Kojima nem akarja teljesen átvenni az irányítást a Death Stranding film felett
Legalábbis ezt mondja most, de mindannyian tudjuk, hogy mi lesz belőle.
Legalábbis ezt mondja most, de mindannyian tudjuk, hogy mi lesz belőle.
Hablaty és Fogatlan élőszereplős kalandja egyelőre megállíthatatlan.
A 62 éves színész, akit négyszer jelöltek Oscarra, de egyszer sem nyert, most már tényleg hazaviheti a 24 karátos arannyal bevont bronzszobrot.
"Ha az emberek tudnák, hogy mennyi melót raktunk bele, akkor azt gondolnák, hogy megérdemeljük a győzelmet."
Egyelőre nem tudni, hogy az ikonikus ellenség tényleg felbukkan-e A Fantasztikus 4-es: Első lépések című filmben.
A nagy előd véleményt mondott utódjáról.
Régi túlélőkkel és új áldozatokkal érkezik a mozikba a legendás slasher folytatása.
Ha a színészen múlna, akkor ő alakítaná a többi élőszereplős projektben felbukkanó klónkatonát is.
Megérkeztek a hétvégi bevételi eredmények.
Visszatérhetnek a klasszikus paródiafilmek?
Már csak az hiányzik, hogy Skeletor mondjon valami életigazságnak álcázott baromságot, majd elszaladjon.
Hiába a borzalmas kritikák, az élőszereplős Hófehérke az első helyen nyitott.
A Lucasfilm elnöke is jelen volt a szenzációs vetítésen.
Pályafutása legsikeresebb évét tudhatja maga mögött a 23 éves előadóművész.
A végéhez közeledik a Netflixen a 456-os játékos története.
A bejelentés még a harmadik évad júliusi megjelenése előtt érkezett.
Még a 99 éves Mel Brooks is visszatér Joghurt szerepében!
Emberfeletti képességekkel rendelkező tinikre fókuszál Az Intézet adaptációja.
A napnál is világosabb, hogy az alkotók nem spóroltak a külsőségeken.
Luthor tombol, Superman szárnyal, itt az új előzetes, ami mindent visz!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.