Hirdetés

X-akták: Így kezdett az új évad

|

Hirdetés

Furcsa dolog ez a nosztalgia, mert mindenkinek mást jelent és más az inger küszöbe, hogy meddig hajlamos befogadni a gyomra és meddig nem. Jó példa volt erre a legutóbbi Star Wars, és azt hiszem, szintén gyakran fogják emlegetni az újramelegített X-aktákat is. Mert miért is szerettük Chris Carter kreálmányát? Elsősorban az ufók és egyéb természetfeletti esetek miatt, amelyek be voltak csomagolva egy jókora kormányzati összeesküvésbe, miközben a két szereplő között folyamatosan vibrált a szexuális feszültség. Mindezt egy olyan korban, amikor a vasfüggöny lehullásának és a technikai bumm folyamatos hatására a világ látványosan kitárulni látszott az emberek előtt. Egyszerre nyújtott szórakozást a hétköznapi nézőknek, a sci-fi rajongóknak és az összeesküvés-elmélet hívőknek. Aztán a sorozat folyamatosan belezavarodott önnön koncepciójába, a kérdések pedig válaszok helyett újabb kérdésekhez vezettek, ezzel pedig 2002-ben az X-aktákat lezárták, hogy most 13 évvel később (Véletlen lenne ez a szám? Aligha.) újra megnyissák. Egyelőre viszont nem úgy fest, mint ami maximálisan megérte volna.

X-akták 2016 03
Ahogy fentebb is írtam, az X-akták abszolút tükrözi azt a kort, amelyben készült (ezt jól kifigurázzák maguk a szereplők is Jimmy Kimmel videójában), és pont azelőtt ért véget, mielőtt a sorozatok életében gyökeres változás állt volna be és mind megvalósításban, mind dramaturgiában vagy színészi játékban felvették volna a versenyt a nagy hollywoodi filmekkel. Az X-akták mindössze 6 részes mini szezonjának első epizódjának pont ez a legfőbb problémája, hogy látványosan a 90’-es években ragadt, Chris Carter pedig mindent beledobott ebbe a 43 percbe, ami csak a sorozatra jellemző volt: ufók, kormányzati összeesküvés, rejtélyes technológia, a Cigarettás Férfi, emberrablás, idegen DNS, konteók. https://www.youtube.com/watch?v=L6pLxYXpW8I A túlzsúfolt koncepció még akár működőképes is lenne, ha a szereplők nem árnyékai lennének régi önmaguknak, habár ez még könnyen magyarázható azzal, hogy a korábban átéltek cinikusabbá, fáradtabbá tették őket. Ezzel együtt Mulder játszi könnyedséggel sétál a saját háza, egy fontos szemtanú Isten háta mögötti lakhelye, egy titkos katonai raktár és Washington között, miközben Scully mostanra sem tanulta meg a könyvjelzők használatát és egy adott oldal eléréséhez keresőszavak helyett teljes mondatokat pötyög a keresőbe. És itt válik kulcsfontosságúvá a nosztalgia: megelégszünk ugyanazzal, ami 20 éve újszerűnek hatott és elfogadjuk, hogy ezzel csupán a hardcore rajongókat elégítik ki, vagy jót tenne neki a változás szele, új karakterekkel, a kor igényeihez szabva? Aki előbbit elfogadja, annak nagy valószínűséggel az első perctől az utolsóig fülig ér majd a szája, akik nem, azok viszont mindenképpen csalódni fognak.
X-akták 2016 01
Mert nem tagadom, jó érzés volt látni a jól ismert szereplőket, az egy az egyben átvett eredeti főcímet, mialatt megszólaltak Mark Snow semmivel sem összetéveszthető taktusai. Mégis éreztem egy kínos múltidézésnek az egészet, mint ütős sorozatepizódnak, ahol a Hank Moody szerepében ragadt David Duchovny olyan gyorsan ütközteti az őrültebbnél őrültebb konteókat a helyi Szaniszló Ferenccel, hogy gyorsabban belegabalyodunk, mint Gumiember a csővezetékbe, miközben Scullyban az idegen DNS az arcát rezzenéstelenné tevő botox képében manifesztálódott.
X-akták 2016 02
Odalett a misztérium, a borzongás és ezzel együtt a rácsodálkozás, ami a sorozatnak a sajátja volt (kb. a 6.-7. évadig), mindent tényként kezel és belehajít a sűrűjébe. Közben a készítők igyekeztek nem tudomást venni az elmúlt több, mint egy évtizedről (azért az Uberen akarva-akaratlanul felröhögtem) és egyelőre nyomát sem látom annak, hogy ez a hat epizód nem csak a nosztalgiáról és megfeneklett karrierek felszínen tartásáról fog szólni. Így viszont az X-akták rövid időn belül ismét az FBI archívumának mélyén találhatják magukat és talán sose nyitják újra őket újra, mert szép fokozatosan pont az érdemi nézők nem lesznek rá kíváncsiak. De hinni akarok abban, hogy tévedek. https://www.youtube.com/watch?v=9k8u5I8K2S4
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.