Taylor Sheridant azzal vádolják, hogy ellopta a Yellowstone ötletét egy 10 évvel ezelőtti megbeszélésről
Egy író szerint a sikersorozat több kulcsfontosságú eleme is az ő beküldött forgatókönyvéből származik.
Egy író szerint a sikersorozat több kulcsfontosságú eleme is az ő beküldött forgatókönyvéből származik.
Közel 20 évvel a legutóbbi Nemzet aranya-film után most már aztán tényleg sínen van a következő rész.
A hercegné az Úriemberek harmadik évadáról tárgyal.
Ugyanakkor nem minden tölt el minket boldogsággal, amit a tervezett harmadik etapról megtudtunk.
Megvan Ryan Hurst utódja, így már semmi akadálya annak, hogy folytatódjék az Amazon sorozatának forgatása.
A Vörös Őr mondata aligha értelmezhető komoly leleplezésként.
A brit filmes több mint három évtizedes pályafutása során Alec Guinness-szel, Arnold Schwarzeneggerrel és Uma Thurmannel is forgatott.
A színész szerint Ash Williams története véget ért, sem eljátszani, sem szinkronizálni nem fogja többé a Gonosz halott franchise központi karakterét.
A szürke mágusok nagyon is nehezményezik, hogy a dollármilliárdos befektető most épp Argentínába akar beépülni.
Indul a Mattel Game Studios, amely videójátékos fronton is alaposan meglovagolja a játékgyártó termékeit.
Az új Harry sebhelye jóval durvábbnak és valóságosabbnak hat.
A 2269 darabos készlet még Batmissile-lá is át tud alakulni. Nyugi, elmagyarázzuk, hogy az mi a jó franc.
Legalábbis a film egyik sztárja ezt állítja.
David Harbour ezúttal társat is kap a karácsonyi akciózáshoz Kristen Bell személyében.
Ennyi terelés után már nehéz hinni neki, de hisszük, ha látjuk.
Influenszerek kitalált tragédiái ihlették Urša Menart új filmjét.
A rajongók szerint így akár Cillian Murphy is feltűnhet a filmben.
Egyebek mellett a filmezéshez visszatérő Daniel Day-Lewis, a világutazó Conan O'Brien és az Outer Banks fináléja egészíti ki a jövő heti kínálatot.
A Marvel végre egy olyan ellenfelet hozhat moziba, akit a Fox sosem használt ki.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.