15 éve mutatták be a filmet, ennek kapcsán frissítettük fel a cikket.
Biztosan csak az olyan megveszekedett (velem egykorú) filmőrültek emlékeznek arra, hogy volt nálunk annak idején egy ilyen nevezetű csatorna, hogy TV3, melyhez automatikusan hozzáköltöttük a szlogent is: "Télen, nyáron." Leginkább a filmes és sorozatos felhozatal miatt lehetett szeretni, amellyel kenterbe verte az akkori (és azóta is működő) kereskedelmi csatornákat: itt láthatta az ember az Egy rém rendes családot, a Csillagkaput és még rengeteg mást. Emlékszem, péntek késő esténként (talán fél 12 fele) ment egy mulatságos, 60'-as évek beli kémsorozat, a Get Smart, amit akkoriban nálunk A balfácánnak fordítottak és a kelekótya 86-os ügynök, valamint társa, a vonzó 99-es ügynök kalandjait mesélte el a KONTROLL kémügynökség kötelékében a KÁOSZ nevezetű szervezet ellenében.
Már a mai szemmel rendkívül olcsónak ható intro megadta az alaphangulatot, ahogy a főhős, név szerint Maxwell Smart (Don Adams) hatalmas, fotocellás fémajtókkal tarkított, ablaktalan folyosón halad végig, hogy végül beszálljon egy telefonfülkének álcázott liftbe. Már akkor imádtam a hangulatát. Mondhatni előbb találkoztam a zsáner paródiájával, mint magával a műfajjal, ahogy az történt annak idején velem a Star Wars és az Űrgolyhók esetében is. Talán nem véletlen, hogy eme sorozathoz is Mel Brooksnak van köze.
Kétség sem fér hozzá, hogy a sorozatot az akkoriban a csúcspontján leledző James Bond hívta életre, amiben Brooks Buck Henryvel közösen már akkor meglátta a paródia lehetőségét, de ahelyett, hogy nagyvászonra álmodta volna, inkább a tévéképernyőkben látta meg a potenciált (elvégre temérdek küldetés, temérdek poén) és a sorozat a Bond, valamint a kémmánia lecsillapodásának hatásárára is csinos kis kultuszt vívott ki magának a tengerentúlon. 2008-ra úgy gondolták, hogy érdemes lenne egy mozifilm erejéig feltámasztani a szériát egy eredetsztori formájában a hősök megismerkedésével, elvégre addigra már ott volt Jason Bourne és James Bond is begorombult, Austin Powers pedig régen hajkurászta a monyóját utoljára, Johnny English meg annyira angol, amennyire a neve is mutatja.
Szóval tényleg kellett már egy könnyedebb marhulás a zsánernek, a Get Smart pedig (a borzasztó magyar alcímet a leaden kívül nem vagyok hajlandó leírni) abszolút kiváló alapanyagnak bizonyult. Mel Brooks szintén ott volt a fedélzeten, mint producer, rendezőnek sikerült leszerződtetni a kevés minőségi Adam Sandler vígjátékot leszállító Peter Segalt (Ki nevel a végén?, Az 50 első randi), akitől a paródia sem áll távol, hiszen a Csupasz pisztoly 33 1/3-ot is ő dirigálta, főszereplőknek pedig az akkor A 40 éves szűzzel még mindig nagyot hasító Steve Carrelt, az éppen komoly színésznővé avanzsálni próbáló, de komikának sem utolsó Anne Hathawayt, a már akkor is hiper laza és menő Dwayne Johnson-t, valamint a veterán Alan Arkin-t, aki pont Carrell mellett nyújtott alakításáért vehette át a régóta kiérdemelt Oscarját A család kicsi kincsében. Egy ilyen stábbal, főleg Johnson star powerjével ma még életképesebb lenne ez a mozi, mint a bemutatásakor. Az előjelek jók voltak, az eredmény végül csak egy kellemes kémvígjáték lett és mérsékelt siker.
