Új szövetséges érkezik Matt Murdock oldalára a Daredevil folytatásában
Az Újjászületés második évadának előzetese már most belengeti, hogy komoly utcai háború jön az MCU-ban.
Az Újjászületés második évadának előzetese már most belengeti, hogy komoly utcai háború jön az MCU-ban.
Teljesen átrendeződött a magyar toplista, új sorozatok és zombifilmek törtek előre.
Az eddigi legvadabb szezon jöhet háborúkkal és egy rég nem látott, ikonikus helyszínnel a horizonton. Talán érdemes lenne leporolni egy régi Fallout-játékot is.
Három új könyvvel bővül a Mandalóri-univerzum ebben az évben.
Jó lenne ebből mondjuk már mutatni is valamit.
Hosszú idő után új zenével jelentkezett az ikonikus magyar alternatív zenekar.
Az énekesnő már az amerikai kormány segítségét kérte, hogy pont kerülhessen az ügy végére.
Furcsa, hogy egy videójátékból készült sorozat kapcsán lehet beszélni a hatalom sötét oldaláról, a gyermeki ártatlanság és naivitás elvesztéséről, a szülői féltés beteges formáiról. A Fallout sorozat nem gyerekeknek való, de ettől még kifejezetten családi tartalom. Nekünk.
A Köztársaság fénykora 2. fázisának képregényes zárása szinte az elsőtől az utolsó oldalig akció.
Nem tart igényt az animációs Terminator Zero folytatására.
A Fox sorozatát már idén elkezdik forgatni.
Az eredeti sorozatot két mozifilm, egy újabb sorozat, majd még egy mozifilm követte.
Rövidesen lezárul Benedict és Sophie modern Hamupipőke-története.
Furcsa teaserrel és premierdátummal jelentkezett a Netflixre érkező Something Very Bad Is Going to Happen.
Szívmelengető látni, hogy mennyi embernek jelentett sokat James Van Der Beek munkássága.
NAGYON SPOILERES a cikk, nekem meg kellett írnom, de nektek nem muszáj lekattintani.
Az biztos, hogy a háttérben valami történik, és néhány korábbi híresztelés közel járt a tűzhöz.
Színesben és fekete-fehérben is megcsodálhatjuk Nicolas Cage Pókemberét.
Nagy meglepetést okozott egy díjátadón résztvevő közönségnek.
A The Walt Disney Company új vezérigazgatója, Josh D'Amaro szerint a jövőben akár új filmek premierje is megvalósulhat a Fortnite digitális terében. Ez elsőre furcsán hangzik, de valójában egy több éve formálódó stratégia logikus lépése lenne.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.