nem gyakran jön ki Hollywood kapui mögül. Kevin Bacon és Fred Ward pedig a filmtörténet egyik legmenőbb szörnyvadász duója, ez nem is lehet vita tárgya.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.