Kevés olyan ellentmondásos regény született, mint amilyet Bret Easton Ellisnek sikerült alkotnia az Amerikai psycho-val. A könyv 1991-es megjelenése olyan botrányt kavart, amely azóta is párját ritkítja – nem véletlenül. Az Amerikai psycho-ban olyan mértékű és formájú brutalitásról és kegyetlenségről olvashatunk, amely nagyon sok olvasónál kiverheti a biztosítékot.
Elég alaposan „körbejártam” ezt a könyvet, mielőtt rászántam volna magam az olvasásra. Véleményeket, elemzéseket kerestem róla, olvastam az író életéről, illetve kritikákat az Amerikai psycho filmváltozatáról is. Nem szokásom ennyire nekikészülni egy szimpla regényolvasásnak, de azt hiszem, tekintve, hogy milyen műről is beszélünk, talán nem volt indokolatlan ez a kutatómunka.
Kutakodásommal azonban nem sokra mentem: a lehető legkülönbözőbb véleményekkel találkoztam. Az istenítéstől az ellentmondást nem tűrő megvetésig szinte mindenről hallottam az íróval, és főkent eme művével kapcsolatban. Egy dologban azonban mindenki egyet értett: az Amerikai psycho erőszakossága bizony sokaknak lehet elviselhetetlen, és erős gyomor szükségeltetik a végigolvasásához.
A regény főszereplője Patrick Bateman, a manhattani üzletember és sorozatgyilkos. Ezt a karaktert talán még azoknak sem kell bemutatnom, akik sem a könyvet nem olvasták, sem pedig a filmet nem látták: az őrült Bateman szinte önálló életre kelt, és a horror egyik szimbóluma lett. A kínzások és gyilkosságok ellenére azonban – bár sokan ebbe a műfajba sorolják – nem kifejezetten horrornak nevezném az Amerikai psycho-t. Túl mélyen belebonyolódunk ahhoz Bateman elméjébe, hogy egy szimpla rémtörténetnek nevezzük ezt a regényt.
Bret Easton Ellis az egyre bomlottabb elméjű Bateman szemszögéből mutatja be a yuppie-k, a gazdag, hiú és felszínes üzletemberek sekélyes világát. Batemen kollégái és ismerősei szinte másról sem tudnak beszélni, minthogy milyen etikett szerint kell hordani a zoknit, melyek a legdivatosabb és legdrágább ruhadarabok, és ki kivel akar ágyba bújni – közben szórják a pénzt, drogoznak, és megalázzák a hajléktalanokat. A főszereplő többször is megemlíti ismerősinek, hogy szabadidejének jelentős részét gyilkolással, kannibalizmussal és emberek kínzásával tölti, de senki nem veszi őt komolyan: sőt, szinte meg sem hallják. Mindenki csak saját magával és az anyagi javaival van elfoglalva. Még arra sem képesek, hogy az emberi arcokat nevekhez kössék – folyton összekevernek mindenkit mindenkivel. Önzésük, anyagiasságuk és felszínességük határtalan.
Patrick Bateman ebbe a közegbe próbál beilleszkedni, és sokáig sikerül is neki. A külsőségek és a pénz fontosságát hangsúlyozó életformát választók mintapéldányaként oldalakon keresztül képes mesélni olyan dolgokról, hogy milyen öltönyt vett fel, vagy milyen kezelést kért a masszás-szalonban. Elmeállapota azonban egyre romlik, és ahogy kezdi elveszíteni a kapcsolatot a valósággal, annál gyakoribb és brutálisabb tettekre vetemedik.
Nehéz eldönteni, hogy tetszett-e a regény, vagy sem. Nehéz eldönteni, hogy csak szükségtelen és gyomorforgató erőszakról, vagy egy elsöprő erejű társadalomkritikáról olvasunk. Talán mindkettőről, ezt majd eldöntik nálam sokkal okosabb és szakavatottabb emberek. Mégis, én azt mondom, hogy akinek van gyomra hozzá, az mindenképpen olvassa el: nem egy hétköznapi könyvről beszélünk, és sok gondolkodnivalót ad.
Figyelem! A regény a benne megjelenő nyers erőszak és szexualitás miatt csak 18 éven felüli és erős idegzetű olvasóknak ajánlott!