Zero - A rendszerellenesség csimborasszója

Nem mondunk azzal nagyot - így látatlanban sem -, hogy Nemes Gyula rendező második nagyjátékfilmje, a Zero az egyik legfurcsább magyar mozgóképes alkotásnak ígérkezik. Vagy legalábbis a Magyar Nemzeti Filmalap legbizarrabb vállalkozása - egy mozi, amit az alkotók eleve "experimental film"-ként igyekeztek eladni, és amelynek félkész verzióját látva Andy Vajna kategorikusan kijelentette:

Ez nem film.

Gondoljunk bele, a Zero az a fajta agymenés, amelyben a két főszereplő méhek társaságában, saját magukat mézzel bekenve szerelmeskednek, egy másik szcénában pedig politikusok fényképével felcímkézett dinnyékre lövöldöznek. Aki tehát esetleg azzal szerette volna megvádolni a Filmalapot, hogy túlontúl biztonságos vonalon halad a siker útján és a sokszínűség helyett inkább kizárólagosan a mainstream oltárán áldoz, nos, annak alaposan át kell gondolnia ezen gondolatmenetet. A Zero ugyanis az alkotók szerint és a filmelőzetes tanúságára alapozva egy ízig-vérig különc alkotás, sőt, mi több: egy rendszerellenes munka, aminek megtekintése közben a néző majd jó eséllyel felhördül párszor kényelmes székében, és a direktor leghőbb vágya szerint a néző a film után forradalmat indít az utcán.

Na de miről is van szó? Öncélú különcködést könnyű vászonra vinni, csak random, bizarr ötleteket kell a vászonra hányni, de olybá tűnik, hogy Nemes Gyulának volt egy kiforrott koncepciója, amit megpróbált (remélhetőleg sikerrel) keresztülvinni a filmen. A film kiindulópontja az a tény, hogy a méhek kihalófélben vannak, ennek oka pedig a közeli mobiltorony által kibocsátott jelek, amelyek károsan hatnak a mézkészítőkre. És ha a méhek kihalnak, nem lesz, aki beporozza a növényeket, a növények eztán kihalnak, az állatoknak ezért nem lesz mit enniük, majd ők is szépen kipusztulnak. Kell folytassam? Ezen lehangoló, de meglehetős hiteles logikával felépített utópisztikus gondolatmenet végén maga az emberiség is hamarosan az utolsókat rúgja, ez ellen pedig tenni kell. Hogy mit? Beinteni szépen a multicégeknek, túszul ejteni egy fontos személyt, aki aztán a televízióban arra ösztökéli a népet, hogy dobják el mobiljaikat, használjanak inkább postagalambot, az jobb. És akkor még csak azokat az őrültségeket lőttük el, amiket a film ízelítőjében is láthatunk. Képzelhetjük, mik történhetnek még ebben a szűk másfél órás játékidőben.

A Karlovy Vary-i filmfesztiválon debütáló film főszereplője a rendező első nagyjátékfilmjében (Egyetleneim) már megismert, de széles közönség által még olyannyira nem felismert színész, Kovács Krisztikán. Ő játssza N-t, egy mézgyár igazgatóját, aki később, miután megismeri az elsőfilmes Martina Krátká által alakított L-t, felcsap méhésznek, majd különböző gerillaakciókat hajt végre újdonsült szerelmével egyetemben. Rajtuk kívül azonban akad egy igazi nagyágyú is, aki német színész létére nem egy magyar alkotáshoz adta már arcát és nevét. Szerepelt Bódy Gábornál (Psyché), Jancsó Miklósnál (Magyar rapszódia; Allegro barbaro), de a botrányairól is elhíresült Lars von Trier is előszeretettel alkalmazza őt. Udo Kier igazi filmes ikon, akinek, ha a nevét nem is, de arcát egész biztosan ismeri a néző. Hogy Nemes Gyula filmjében mennyi szerepe van, arról nincsen tudomásunk, de arról igen, hogy a színész magyarul is megszólal a filmben (egy jelenetben biztos, de talán többen is). Íme a bizonyíték: https://www.youtube.com/watch?v=SglmZbOtVFE Amint azt láthattuk/hallhattuk, a vad tartalomhoz passzentosan illő forma is társul, így jó lesz, ha felkészültök egy tömény audiovizuális támadásra az érzékszervek ellen. Nemes Gyula pedig a híresztelések alapján nem fogja vissza magát: a kísérleti filmként aposztrofált Egyetleneim után ismét vadul csattogtatja a vágóollót, színes, fekete-fehér képsorok váltakoznak, de láthatunk majd Afrikában felvett dokumentarista felvételeket. De ha mindez még nem mindig nem volna elég: ez a Filmalap által 180 millióval megtámogatott alkotás magáénak tud egy Nemes Jeles László cameót is (lévén, hogy jó barátja jelen tárgyalt film rendezőjének). A friss Oscar-díjas rendezőhöz hasonlóan pedig Nemes Gyula is az igazi, nagybetűs FILMbeveti minden hitét: alkotását a már egyre ritkábban használatos, celluloidra forgatta (35mm-re). Ez a minőségnek nem indikátora, de az biztos, hogy mond valamit a kamera mögött álló személyről. Már csak az a kérdés, hogy magának a rendezőnek a mondanivalója átjön-e majd a filmből. Erről megbizonyosodhatunk március 24.-én.