Ami persze így is bőven több, mint amit a műfaj az elmúlt években remélhetett. A paródiák lényegében belecsúsztak az egymásra hányt, kasszasikerekből szemezgetett jelenetek gusztustalan kifigurázásába - gondoljunk csak a Friedberg-Seltzer páros akkori ámokfutására -, és ezt szerencsére a Get Smart ügyesen kikerülte. Hovatovább nem ment át színtiszta gúnyrajzba, mint az Austin Powers és főhőse sem lett egy született balek, mint Johnny English. Maxwell Smart egy nagyon is okos és találékony ügynök, csak kollégáival ellentétben - ahogy az a film egy adott pontján kimondásra is kerül - rendkívül tapasztalatlan, ami a terepen nem feltétlenül jelent előnyt.
Viszont a karakter még így is számos buktatót rejtett magában, ha nem arra a Steve Carrellre bízták volna a szerepet, aki nemcsak komikusnak, hanem mint azóta többször is kiderült, drámai színésznek sem utolsó. Talán ezért is vélem azt, hogy Carell lényegesen jobb komikus Jim Carreynél (és ezt mint ős Carrey-rajongó mondom), vagy legalábbis más: míg utóbbi a chaplini humor örököse minél nagyobb gesztusokkal és mozdulatokkal, addig előbbi Buster Keaton rezzenéstelen, faarcú humorának a továbbvivője. És a kifejezéstelen arc sokszor sokkalta viccesebb tud lenni - pláne egy kémparódia esetében, ahol ennek még funkciója is van - mint a harsányság, így az esetleges kifakadások is sokkalta nagyobb erővel hatnak.
Szerencsére Segal nem csinált egy kényszerű one-man-showt az egészből (lásd: Johnny English) és nagyon is tisztelettel nyúlt az alapanyaghoz: a már említett fémajtós intróhoz, alatta a magyar származású Irving Szathmary klasszikus főtémájával éppúgy, mint a sorozat humorával és karaktereivel kellő alázattal bánt. Anne Hathaway például olykor meglepő mélységet képes kölcsönözni a figurájának, civódásaik, valamint folyamatos versengésük Smarttal az éppen menő kémkütyükön éppúgy szórakoztató, mint az irodai munkára kényszerült terepügynökök (Johnson mellett Terry Crews és David Koechner brilliáns), Arkin cinikus megjegyzéseket puffogtató, alkalomadtán bedühödő Főnöke, vagy egy apró szerepben James Caan az Egyesült Államok elnökeként, mint egyértelmű Bush-karikatúra pedig abszolút telitalálat.
A film legfőbb problémája - amit a legtöbb hasonló alkotás szintén elkövet - hogy vígjátékként működik elsősorban, akció és kémfilmként már kevésbé, vagy egyáltalán nem. Gonosza (Terence Stamp mogorva arccal néz, mint karrierje során mindig) teljesen súlytalan, csak egy megoldandó probléma a sok közül, nem igazán komoly kihívás, nincsenek érdemi, meglepő fordulatok, csak a kötelező panelek felmondása (áruló ügynök, alaptalanul megvádolt főhős) és akciók terén is legfeljebb az ejtőernyős rész, valamint a finálé érdemel említést, de a nagy átlagból ezek sem emelkednek ki.
Pont ezek rontják le nagyban tehát az összképet, karakterei és humora viszont bőven mentik a menthetőt ennek a szeretetteljes tiszteletadásnak. Ha az eredeti sorozatba magyarul nem futhatunk bele egy csatornán sem (fun fact: a főhőst mind a sorozatban, mind a filmben Kassai Károly tolmácsolta), a filmmel mindenképpen érdemes próbát tenni a műfaj rajongóinak és nyugodt szívvel odatehetjük a polcon az Austin Powers-trilógia és Johnny English mellé. Hármójuk közül Smart még így is egy igazi zseni.