Roman Polanski vámpírkomédiája igazán csak egy szörnyű tragédia után hozta meg az átütő sikert a rendező számára, de a történet utóélete kivételes. A mai napig töretlenül játsszák a belőle készült és az általa ihletett musicalt és színházi darabokat, itthon és külföldön egyaránt.
A lengyel Roman Polanski rövidfilmek rendezésével kezdte karrierjét, de a '60-as évek közepére az Iszonyat és a Zsákutca című nagyjátékfilmjei meghozták számára a nemzetközi ismertséget, ezért következő (egyben első színes) projektjére már több pénzt fordíthatott.
Állítólag egy tündérmesét szeretett volna készíteni, ezért saját és barátai elképzeléseit vegyítette a vámpírlegendák elemeivel, reflektálva a jelenségre, hogy a Polanski számára oly' fontos Franciaországban a horrorfilmek akkoriban inkább nevetség tárgyává váltak, mintsem képesek lettek volna bárkit megrémiszteni.
Bár Polanski korábban is vállalt színészi szerepeket, ez volt az első alkalom, hogy saját filmjének főszerepét magára osztotta, ezzel növelve a történet személyes vonatkozásait. Operatőre, Douglas Slocombe szerint Polanski jelentéktelen és kissé védtelen ember, mint a filmben az általa alakított Alfred, épp ezért gondolja, hogy a rendező sokkal többet adott a horror-vígjátékába magából, mint minden addigi alkotásába. Annál is inkább, mivel a film egy sorsfordító csapás okán lett felkapott. A film női főszereplőjeként az akkor még feltörekvőnek számító Sharon Tate-et láthatjuk - románca a rendezővel a forgatás alatt alakult ki. A vámpírok bálja premierje után nem sokkal összeházasodtak, ám a nőt két évvel később terhessége alatt brutálisan meggyilkolták, minek árán számtalan ember ismerte meg Sharon Tate és Polanski filmjének nevét.
A film hányattatott sorsát tovább tetézte, hogy a forgatás helyszínét hirtelen Ausztriáról Olaszországra kellett cserélni, ami hatalmas deficitet jelentett a produkció számára, továbbá a Vámpírok bálja kétféle verzióban került mozis forgalmazásba. A producer, Martin Ransohoff által 20 perccel rövidebbre vágott amerikai változat kaotikusságával nem aratott osztatlan sikert, míg Polanski eredeti, 108 perces vágatáért rajongtak Európában.
A vámpírok báljának egyszerű humora főleg a helyzet és jellemkomikumokra épít, a vámpírmítoszon nyugvó kedves és csacska poénjai adják a film igazi báját. A rendező elmondása szerint hiába felel meg a filmje számtalan értelmezési tartománynak - legyenek azok politikai felhangok vagy gyermekkori traumák -, ő igazán semmi üzenettel nem szeretett volna szolgálni. Csupán egy babonákat egyszerre klisészerűen felhasználó és parodizáló mesét szeretett volna vászonra vinni, aminek a vége nem torkollik örömmámorba, és amelynek ütődött párosa a kisemberek apró győzelmeit és bukásait testesíti meg. Egyedi a Dracula-mozik között, a fokhagymafürtök és a kripta koporsói közt zajló földöntúli események mai szemmel is remek szórakozást nyújtanak. Burleszkfilmes figurái nagyszerűek, eltúlzott motívumai irrealitásukban viccesek, látványvilága és miliője egy bohókás és varázslatos világba kalauzol bennünket, amelynek szarkasztikus pesszimizmusa is végtelenül jóleső.
Vannak, akik szerint formabontó a horror-paródia rétegeltsége, vannak, akik szerint egy konvencionális paródia a konvenciókról. Az is meglehet, hogy nem lesz ugyanolyan bolondos élmény a film megtekintése, ha egyszer láttuk a belőle készült musical-darabot, és azok átütő dalai beleragadnak a fülünkbe. De tény, hogy közismert klasszikus egy azóta számkivetett rendezőtől, akinek laza, ráérős (rém)meséje nyomokban tartalmaz csak horrort, ám annál több élvezetes helyzetet és karikatúrát kínál.