Könyvkritika - Blake Crouch: A pokol kapujában

A Wayward Pines című regénnyel egy különleges hangulatú, nyomokban Twin Peaks-et tartalmazó könyvvel örvendeztette meg a rejtélyes történetek szerelmeseit Blake Crouch. A pokol kapujában címet viselő folytatásban szinte ott vesszük fel újra a cselekmény fonalát, ahol előzőleg abbahagytuk. Ismét találkozunk Ethan Burke egykori különleges ügynökkel, aki majdnem belehalt abba, hogy megpróbált elmenekülni a festői szépségű, ám hátborzongató titkokat rejtő Wayward Pines-ból.

A második rész valamelyest veszít abból a hangulatból, melyet eddig megismerhettünk. Míg a Wayward Pines-ban a címszereplő várost övező misztikum feltárására helyezte a hangsúlyt az író, a folytatás inkább a már megtudott információkra építve új atmoszférát hoz létre. Az első rész végére ugyanis szinte mindent megtudunk: miért és hogyan, milyen céllal és milyen eszközökkel hozták létre ezt a települést. Főszereplőnk, Ethan kívülállóból beavatottá válik – és bár továbbra is komoly erkölcsi fenntartásai vannak Wayward Pines működésével kapcsolatban, egy időre kénytelen belátni, hogy ha tetszik, ha nem, együtt kell élnie ezzel a rendszerrel. A rendszer azonban alapvető működési hibákat tartalmaz, amelyek egyre inkább kiütközni látszanak. Ethan immár abba a kisebbségbe tartozik, ami ismeri a város titkát – és a férfit megdöbbenti, felháborítja a tény, hogy a lakosok szinte kivétel nélkül teljes tudatlanságban tengetik napjaikat. Senki nem tudja, hogyan került Wayward Pines-ba, és senki nem tudja, hogy nincs lehetősége másfajta életre. A folyamatos színészkedés, a kirakat élet és az állandóan gyötrő kérdések sokakban megtörték az igazság utáni vágyat – viszont mint mindenütt, itt sem lehet mindenkit engedelmes robottá nevelni. Vannak „lázadók”: a zárt ajtók mögött forrong a kétségbeesett szervezkedés az idillinek látszó pokoltól való szabadulásra. Az új rész ezt a drámát vizsgálja meg közelebbről. Jobban megismerjük a többi városlakót, és megtudjuk, hogy közel sincs olyan nagy egyetértés és összefogás, mint ahogy azt Ethan elsőre gondolta volna. A mindennapi életben tapasztalt zavartalan kisvárosi rutint nem az emberek elégedettsége, hanem a félelem táplálja: ez a félelem pedig nagyon-nagyon rossz alapja egy társadalomnak. Újdonság még a második részben a flashback-ek feltűnése. Eddig mindent csak Ethan szemén keresztül láttunk, de most térben és időben is kirándulunk kicsit a Wayward Pines-t övező cselekmény körül. Több részletre fény derül – ugyanakkor újabb rejtélyeket is kapunk. Ha egy kirakós darab a helyére kerül, rögtön rá kell jönnünk, hogy bizony még többnek kell megtalálnunk a helyét. A pokol kapujában egy amolyan tipikus folytatás lett – egy olyan történet, amely csak az előzménnyel és az utána következő eseményekkel együtt állhatja meg a helyét. Elég utalást kapunk a sorozat első kötetére, de annak elolvasása nélkül nem érdemes belekezdeni a második kötetbe, ha teljes értékű olvasási élményt akarunk. A harmadik rész pedig… nos, nagyon minimális rá az esély, hogy A pokol kapujában befejezése után az olvasó ne akarná megkaparintani azt is…